|
Bejelentett események Budapesten márc. 15-én
Az összes kép
Az Index videói
|
- Éjszakai kordonbontás a Kossuth térenVasárnap este bejelentették, hogy hajnalban lebontják a Kossuth téri kordont. A hírre huszonöt árpádsávos demonstráló jelent meg a Parlament előtt, pedig csak keddtől engedélyezte a rendőrség a tüntetéseket. Hajnali egykor elkezdték a vaskerítés szétszerelését. Egy embert lelőállítottak, mert autójával nem állt meg a rendőrök többszöri felszólítására sem.
- Vasárnap este lebontják a Kossuth téri kordontMég le sem bontották a kordont, de már meg is jelentek a tüntetők a Parlament előtt.
- A KDNP magyarázatot kér DemszkytőlA párt fővbárosi frakciója azt kérdezi, hogyan alakulhatott át a fővárosi polgárok március 15-i rendezvénye az SZDSZ pártrendezvényévé.
- Bőrfejűek a rendőrök ellen – március 15. a világsajtóbanBőrfejűek és szélsőségesek csaptak össze a rendőrökkel március 15-én Budapesten a hírügynökségek szerint.
- Hétfőtől kordon helyett tüntetők lehetnek a Kossuth térenMegnyílhat a Kossuth tér hétfőtől, miután sem számszeríj, sem Molotov-koktél nem került elő a tegnapi, a várakozásoktól elmaradó randalírozásban. A téren hétfőn máris demonstrációt tartanának.
- Lendvai összefüggést lát a Fidesz és a rendzavarások közöttAz ellenzéki párt politikája felbújt a rendbontásra és fölmenti a randalírozókat, mondta a szocialista politikus.
- Navracsics a jókedvű Fideszről és a gyáván ünneplő kormányrólA Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány a hivatalos ünnepségen nem tiltakozott az árpádsávos zászló ellen.
- Befejezték a zavargások után a takarítást a fővárosbanPéntek hajnalra megint tiszták a pesti utcák. A kár 15-18 millió forint körül lehet.
- Gyurcsány beszéde alatt oszlattak az Andrássy útonA napközbeni viszonylagos béke után Budaházy György elfogásának hírére este ismét az október 23-ihoz hasonló tüntetés kezdődött Budapest belvárosában. A rendőrök előbb a Hősök terénél, legvégül a Roosevelt téren oszlatták fel az illegálisan demonstrálókat.
- Orbán a népszavazást ünnepelte, Gyurcsány még Demszkyt is megnézteA napközben tartott március 15-i megemlékezések nagyjából rendben lezajlottak. A legnagyobb atrocitás a Március 15. téren történt, ahol tüntetők és rendőrök verekedtek, és tojással dobták meg Demszky Gábort.
- Kitüntették Rubik Ernőt, Kern Andrást, és a Szomszédok rendezőjét isA Széchenyi- és Kossuth-díjjal járó jutalom összege idén 1,2 millió forint, amely adó- és illetékmentes.
- Demszky: Nem félünk, mi vagyunk többen"Sehonnai, bitang ember az, aki miatt ma bármelyik honfitársunknak félnivalója lehet szabadon megünnepelni március 15-ét" - mondta tojászáporban a főpolgármester.
- Március 15-e előestéjén is riogattakVidékiek provokálnak pénzért a tömegben? Rendőrruhához jutottak a tüntetők? A teniszlabdától megbokrosodik a rendőrló? Izraelből hoztak zsoldosokat?
- Sólyom a hamis hangok, a képmutató gesztusok kivetéséről beszéltA sajtó és a gyülekezés szabadságát kívánja a nemzet ma is, mondta Kolozsváron a köztársasági elnök.
- Országos fegyverbegyűjtés Budapesttől PusztaszerigA 81 üveget felhalmozó koktélgyáros a hatóságok szerint Kossuth téri tüntető.
- Március 15-i átalakított állami díj a fűfogyasztók érdekképviselőinekBárdos Deák Ági tavaly köztársasági arany érdemkeresztet kapott, amit azonnal civil kurázsi díjjá változtatott. A vándordíj az idén a Kendermag Egyesületé.
- Tüntessen Gyurcsány ellen, vagy maradjon ott, ahol van!Nagyjából ez az alternatíva március 15-én, amikor a fővárosban minden sarkon kormányellenes megmozdulásba lehet majd botlani.
- Civilekkel pöröl a kormányszóvivői irodaA kormányszóvivői iroda szerint Morvai politikai szerepet vállal.
- A rendőrség téged is látni fogMeglepően jó minőségű térfigyelő kamerákon követik majd a március 15-i eseményeket a rendőrség Teve utcai műveleti központjában.
- SZDSZ: Nem kell elbújniDemszky és Kuncze szerint le kell győzni a félelmeket, és el kell menni ünnepelni, különben a másik oldal győz.
- Deutsch Für szerint a metró nem áll meg a FidesznélDeutsch Für azt üzente, ne hozzanak zászlót, Rogán pedig Gergényivel létesít forródrótot.
- Nem volt bomba a Fővárosi BíróságonEgy szélsőséges csoport az épület felrobbantásával fenyegetözőtt, ezért a keddi tárgyalásokat nem tartják meg.
- Március 15.: minden rendőr szolgálatban leszBekamerázott utcák, terek, légtérzár, magaslati figyelőpontok, igazoltatás és csomagellenőrzés. A rendőrség teljes gőzzel készül az ünnepre.
- Bűnrészességgel vádolható az azonosíthatatlanul bántalmazó rendőrCivil jogvédők szerint a bántalmazó rendőrök felismertetése csak akkor történhet fényképről, ha az személyesen nem oldható meg.
- Szili szerint nem ő kezdte a vitát Sólyom helyettesítésérőlSólyom külföldi útja miatt nem lesz 15-én a Kossuth téren, a helyettesítési vita Gyurcsányról és Sziliről szól.
- Vádemelés az MTV-ostromlók ellenAz ügyészség 24 főt vádol garázdasággal, lopással és közérdekű üzem működésének megzavarásával.
- Debrecenben már a szabadságharcra emlékeztekÉkes Ilona fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, a hazaszeretet gyengülésével a nemzeti összetartás is gyengül.
- Még egy vádlottja sincs a rendőri brutalitásnakA tavaly szeptemberben símaszkos rendőrök által összevert, hivatalos személy elleni erőszakkal (mint azóta kiderült: alaptalanul) gyanúsított Kruchina Károly szerint az ügyészség nem tesz meg mindent azért, hogy felelősségre vonja a bántalmazó rendőröket. Kruchinát fogadta Franco Frattini, az Európai Bizottság alelnöke is.
- Konfliktus akörül, ki adja ki március 15-én a parancsotSólyom László Erdélyben lesz, ezért március 15-én valaki másnak kell kiadnia a zászlófelvonásra a parancsot. Sziliék szerint nekik jár a jog, Sólyom és Gyurcsány viszont megegyeztek.
- Huszonkilenc rendőr ellen eljárás a rendzavarások miattSem a gyanúsított rendőrök, sem a 2 milliárdért rendelt 158 jármű, sem a védőfelszerelések, sem a könnygáz gránátok nem lesznek ott várhatóan március 15-én.
- Speciálisan március 15-re hozott rendeletet a kormányNem adott elég időt a kormány arra a rendeletre való felkészülésre, amely egy már amúgy is meglévő jogszabályt "erősítene meg". A jogvédők tiltakoznak.
- Újra demonstrálhatnak a Kossuth térnélHa csak ketten vannak és a KRESZ-szabályait betartják, míg a többiek alkoholmentes italokat fogyasztva várakoznak a Tulipán presszóban.
- Gumilövedékkel is készül a rendőrség március 15-reHa kell, a rendőrség lőni is fog gumilövedékkel, de azt ígérik, lábra fognak célozni.
- Szilvásy: Radikális csoportok akarják megzavarni a nemzeti ünnepetA miniszter szerint kormányellenes tüntetők vissza akarják foglalni a Kossuth teret, és be akarnak jutni a Parlamentbe.
- Orbán a köztársasági elnöknél kezdett reggelEgyetértettek abban, hogy a méltó és békés ünneplés feltételeit biztosítani kell.
- Szabálysértés lesz a rendőrrel szembeni passzív ellenállásA kormány a bíróság egymástól eltérő jogértelmezése miatt hozza meg az új szabályt, amely már március 15. előtt érvénybe lép.
- Mazsihisz: a zsidók maradjanak otthon március 15-énFeldmájer szerint régóta nem volt ennyire intenzív antiszemitizmus Magyarországon.
- Tízmilliót követel a BRFK Toroczkai LászlótólToroczkai László 2006. szeptember 18-án felszólította a Kossuth téri demonstrálókat, hogy vonuljanak az MTV székháza elé.
- Gumilövedék lehet, azonosító lesz március 15-énAz igazságügyi miniszter szerint nem lehet rendőr azonosító nélkül az utcán március 15-én.
- Orbánnal tárgyalnának a Kossuth tériekMárcius 15-ére a Kossuth térre menne a Magyar Nemzeti Bizottság 2006.
- Tulipán viselésére kéri tagságát az MDFAz ellenzéki politikus azt szeretné, ha senki nem használná aktuális politikai céljaira a nemzeti ünnepet.
- Nem tervezték állami intézmények megtámadásátA rendőrök még nem tudják, mit kezdjenek azzal az öt emberrel, akik a fenyegetőzős Index-videó alapján indított nyomozásban kerültek elő.
- Viperamentes március 15-ét ígér a rendőrségA Fidesz a vasprefektussal egyeztetett; kérések és rendőrségi ígéretek.
- Lecsaptak a tavaszi hadjárat élcsapatáraÁllítólag számszeríjat is találtak az öt helyszínen egy időben tartott házkutatások során.
- Öt embert gyanúsítanak a köztársaság intézményei elleni támadás előkészületévelA házkutatásokon légfegyvereket, boxereket és Molotov-koktél használatára vonatkozó leírást foglaltak le.
- Március 15-e után sem tárgyal a parlament a gumilövedékekrőlAz illetékes bizottság kormánypárti többsége ahhoz sem járult hozzá, hogy tárgysorozatba vegyék a fideszes javaslatot.
- Az ÚG, az IDF és a FIB együtt ünnepel, a Fidelitas nemA Fidelitas Che Guevara miatt nem akar együtt emlékezni március 15-én a másik három ifjúsági szervezettel.
- A Fidesz betiltatná a radikálisok megemlékezésétA Nemzeti Nyomozó Iroda szerint szélsőségesek rendbontást terveznek március 15-re.
- Nem a rendőrökre hajtott a T-34-es vezetőjeAz október 23-ai tankost már nem gyanúsítják hivatalos személy elleni erőszakkal, csak közúti veszélyeztetéssel.
- Gyurcsány gálaműsoron beszél március 15-énA miniszterelnök ott lesz a Kossuth téri zászlófelvonáson és a Nemzeti Múzeum előtti megemlékezésen is.
- Nem tiltják be a gumilövedéket március 15. előttAz MSZP nem támogatta azt a fideszes indítvány, ami a tömegoszlatásnál megtiltaná a gumilövedékek használatát.
- Az azonosítókról kérdezik a jogvédők az ORFK-tA Magyar Helsinki Bizottság tájékoztatást kért az országos rendőrfőkapitánytól arról, történtek-e intézkedések a rendőrségnél a gumilövedék használatával, illetve az azonosító jelzéssel kapcsolatban.
- Gyurcsány szerint nem lesznek zavargások március 15-énAz ünnep viszont terhes lesz politikai feszültséggel és aggodalommal, mondta külföldi újságíróknak.
- Betiltatná a gumilövedéket a tömegoszlatásnál a FideszHa az Országgyűlés igyekszik és támogatja, március 15. előtt módosulhatna a rendőrségi törvény.
- Már március 15-ére készülnekAz MSZP visszatámadt a milliós bevándorlók tervével, nemzetárulásról beszélt Semjén. Dávid Ibolya szerint az MSZP hétvégi akciója abszurd, az SZDSZ is utcára megy 15-én. Hurrá.
- Morvai-bizottság: Március 15-én megismétlődhetnek az őszi eseményekA Morvai-jelentés szerint Gyurcsány Ferenc a felelős a rendőrség brutális fellépéséért, ő utasíthatta őket erőszakra.
- Szigorítaná a rendőri túlkapások büntetését a TASZNagyobb büntetés jár azért, ha rendőrt vernek, mint ha rendőr ver egy állampolgárt.
- Frattini: A magyar rendőröknek van még hova fejlődniükMorvai Krisztina és Gönczöl Katalin egymás mellett érvelt Frattini az Európai Bizottság alelnöke előtt.
- Orbán kinyitja a száját március 15-énA Fidesz valahol Budapesten demonstrálni fog a 48-as forradalom emléknapjának délutánján.
- Az ORFK szerint felül kell vizsgálni a kordontAz országos rendőrfőkapitány helyettese utasította Gergényi Pétert, hogy határozott időben jelölje meg, meddig marad a kordon.
- Reggel lezavarják a Kossuth téri ünnepségetKorán kell kelnie március 15-én annak, aki programot is akar látni a Parlamentnél.
- Már nem keresi a rendőrség a Demokrácia HarcosaitA tévéostrom előtt néhány nappal egy hangfelvétel Budapest lángra lobbantásával fenyegette meg a kormányt. A fenyegetőt nem találták meg.
- Gergényit mégis meghallgatja a fõváros a kordonbontásrólA bizottsági elnök eredetileg nem akarta meghívni a rendõrfõkapitányt, a testület végül megszavazta a behívót.
- Gyurcsány némasággal adná vissza március 15-e méltóságátElképzelhető, hogy a kormánypárti politikusok nem mondanak beszédet a nemzeti ünnepen.
- A Leon Kft-é lett a március 15-i ünnepA cég korábban a parlament előtti jégpálya üzemeltetési jogát nyerte el.
- Újabb két rendőrt hallgattak ki a rendőrök25-re emelkedett a szeptemberi és októberi budapesti zavargások elleni fellépéssel összefüggésben meggyanúsított rendőrök száma.
- Nagy hiba lenne nem komolyan venniAkiket megvertek már egyszer a rendőrök, azok sem hülyék, hogy mégegyszer eljátszák ugyanazt, innen egyenes az út a titkos szervezkedésig.
|
hirdetés
|