Kirúgás szélén a Fidesz-alapító 56-os

2007.06.25. 14:13
Csak a végső megoldás, a pártból való csoportos kizárás nyugtatja meg a jelek szerint a XIII. kerületi Fidesz befolyásos személyiségeit. A választások idején kialakult személyes ellentétek miatt négyen egy civil szervezet színeiben a Fidesz ellenében indultak az önkormányzati helyekért. A párt alapszabálya szerint ezért automatikusan kizárás jár, de ez a passzus októberben még nem volt érvényben.

Másodfokon az Fidesz országos választmányi elnökségének kell döntenie arról, hogy Kosztolányi Dénes és társai indítványának megfelelően kizárja-e a párt soraiból azt a négy tagot, akik az ősszel a Budapest Társaság színeiben indultak az önkormányzati választáson.

Ne a tagságot

A XIII. kerületi Fidesz tagsága már a 2006-os országgyűlési választások után fellázadt az Orbán Viktor által kinevezett választókerületi elnökök ellen. Egy éve negyvenen írtak levelet a pártelnöknek, arra kérve, hogy "ne a tagságot", hanem Kosztolányi Dénest és Rétvári Bencét váltsa le. A helyiek szerint a rájuk oktrojált vezetők nem az ő "érdekeiket képviselik a Fidesz felsőbb fórumain", és nem az általuk megválasztott politikusokat terjesztik fel kinevezésre. Kosztolányiék ugyanis elkaszálták a XIII. kerületben nagytöbbséggel polgármester-jelöltnek választott Weszelovszky Zoltán kerületi pártelnök jelöltését. Kosztolányi korábban az Indexnek azt állította, hogy a Weszelovszky-ügy a tagság félrevezetésén alapult.

Első fokon elutasítva

A pártelnök nem hallgatott a helyiek javaslatára, nem váltotta le sem Kosztolányit, sem Rétvárit, így az önkormányzati választás idejére szakításközeli állapot alakult ki az alapszervezetben. A Fidesz-tagok egy része - köztük az 1956-ban fegyveresen harcoló és a Fidesz helyi alapítójának számító Bányai József Weszelovszkyval tartva elfogadta a Budapest Társaság jelöltségét, de az akkori döntésük miatt ma a kizárás fenyegeti őket. Kosztolányi Dénes és Rétvári Bence indítványát a Fidesz budapesti elnöksége márciusban elutasította, de a párt etikai bizottsága a napokban úgy döntött, helyt ad a választókerületi elnökök fellebbezésének.


Kosztolányi Dénes

Kontrát Károly, a bizottság tagja az Index kérdésére elmondta, hogy alapos eljárás során döntöttek úgy, hogy a négy újlipótvárosi tag kizárási ügye az országos választmány elé kerülhet. A párt győri kongresszusán módosított alapszabálya szerint egyébként automatikusan kizárás jár annak a Fidesz-tagnak, aki egy másik szervezet színeiben konkurál a párttal. Ez a büntetés azonban tavaly októberben még nem volt érvényben.

Bányai József az Indexnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Fidesz helyi alapítójaként ma is a párthoz hű embernek tartja magát, aki eddig önkormányzati képviselőként szolgálta a jobboldalt. A volt helyi képviselő szerint a két táborra szakadt alapszervezetben uralkodó hangulat vezetett oda, hogy fideszesként ellenjelölést vállalt.