Pénzt kértek az érzéstelenítésért

2008.11.19. 14:20
Nyomozást folytat a katonai ügyészség, mivel a gyanú szerint a honvédséghez tartozó Állami Egészségügyi Központ szülészetén számos esetben 5-10 ezer forint ellenében adtak epidurális érzéstelenítést a vajúdó nőknek.

Az elmúlt hetekben több kismama meglepetéssel vette át a postástól a katonai ügyészségtől kapott idézést. Az ügyészség tanúmeghallgatásra hívta be az asszonyokat, akikben az a közös, hogy az Állami Egészségügyi Központban, az állami csúcskórházban szültek.

A nők egy internetes fórumon találgatták, vajon milyen ügyben hívják be őket, és miért pont a katonai ügyészségre. Egyikük az írta: „elsőre azt se tudtam, hogy nevessek, vagy meglepődjek, annyira biztos voltam benne, hogy tévedés. Nem ismerek katonát, és a 3 pici gyerekem mellett az életem a játszótér és az otthonom közötti ingázásban telik már jó ideje".

Az információcsere során aztán kiderül, hogy azokat hívják be tanúskodni, akik epidurális érzéstelenítéssel szültek (az aneszteziológus által a gerinc közelébe adott epidurális érzéstelenítés, röviden EDA, megkönnyíti a vajúdási szakaszt).

Volt, aki azt írta a fórumra, hogy az „ EDA előtt a szülésznő felszólította, hogy fizessen". Egy másik hozzászóló szerint „azt mondta a dokim, akinél szültem, hogy 5000 Ft. lesz, és az orvosoknak kell fizetni, így is történt, bár az orvosok meg hárítottak, "zavarba jöttek" majd eltették. Ez volt." Egy harmadik hozzászólás szerint „az anesztes nekem is szimpi, és nagyon profi volt, ő is úgy "tűnt" mint aki nem vár pénzt, de nekünk előtte már konkrétan szólt a dokim, hogy kinek hol mennyit kell fizetni."

Más ugyanakkor azt írta: „Nem kértek érte pénzt, de nem is adtam. Az anesztes nagyon szimpatikus és ügyes volt. Végig bátorított a császár közben is (az volt a vége...) és nem úgy tűnt nekem, mint aki pénzt várna érte."

Az ügyben az Állami Egészségügyi Központ főigazgatója tett feljelentést, miután a kórház egyik dolgozója szóvá tette a felháborító gyakorlatot. Mivel az intézmény a honvédséghez tartozik, a Budapesti Katonai Ügyészség folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen, mondta az Indexnek Ács Tibor alezredes, a katonai ügyészség szóvivője.

Ács Tibor megerősítette, hogy a gyanú szerint a kórház szülészeti osztályán az ott szülő nők egy részétől az epidurális érzéstelenítés beadása előtt kértek alkalmanként 5-10 ezer forintot. Ez alapvetően más megítélés alá esik, mint a klasszikus hálapénz, magyarázta a katonai ügyészség szóvivője.

Hálapénzt általában egy sikeres szülés után adnak a szülők, s ennek elfogadása legfeljebb erkölcsileg ítélhető el. Ebben az esetben azonban - ha a gyanú beigazolódik - a kórház dolgozói közül többen előre kértek pénzt, ráadásul olyan dologért, amit amúgy kötelességük lett volna megtenni. (Az epidurális érzéstelenítés költségét minden esetben a társadalombiztosítás fizeti ki a kórháznak, a betegtől ezért pénzt nem kérhetnek egy állami kórházban.) Az ügyészség ezért költségvetési szerv dolgozója által elkövetett vesztegetés gyanújával folytat nyomozást. Fontos, hangsúlyozta Ács Tibor, hogy ennél a vesztegetési tényállásnál nem vonható büntetőjogi felelősség alá az a kismama vagy férj, aki az epidurális érzéstelenítésért pénzt adott, csak az, aki elfogadta azt.

Az ügyészség a kórháztól megkapta a szükséges dokumentumokat, így kiterjedt nyomozást és tanúmeghallgatást végez az elmúlt egy évben történtekről. Ács Tibor közlése szerint várhatóan több száz embert hallgatnak meg az ügyben.