Demszky Gábor
1952. augusztus 4., Budapest
1990-től Budapest főpolgármestere
Buszra várva, dugóban állva, plakátokat nézve úgy tűnik, hogy kevés politikust utálnak jobban a főpolgármesternél, mégis meggyőző fölénnyel nyeri a választásokat az 1990 óta hivatalban lévő, legsikeresebb SZDSZ-es politikus. Legutóbb úgy tűnt, hogy belebukik a horvátországi nyaralós, terepjárós leleplezésekbe, azóta viszont mintha összeszedte volna magát, és már a legutolsó kaviccsal felszórt pestszentlőrinci mellékutcát is ő adja át. A budapesti elefántcsonttornyából 2000 decemberében mozdul ki, és elnökséget vállal, de meghirdetett politikája – egyenlő távolságtartás az MSZP-től és a Fidesztől – 2001 júniusára megbukik. Budapest és a kilátástalan négyes metró szerelmese már az országgyűlési választáson a jobboldal egyik céltáblája lesz, habár ezen a megmérettetésen egyéniben nem indul.
Kóka János
1972. július 5., Budapest
2004-től gazdasági és közlekedési miniszter
Az energikus közlekedési és gazdasági miniszter, aki a Fidesz szimbólumain annyira felhúzza magát, hogy szimbólumokkal válaszol rájuk, csak a 2006-os választási kampány kezdetén lett az SZDSZ tagja. Mániákusan hisz abban, hogy Magyarország a pannon puma, és finom párhuzamot von Orbán Viktor és Joszif Viszarjonovics Sztálin között. Azt állítja, mindig is liberális ember volt, a Gyurcsány-kormányban – épp a kormányfő javaslatára - ő örökölte Csillag István SZDSZ-es miniszteri posztját. A politikába orvosegyetemi végzettséggel és az informatikai iparban eltöltött közel egy évtizeddel a háta mögött érkezett. A kormányban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egyik legfőbb bizalmasa és kedvence, ezért is okozott meglepetést, hogy az I-II. kerületben, ahol az SZDSZ országgyűlési képviselő-jelöltjeként indul, nem kért az MSZP támogatásából. Pártjának néhány nagy öregjét elrettenti az a pragmatizmus és piacorientáltság, amit – egyesek szerint a szolidaritás hátrányára - képvisel.
Pető Iván
1946. augusztus 29., Budapest
1990-től országgyűlési képviselő
Az egykori munkahelyi szakszervezeti vezető és gazdaságtörténetet kutató bölcsész 1979-ben csatlakozik a demokratikus ellenzékhez. Radikális antikommunistának elkönyvelt pártját elnökként ő állította át az MSZMP utódpártjával kiegyező, szociálliberális vonalra. Főszerepet játszott az 1994-es koalíció megkötésében, azóta is álom az akkori népszerűség visszaszerzése. Habár 1997-es lemondása után újabb elnökséget nem vállalt, mégis máig nagy szerepe van a szabad demokraták politikájának alakításában.
Horn Gábor
1955. november 25., Szombathely
989-től az SZDSZ tagja
A hirtelen eszünkbe jutó öt szabad demokrata politikus között csak kevesen említenék, mára mégis ő lett Kuncze Gábor pártelnök jobbkeze. Az előző választáson kampányfőnök volt, pozícióját megvédte, ami arra utal, hogy a párt már most is látatlanban elfogadná az ötszázalékos küszöb minimális átlépését is. Szakálla rejtőzködésre utal, ennek ellenére szeret szerepelni. Ilyen hajlamát a pedagógus szakszervezetben, ahol Pokorni Zoltán munkatársa volt, még nem tudta kiélni. Az SZDSZ-ben 1993-tól kezdett tündökölni, amikor az Oktatási Műhely vezetését bízták rá, de a koalíciós kormányban már nem kapott szerepet. Pártja mostani kampánynyitóján odáig ragadtatta magát a közönség előtt, hogy választási győzelemről beszélt, ami egy ekkora pártnál a parlamentbe jutással ér fel.
Fodor Gábor
1962. szeptember 27., Gyöngyös
1988-ban a Fidesz alapítója, 1994-től az SZDSZ tagja
Orbán Viktort hagyta faképnél, amikor 1993-ban Molnár Péterrel és Ungár Klárával kilépett a Fideszből, aminek alapítója volt. A jogász végzettségű politikus pálfordulását a művelődési és közoktatási tárcával jutalmazták az SZDSZ-nél, de miniszteri működéséből leginkább a tandíj bevezetése elleni diáktüntetések emléke maradandó. Többször próbálkozott az SZDSZ elnöki posztjának megszerzésével, de a tagság ilyen magasságokba nem repítette. Koalíciós krízishelyzetekben – D209-es ügy, Medgyessy lemondása – Kuncze Gábor jobbján tűnik fel, de gyakran bírálja a pártvezetést, hétköznapokon a neoliberális hadállásokban húzódik meg.
N;
