Keleten bejött a kormányoldalnak az autópályaépítés

2006.04.24. 15:29
A két választási forduló adataiból az látszik, hogy az MSZP Kelet-Magyarországon szerzett jóval több mandátumot 2002-höz képest. Az autópálya-építések hatását vizsgáltuk.

Az alapfelvetésünk az volt, hogy az infrastrukturális fejlesztések megvalósulásának, illetve azok közeli befejeződésének ténye sok szavazót befolyásolhatott 2006-ban. Ez Kelet-Magyarországon, illetve a Dunántúlon talán Fejér megyében mutatható ki.

Nyolc helyen akár az autópálya is segíthetett az MSZP-nek

Találtunk nyolc olyan választókerületet, Szentesen, Makón, Szegeden (Csongrád megye), Tiszavasváriban, Nagykállón, Baktalórántházán, Nyírbátorban, Kisvárdán (Szabolcs-Szatmár-Bereg) és Balmazújvárosban (Hajdú-Bihar), amelyekre illik, hogy autópálya közelít feléjük - vagy már ott is tart -, és 2006-ban nem a Fideszre, hanem az MSZP-re szavazott az ottani választók többsége.

Autópálya-építések és választókerületek

Fordult a kocka két megyében

A felsorolt nyolc választókerületben 2002-ben még a Fidesz kapott többséget (egyéni jelöltekre leadott voksokat néztünk), 2006-ban viszont már inkább az MSZP-hez pártoltak a szavazók. Így például Csongrádban 2:5-ről 5:2-re fordított az MSZP-SZDSZ a Fideszhez képest, Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig 2:8-ról 7:3-ra.

Szegeden a szocilaistáknak soha nem sikerült eddig megőrizniük mandátumaikat, most viszont két körzetben is megőrizték, és a szabad demokrata Sándor Klára is képviselői helyhez jutott.

Azért nem minden autópálya hoz elég szavazatot

Az autópályák természetesen nem determinálják feltétlenül a választók politikai nézeteit.

A Dunántúlon például az autópálya-építés ellenére sem cseréltek gazdát a somogyi választókerületek, pedig errefelé az M7-est hosszabbítják meg éppen.

Az öt legszegényebb megyében a szocialistákra szavaztak

A választáson az is kiderült, hogy az ország öt legszegényebb megyéjében - 2003-as GDP-adatok szerint - az MSZP győzött. Így Nógrádban, Szabolcsban, Békésben, Borsodban és Szolnokban a szocialisták nyerték a választást.

E sorban az újdonság Szabolcs-Szatmár-Bereg, ahol a korábbi fideszes fölény idén teljesen elenyészni látszik. (Talán hatottak Veres János mondatai. A pénzügyminiszter éppen ebben a térségben tette sokat bírált kijelentését arról, hogy melyik pártra érdemesebb szavazni azoknak, akik fejlesztéseket akarnak.)

Mely autópályák befolyásolhatták a szavazókat?

Az M6-ost hossszabítják most Fejér megyében is, és itt is megfordult a nagy pártok listás szavazatainak sorrendje. Szabolcsban és Hajdú-Biharban is előfordulhatott, hogy az autópályák továbbnyúlása érdemben befolyásolta a szavazást. Nyíregyháza környékén az M3-as továbbépítése látszik vonzónak, és még Hajdú-Biharban is szereztek három új mandátumot a szocialisták, igaz, a Polgár-Görbeháza közötti M3-as szakasz csak a balmazújvárosi választókerület lakóinak életét befolyásolhatja pozitívan.

Ahol nem az autópálya-építés a legfontosabb tényező

A püspökladányi és a berettyóújfalui választókörzetekben szinte kizárt, hogy az M3-as miatt szavaztak volna át az MSZP-re. Sokkal inkább belejátszhat ebbe az esetleges nehezebb gazdasági helyzet, illetve az, hogy a szocialistáktól várják a térség fellendülését.

Az M3-as újabb szakaszai által érintett borsodi mandátumok sorsát nem befolyásolta az új sztráda: az 1-4. miskolci választókerületekben továbbra is a szocialisták győztek, a 13.-ban pedig a fideszes Tállai András lett a befutó, akárcsak 2002-ben. Sőt, mindkét párt erősítette szavazóbázisát, vagyis inkább polarizálódni látszik a térség.

Pest megye monori székhelyű választókerületében szintén nem érzékelhető változás. Itt az M0-s és a 4-es új nyomvonala épült. A szocialista jelölt győzött, de ez így volt 2002-ben is, tehát nehezen lenne kimutatható a sztrádaépítés eredménye.