Sólyom megtagadhatja Horn kitüntetését

2007.07.03. 11:19
Aggályosnak tartotta Sólyom László köztársasági elnök Horn Gyula kitüntetését, amit Gyurcsány Ferenc javasolt a volt miniszterelnök 75. születésnapja alkalmából. Az államfő az Alkotmánybíróságtól várt választ arra, hogy automatikusan ki kell-e tüntetnie azokat, akiket elé terjesztenek. Az Ab szerint az államfőnek igenis van mérlegelési joga.

A köztársasági elnök megtagadhatja az elé terjesztett kitüntetések adományozását az Alkotmánybíróság (Ab) kedden Budapesten kihirdetett döntése szerint.

Az indoklás szerint az államfőnek valódi, érdemi döntési joga van arra, hogy a köztársaság alkotmányos értékrendjébe ütköző kitüntetések esetén az arra vonatkozó előterjesztést ne írja alá, annak adományozását megtagadja. Az államfőnek viszont indokolnia kell döntését.

7:4

Az alkotmánybírósági határozat kötelezi az országgyűlést, hogy az év végéig részletesen szabályozza a kitüntetések adományozását. A hét-négy arányban meghozott többségi döntés tartalmazza továbbá azt, hogy az államfő egyéni kegyelmezési joga is valódi döntési jogkör.

A köztársasági elnök azért fordult a tavaly március 15-i kitüntetések idején az Alkotmánybírósághoz, mert több olyan személyt is előterjesztettek, akiknek a jutalmazását kifogásolta. "Nyitott kérdés, hogy a kitüntetési ügyekben milyen mértékben érvényesítheti a köztársasági elnök saját meggyőződése alapján az Alkotmány értékrendjét, és tagadhatja meg adott esetben a kitüntetés adományozását" - írta akkor Sólyom, aki végleges döntést várt a testülettől.

Ajándék

Azóta viszont egy újabb ügyben is aggályok merültek fel a köztársasági elnökben. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben nemrég azt javasolta Sólyom László köztársasági elnöknek, hogy tüntesse ki Horn Gyulát 75. születésnapja alkalmából, a külügyminiszterként és a miniszterelnökként az ország érdekében végzett tevékenységéért.

Sólyomnak viszont ez a javaslat sem tetszett, mint a sajtófőnöke elmondta, Sólyom László aggályosnak tartja Horn Gyula kitüntetését, mert 1956-os tevékenysége ellentétes a magyar köztársaság alkotmányának értékrendjével. Az államfő sajtófőnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy 2006 októberében a Die Welt című német lapnak Horn azt nyiltakozta: 1956-ban a pufajkás osztagban a törvényes rendet védte.

Horn Gyulát öt évvel ezelőtt már Medgyessy Péter is kitüntetésre javasolta, ezt Mádl Ferenc akkori államfő fúrta meg.

A köztársasági elnök tanulmányozni fogja az Ab döntését, és a lehető legrövidebb időn belül döntést fog hozni Horn Gyula kitüntetésével kapcsolatban, kommentálta a helyszínen Kumin Ferenc a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai elemző és kommunikációs főosztályának vezetője.