Belföld

Kupa Mihály elköszön

2007. január 8., -

Nem kíván a jövőben részt venni a hazai politikai életben Kupa Mihály, a Centrum párt jelenlegi vezetője. A párt, amelynek rajta kívül nincs több arca, valószínűleg vele együtt végzi be.

A Magyar Hírlap hétfő számában olvastuk az elszomorító hírt: Kupa Mihály nem indul a Centrum Párt elnöki posztjáért a január 27-i tisztújító kongresszuson. A napilapnak nyilatkozva a pártelnök röviden így indokolt: elege van a politikából. Kupa Mihály az alapítás évében, 2001-ben lett a Centrum Összefogás Magyarországért párt elnöke, gyakorlatilag egyszemélyi vezetője, (reklám)arca. Az idén 66 éves politikust az ország a nyolcvanas években ismerte meg, a tévében az akkoriban bevezetetett személyi jövedelemadót magyarázó szakember 1990-93-ig már mint az Antall-kormány pénzügyminisztere hízlalta szeme alatti táskáit.


Fotó: Németh Dániel

A független parlamenti képviselőséget 2001-ben cserélte fel a Centrumra, a 2002-es választásokon a Fidesz és az MSZP közé pozicionált pártocska azonban 3,9 százalékkal bukott el a parlamentbejutási küszöbön. Kupa akkor Szerencsen indult egyéni választókerületben, de az MSZP és a Fidesz jelöltje is megelőzte. A középpártnak elképzelt Centrum azóta sem állt talpra, a 2006-os országgyűlési választásokra a remélt ötven helyett csupán 26 jelöltet tudtak állítani, Kupa pedig csak a területi lista vezetőjeként próbálkozott, és hanyatlott a párttal együtt a 0,4 százalékos eredménnyel a politikai nemlétezésbe.

Pedig a 2006 tavaszán zajló korteskedés közepette üde színfolt volt a Kupa-féle nőnapi köszöntő. Akkor tudósítónk azt kérdezte: "Van valami szimbolikus jelentősége, hogy éppen a Parlamenttel szemben ünnepelnek?". "Igazából már csak a Duna választ el minket a bekerüléstől" - mondta akkor Kupa Mihály. A Duna, úgy látszik, túl szélesnek bizonyult.

N;
hirdetés
N;