Nem baleset volt a tűzszerészek halála Afganisztánban

2008.07.23. 17:19
A vezérkari főnök szerint előre kitervelt merényletben halt meg a két magyar tűzszerész Afganisztánban. Havril András elmondta, hogy egyelőre korlátozzák a tűzszerészek tevékenységét, amíg ki nem dolgozzák, hogy az új helyzetben hogy lehet sokkal keményebben biztosítani munkájukat. Szekeres Imre honvédelmi miniszter közölte, a magyar békefenntartók maradnak Afganisztánban.

Pusztán a magánvéleményének adott hangot az a szocialista képviselő, aki szerint lehet, hogy haza kéne hozni a magyar tűzszerészeket Afganisztánból, jelentette ki Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter szerint maradnak a magyar békefenntartók az ázsiai országban, mégpedig úgy, hogy a misszió mind az öt parlamenti párt támogatását megkapta a honvédelmi bizottság szerdai rendkívüli ülésén.

Ezt erősítette meg Havril András vezérkari főnök is, aki pusztán annyival árnyalta a képet, hogy egyelőre korlátozzák a tűzszerészek tevékenységét, amíg ki nem dolgozzák, hogy az új helyzetben hogy lehet sokkal jobban biztosítani a robbanószerkezetek hatástalanítását végző szakemberek munkáját. Havril szerint ugyanis egyértelműen vadásztak a korábban számos bombát megsemmisítő és robbanóanyag-raktárat felszámoló magyar katonákra.

A két tűzszerész halálát okozó tragédia előkészítésekor az afganisztáni terroristák a csúcstechnikát és a dezinformációt is bevetették. A fokozódó terroristatevékenység oka, hogy egyre erőteljesebb harcok dúlnak az ázsiai országban, a NATO júniusban szenvedte el itt a legnagyobb vérveszteséget, és a „magyarok északi területe” adja a déli harcok hátországát.

Az első Kovács Gyula posztumusz hadnagy halálát okozó robbanásban a csúcstechnika játszott szerepet, az általa hatástalanítani kívánt bomba mélyen a földben volt, így azt speciális távirányítható robottal sem tudta kiemelni, ekkor döntött úgy, hogy megfelelő biztonsági intézkedések mellett személyesen veszi kézbe a robbanószerkezetet, amelynek földalatti részén viszont egy második gyújtószerkezet is lapult – ezt távirányítással hozták működésbe.

Ami a második tragédiát illeti, Nemes Krisztián posztumusz őrnagyon éppen azért nem volt védőfelszerelés, mert még nem hatástalanítani akarta a robbanószerkezetet, hanem a helyét szerette volna bemérni. Ráadásul azt az információt kapta, hogy a bombát az afganisztáni rendőrség már megnézte, és rendőri felvezetéssel közeledett a robbanószerkezethez (amit egyébként egy mesterlövésznek kellett volna a távolból kilőnie), ám a bomba felé vezető úton egy másik robbanószerkezet detonált, és Nemes életét vesztette.