Az MDF-frakció megerősítette Almássy kizárását

2008.09.29. 12:59
Tovább folyik az MDF-en belül a harc Almássy Kornél és Dávid Ibolya között. Hétfőn ismét kizárták a frakcióból Almássy Kornélt, aki ennek ellenére még egy darabig biztosan az MDF tagja marad. Egyelőre a függetlenek közé ül a parlamentben, és meg nem tudja, visz-e magával másokat is.

Az MDF frakciója egyhangúlag megerősítette pénteki döntését, és kizárta Almássy Kornélt a frakcióból, mondta Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője hétfőn a Parlamentben újságíróknak.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az MDF pénteken követett-e el formai hibát Almássy Kornél kizárásával, a politikus azt válaszolta: "volt némi formai hiba", azonban nem biztos, hogy azon a frakcióülésén Almássy Kornélnak részt kellett volna vennie, mert "túl sok dicsérő szó nem hangzott el" a személyét illetően.

Arra a megjegyzésre, hogy elegáns volt-e a pénteki döntés, a frakcióvezető úgy válaszolt: nem, az egy gyors döntés volt.

Herényi Károly kiemelte, az alapszabály úgy rendelkezik, hogy ha a frakcióból kizárnak valakit, akkor törléssel szűnik meg a párttagsági jogviszonya. A következő országos választmányi ülés fogja a mostani frakciódöntést egy határozattal megerősíteni - tette hozzá, majd kérdésre úgy válaszolt: jogilag a választmányi ülésig Almássy Kornél tagja az MDF-nek.

A hétfői frakcióülésről távozóban Almássy Kornél újságíróknak azt mondta: a pénteki kizárás nem volt jogszerű, mert arra a frakcióülésre nem hívták el, emiatt jogi lépéseket fontolgat. A mostani frakcióülésen külföldi útja miatt nem volt jelen Dávid Ibolya, és Csáky Andrásnak is más elfoglaltsága volt.

A képviselő közölte azt is: a hétfői parlamenti ülésen a függetlenek között foglal helyet, és még nem tudja, hogy "visz-e valakit magával a pártból". Herényi Károly minderre azt mondta: ettől nem tart az MDF, mert Almássy Kornélt egyhangúlag zárták ki a frakcióból.

Almássy Kornél szerint minden MDF-es képviselőnek, vezetőnek el kell gondolkodnia azon, hogy "így jár az, aki fel meri emelni szavát Dávid Ibolyával szemben, (...) aki szembe mer menni a Tisztelet Társaságával a Magyar Demokrata Fórumon belül, így jár az, aki valós kihívóként jelentkezik Dávid Ibolyával szemben (...)." Arra a kérdésre, hogy amíg az országos választmány nem dönt, továbbra is az MDF tagjának tekinti-e magát, azt válaszolta: természetesen, a pártnak most még a tagja.

Azzal kapcsolatban, hogy a szombati tisztújító küldöttgyűlés eredményét megtámadja-e, úgy válaszolt: erről még korai beszélni. Azt azonban hozzátette, hogy szerinte példa nélküli volt a szombati tisztújítás az MDF történetében.