Önmagához statisztál a Fidesz
2006. március 26., -
A jelölteket bemutató újságokban a pártot ajnározó "utca emberei" között párttag, kampányfőnök és Kosztolányi Dénes titkárnője is felbukkan.Belepték a várost a Fidesz helyi és miniszterelnök-jelöltjét bemutató, 8 oldalas kampányújságok. A 3,2 millió példányban kinyomott lapban helyet kapott egy Orbán Viktor-interjú a Fidesz választási programjáról, az egyes jelölteknek két oldal jutott.

Címlapon Balsai István
A kiadvány tartalmában az MSZP szóróanyagaival egyezik meg, bár méreténél fogva terebélyesebb annál, és van "megkérdeztük az utca emberét" rovat is.
A bulvárlapokból már ismerős "utca embere", aki most arra a kérdésre válaszol, miért szavaz a Fideszre, lehet híres ember, de lehet egyszerű polgár is. Sőt lehet a jelölt kampányának vezetője, titkárnője és még ki tudja kicsoda a Fidesz-stábjából.

Kosztolányi Dénes utca emberei
Kosztolányi Dénes, a Fidesz XIII. kerületi jelöltjeének újságjában például Harrach Tamás "egyetemista" válaszol: "A Fidesznek fontos az én generációm.", majd rögtön után Jablonkay-Nagy Katalin "becsüs" osztja meg a választóval, hogy "a munka világát olyan párt irányítsa, amelyik érti az embereket".
Harrach Tamás, bár lehet, hogy egyetemista is, igazi foglalkozása az, hogy Kosztolányi Dénes kampányát vezesse, miként az a Fidesz oldalán is szerepel, ha pedig valaki felhívja Kosztolányi irodáját, Jablonkay-Nagy veszi fel a kagylót.
A II. kerületben induló Balsai István újságjában mellett több híresség is kampányol, így Cseke Péter színész, Jankovics Marcell rajzfilmrendező vagy Weeber Tibor "nagycsaládos", aki civilben 1997 óta tagja a Fidesznek, 1999 óta pedig önkormányzati képviselő - nem a kerületben, hanem Kőbányán.
Abban nem kételkedünk, hogy a Fideszre szavaznak, véleményük hitelességében már annál inkább. (Nem néztük végig az összes újságot, de ha a Fidesz ismert jelöltjeit is párttagok ajánlják, mi lehet a helyzet az ismeretlenebb arcoknál?)
Úgy tudjuk egyébként, hogy a Fidesz azért döntött a "beépített utca embere" mellett, mert elege lett a Fata Jánosné-féle történetekből, vagyis kampányarcainak lebuktatásából.
A kiadvány összeállítói sokat tanultak egyébként a bulvárlapokból: sehol sincs nagyméretű folyó szöveg, amit kevesen olvasnak el (pláne, ha kampánylapról van szó), ellenben sok a színes, nagy kép, a párt ígéretei, programja egy-egy mondatba sűrítve nagy betűkkel szedve várja a választókat.

