Belföld

Bajban lettek volna a politikusok a magyarérettségin

2007. május 7., -

A hétfői magyarérettségi tételek közül kiválasztottunk egy feladatot, hogy teszteljük a képviselőket. Azt tudakoltuk több politikustól, mi jut eszükbe Sánta Ferenc Kicsik és nagyok című novellájáról. Semmi.

Farkas Flórián fideszes képviselő, a Lungo Drom elnöke kikerekedett szemekkel reagált arra a kérdésünkre, hogy mi jut eszébe Sánta Ferenc Kicsik és nagyok című novellájáról. Az ellenzéki politikus szabadkozva tette hozzá, hogy nem olvasta a művet.

Léderer András, az SZDSZ Új Generáció elnöke nem képviselő ugyan, de mivel megjelent a parlament folyosóján, tőle is a Sánta-novelláról érdeklődtünk. A fiatal politikus ezt a konkrét művet nem olvasta, ugyanakkor Sánta Ferenc nem ismeretlen szerző számára. Léderer ugyanis Sánta Ferenc Nácik című művéből írta az írásbeli érettségit.

Tóth Károly az MSZP nemzetbiztonsági szakpolitikusa nem kertelt, kerek-perec közölte, nem ismeri a Sánta-művet. Arra a felvetésünkre, hogy ha most kellett volna érettségiznie, hogyan birkózott volna meg a feladattal, úgy reagált, ha most kellett volna érettségiznie, nyilvánvalóan megtanulta volna.

Jakab István, a Magosz elnöke a Kicsik és nagyokat nem ismerte, ugyanakkor elismerően nyilatkozott a szerző 20 óra című művéről. Jakabot mint a gazdák szószólóját arról is megkérdeztük, mi jut eszébe a heuriger szóról, ami a magyarérettségi szövegértelmezési feladat volt. A kifejezés olyan borkímérést takar, amelyben új borokat lehet vásárolni. Jakab nem ismerte a szót, bár álltotta, jól beszéli a német nyelvet. Az ellenzéki képviselő, miután felfedtük neki a szó jelentését azt tette hozzá, ő borokban nem az újat, hanem a testesebb öregebb darabokat kedveli.

Oláh Lajos szocialista képviselő szerint a magyartételek közül a CD-rom és a könyv jövőjére vonatkozó kérdés a politikusoknak való, hiszen ebben az ügyben hosszan lehet beszélni a semmiről. A könyveket ugyanis sohasem fogja teljesen kiütni véleménye szerint a digitális adathordozó.

N;
hirdetés
N;