Hárman haltak meg a népszavazás közben

2008.03.09. 09:31
Egy 74 éves tornanádaskai férfi a szavazókörben, a Győr közeli Nyúl községben egy 72 éves asszony a szavazókörből kilépve halt meg. Nagyvarsányban a szavazatszámláló bizottság egyik tagja hunyt el. A szabolcsi Encsencsen egy férfi részegen verekedett a szavazatszámláló bizottság egyik delegáltjával. Szombat éjszaka két szavazókörbe is betörtek.

A népszavazás közben hárman haltak meg vasárnap. Egy 74 éves tornanádaskai férfi délelőtt háromnegyed 11-kor akarta leadni szavazatát, de a szavazóhelyiségben rosszul lett. Kihívták hozzá a mentőt, és mentőhelikopter is érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településre, de az orvosnak már nem sikerült újraélesztenie a beteget - közölte a körjegyző. A szavazást 11.37-kor felfüggesztették a településen.

Rosszullétek

A Győr közeli Nyúl községben egy 72 éves asszony már leadta voksát, amikor az általános iskolában kialakított szavazókörből kilépve rosszul lett és összeesett. A szavazatszámláló bizottság egyik tagja orvost és mentőt hívott hozzá, és megpróbálták újraéleszteni, de hiába. Az érintett bejáratot lezárták, és egy másikat nyitottak meg a szavazókörhöz. A szavazást nem kellett felfüggeszteni.

Rosszul lett és meghalt a szavazatszámláló bizottság egyik tagja Nagyvarsányban vasárnap reggel, mielőtt a szavazókört kinyitották volna. A szavazókör nyitására készülődés közben lett rosszul a 62 éves férfi, akihez azonnal mentőt hívtak, de már nem tudtak rajta segíteni, a helyszínen életét vesztette. A nagyvarsányi szavazókört így valamivel később tudták csak megnyitni a választók előtt; az elhunyt bizottsági tag helyére póttagot hívtak be a munka ellátásához.

Halálesetek szavazásokon, választásokon

1994. május 8-án, a parlamenti választások első fordulójában két idős nő lett rosszul, és hunyt el szavazóhelyiségben, egyikük a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőgagyon, másikuk a Fejér megyei Bicskén. 1998. május 10-én a parlamenti választások első fordulójában Miskolcon szavazás közben rosszul lett egy 67 éves férfi, és meghalt. A 2002-es parlamenti választás április 7-i első fordulójában heten haltak meg szavazás közben. 2004. június 13-án, az európai parlamenti választáson egyik debreceni szavazókörben rosszul lett és szívinfarktus következtében meghalt egy idős férfi. 2006. április 9-én, a parlamenti választás első fordulójában egy ceglédi szavazóhelyiségben lett rosszul egy idős férfi, aki a kórházba szállítás közben elhunyt.

Óbudán egy szavazó hölgy elájult és elesett, mentő szállította el. A szavazást 7 óra 10 perckor felfüggesztették és húsz perc múlva folytatták.

A Baranya megyei Szentegáton a szavazatszámláló bizottság egyik tagja 5 óra 58 perckor lett rosszul, mentőt kellett hívni. Ezalatt választópolgár nem érkezett szavazásra, az esemény a szavazókör megnyitását nem akadályozta.

Verekedés

Részegen megütötte a szavazatszámláló bizottság egyik delegáltját egy választópolgár a szabolcsi Encsencsen. A szavazóhelyiségben nem sokkal fél három előtt jelent meg rokonságával a választópolgár, és ittas állapotban "a szavazás céljára vonatkozó kijelentéseket tett" - olvasható az Országos Választási Iroda honlapján. A szavazatszámláló bizottság öt tagja próbálta csendesíteni, de ekkor az egyik delegált ellen fordult és hevesen gesztikulálva szándékosan jobb arcfélen ütötte.

Ezután a szavazófülkébe ment, majd onnan a rokonsága támogatásával, szitkozódás közepette elhagyta a szavazóhelyiséget. A szavazókör bejáratánál az oda érkező helyi választási iroda vezetőjét és gyermekét megöléssel fenyegette meg. A helyi választási iroda vezetője értesítette a történtekről a Nyírbátori Rendőrkapitányság ügyeletes parancsnokát. A szavazatszámláló bizottság elnöke a történtek gyors lefolyása miatt nem függesztette fel a szavazást.

Két szavazókörbe törtek be

A Szolnok megyei Cibakháza egyik szavazókörében a szavazatszámláló bizottság a választási iratok kiszállításakor tapasztalta, hogy az általános iskolába betörtek. Azonnal értesítették a rendőröket. Megállapították, hogy vagyon elleni cselekmény történt, a szavazás megkezdésének nincs akadálya, a szavazást a bűncselekmény nem gátolja. A szavazás hat órakor megkezdődött.

Betörtek egy balatonszabadi választókörbe is szombat este. A balatonszabadi művelődési házból a betörők nem vittek el semmit, szavazólapok akkor még nem voltak a helyiségben, így a szavazás vasárnap reggel hat órakor rendben megkezdődhetett.

Lejárt személyi igazolványa miatt nem szavazhatott vasárnap egy nagyatádi lakos; emiatt ügyvédje útján emelt kifogást a Somogy Megyei Területi Választási Irodánál - közölte Kálmán Katalin aljegyző, a választási iroda munkatársa. Közölte: a jogszabályok szerint a szavazókörben jogosan tagadták meg a szavazati lehetőséget a nagyatádi lakostól, akinek februárban járt le régi típusú személyigazolványa, amely a lakcímét is tartalmazta.

Nem volt áram vasárnap reggel a Hajdú-Bihar megyei Toldon, ezért a reggeli sötétben zseblámpák fénye mellett kezdték meg a voksolást a korán kelők - közölte Vasas Lászlóné, a területi választási iroda vezetője. Az áramszolgáltató a szavazás megkezdése után mintegy másfél órával elhárította az üzemzavart, amely nem okozott fennakadást a voksolásban.