Belföld

Fletó bácsi és az iskolások

2008. december 20., -

Negyven általános iskolás találkozott Gyurcsány Ferenccel és Dobrev Klárával a Kossuth téri Mesevárosban, majd nézte meg a Országházat szombaton.

Az eseményről hírt adó MTI-tudósítás mondatait betűhíven, idézőjelek közt közöljük. A háttérinformációk az Index az eseményeket jól ismerő, de nevük elhallgatását kérő forrásaitól származnak.

"A sajóbábonyi és boldvai általános iskolás fiatalok levélben kérték, hogy találkozhassanak a miniszterelnökkel."

A kancelláriára naponta sok száz hasonló levél érkezik, ám a miniszterelnök naptára hetekre, hónapokra előre percre be van osztva, azon csak rendkívüli esetben változtatnak. Csakhogy a gyerekek levele mellett nem lehetett szó nélkül elmenni. Nem kértek ajándékot, állatkerti sétát vagy félóra hancúrozást valamelyik plázajátszóházban. Nem. Ők csak a miniszterelnök fizikai közelségére vágytak, hogy pár percig némán sütkérezhessenek szuggesztív személyisége melegében. A titkárságon szerencsére volt valaki, akinek feltűnt a szokatlanul rövid, szerény kérés, és tudott olvasni a sorok között.

"Gyurcsány Ferenc feleségével, Dobrev Klárával és két közös gyermekükkel, Annával és Tamással érkezett a találkozó helyszínére a Kossuth téri Mesevárosba, ahol először a Mikulás-házba mentek be. A gyerekek elénekelték a Hull a pelyhes fehér hó kezdetű karácsonyi dalt a miniszterelnökkel és feleségével közösen, amiért mézes kalácsot kaptak ajándékba a Mikulástól."

A gyerekek nagyon megilletődtek, hogy kérésük meghallgatásra talált. Amikor a fekete kabátos miniszterelnök megjelent, néhányan picit könnyeztek is, de nem félelmükben, csupán átérezték a pillanat kivételességét. Különösen nagy hatással volt rájuk a kormányfő visszafogott, mégis intim szerete: akkor és ott pont ugyanazt sugározta feléjük, mint a saját családtagjai felé.

Klikk a képre

Amikor kiderült, hogy énekelni is kell, az iskolások egyből jelezték, hogy Zámbó Jimmy "Még nem veszíthetek" című klasszikusának kétszólamú kánonverziójával kedveskednének Gyurcsány Ferencnek - vagy ahogy ő kérte hogy nevezzék, Fletó bácsinak -, mert azt sokat énekelték a hosszú buszúton. A protokollfőnök óvatos rábeszélésére végül beleegyeztek a Hull a pelyhesbe.

"A vendégek ezután a Mesevárosban megnézték még Snufit, a betlehemi jászol szamarát, a Dédi expresszt, amelyben kalács sült és forralt bor melegedett, valamint megcsodálták a 18 méter magas óriásfenyőt a Parlament előtt."

Snufi óriási hatással volt a gyerekekre - a hetedikes Timi most még jobban meghatódott, mint az előbb Fletó bácsinál. Nem is beszélve a Dédi expresszről, ami vidáman zakatolva úgy ontotta magából a sült kalácsot és a forralt bort, mintha soha ki nem fogyna. A borból csak a felnőttek kaptak, a gyerekek a Bábuska szamovárban főtt mézes teával kárpótolhatták magukat. Az országházas cserépbögréket az iskolások hazavihették.

"A miniszterelnök, feleségével és gyermekeivel arra is vállalkozott, hogy együtt táncoljon a gyerekekkel, majd engedte, hogy a fiatalok fotókat készítsenek róla."

Az Index forrásai eltérően emlékeznek a tánc kialakulásának körülményeire. Egyik jelen lévő, az eseményeket folyamatában szemlélő belső informátorunk szerint az egyre oldottabb hangulatú kormányfő spontán ajánlotta fel, hogy a gyerekek kérjenek tőle valamit. Egyikük - általános tetszésre - azt javasolta, hogy Fletó bácsi igazán megismételhetné nekik azt a dolgozószobai szólótáncot, ami pár éve, amikor viccből felkerült a netre, akkora sikert aratott.

Fletó bácsi kicsit gondolkodott, aztán azt javasolta, hogy inkább valami újat mutatna, például hogy otthon, a vasárnapi reggeli előtt hogyan szokott a család együtt néptáncolni. Mérvadó, szocialista párti forrásunk ezzel szemben állítja, hogy a mezőségi csárdást a család minden este, tükör előtt gyakorolta, amióta csak kiderült, hogy a borsodi gyerekek Pestre látogatnak. A gyerekek mindenesetre örültek, bár Fletó bácsi ezúttal nem ingatta olyan viccesen a fejét.

"Ezután az Országház Kupolatermébe látogathattak el az általános iskolások, ahol Gyurcsány Ferenc elköszönt tőlük, de a gyerekek még maradhattak és idegenvezető kíséretében megnézhették a Parlamentet."

Az iskolásoknak tetszett a kupolaterem, meg a koronaékszerek is. De főleg annak örültek, hogy ennyire jó fej a Fletó bácsi, és mondták is hazafelé, hogy a Hull a pelyhes kicsit gáz volt, de amúgy tök jól érezték magukat. Aztán megint elénekelték a Még nem veszíthetek-et.

N;
hirdetés
N;