Belföld

Bács-Kiskun megye

Bács-Kiskun megye a Fidesz egyik sikerrégiója. 1998-ban és 2002-ben is mind a tíz választókerületben az ellenzék győzött, az MSZP viszont csak a megyei listáról tudott a parlamentbe képviselőt juttatni. Közülük a náci korszak áldozatain viccelődő Zuschlag János tett szert országos hírnévre, le is kellett mondania mandátumáról.

A tíz körzetben öt új szocialista indulót regisztráltak. A 2002-es jelöltek közül hárman - Márfai Péter megyei elnök, Balogh László és Vári Gyula - 2006-ban más választókörzetben indulnak. Kecskeméten két választókörzetben állapodott meg egymással az MSZP és az SZDSZ. A szabad demokrata Szécsi Gábor ellenében nem indít jelöltet az MSZP, cserébe az SZDSZ lemond a jelöltállításról Balogh László körzetében.

A Fidesznek - az eddigi tapasztalatok alapján - nem is kellene ismert politikusokat indítania, hogy sikeresen szerepeljen, viszont az MDF-ből kizárt Lezsák Sándor és Font Sándor is itt indulnak.

Az MSZP-nek jó eséllyel sikerül javítania a pozícióin, hiszen a koalíció tette matricássá Európa legdrágább autópályáját, az M5-öst, és építette tovább Csongrád megyébe.

Szintén a megye közlekedési gondjain segít a nagyrészt az Orbán-korszakban épült, de a 2002-es választás után átadott szekszárdi Duna-híd és a 2006 végére elkészülő dunaújvárosi Duna-híd.

N;
hirdetés
N;