Kötelező lesz magán-egészségbiztosítást kötni?

Megjelent a hazai több-biztosítós modellről szóló munkaanyag. A tervezetet Mihályi Péter közgazdász, az Államreform Bizottság tagja készítette. Az elkészítésében közreműködött Molnár Lajos egészségügyi miniszter, valamint Antal László, Bauer Tamás, Bokros Lajos, Csillag István és Surányi György közgazdászok is.

Ez nem az Egészségügyi Minisztérium hivatalos koncepciója, csak egy munkaanyag, amely kiváló vitaalap lehet egy ebben a tárgyban tartott konferencián – mondták az Index kérdésére az egészségügyi tárcánál. A tanulmány a tárca által január 25-26-ra szervezett Egészségbiztosítási reform 2007-2009 című konferencia honlapján jelent meg.

Személyvonat és intercity

Az SZDSZ december végén egyértelműen kinyilvánította , hogy ragaszkodik a több-biztosítós rendszer 2008-as bevezetéséhez. Magyarországon ma minden orvosi ellátást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár fizet a beszedett járulékokból. A több biztosítós modellben az állampolgár bizonyos ellátásokra köthetne biztosítást magánbiztosítóval is. A biztosítók a velük szerződött kórházakban végzett ellátásokat fizetnék, ha az állampolgár megbetegszik.

A tanulmány a bevezető elemzésben sorra vesz más biztosítási modelleket is, amelyeket azonban nem javasol bevezetésre. Mihályi Péter szerint a társadalom kettéosztottságához, a szegények és gazdagok kórházainak kialakulásához az vezetne, ha az OEP megtartása mellett úgynevezett kiegészítő biztosítást lehetne kötni.

Ez a szerző megfogalmazása szerint nagyon gyorsan hasonló helyzetet idézne elő, mint a vasúti közlekedésben, ahol a szegények vagy a diákok a nagyon rossz minőségű személyvonatokon utaznak, míg a középosztály a pótdíjért igénybe vehető intercityn.

Az Államreform Bizottság tervezete a különbségek kiküszöbölésére egy vegyes rendszert ismertet. A tervezet az ellátások három csoportját sorolja fel. A javaslat szerint az első és harmadik csoportba tartozó ellátásokat továbbra is az OEP finanszírozná. Magánbiztosítást az ezeken kívül eső, az ellátások többségét jelentő ellátásokra kellene kötelezően megkötni mindenkinek (akárcsak az autók kötelező felelősségbiztosítását). Az eddig egy helyre fizetett járulék meghatározott részét tehát a jövőben valamelyik magánbiztosítónak kellene fizetni.

Kötelező

Mit fizetne az állami biztosító? Mihályi Péter javaslata szerint ide olyan ellátások tarztoznak, amelyek az állampolgárok többségét érintik, szakmai indokoltságuk nem vitatható és fajlagosan kis költséget igényelnek. Ide tartozik például a tüdőszűrés, az AIDS-szűrés, a vérellátás, a bőr- és nemibeteg gondozás, a szenvedélybetegek gondozása, a terhesgondozás, az iskolaorvosi ellátás vagy a védőoltások beadása.

Szintén állami finanszírozásban maradnának a nagyon költséges kezelések és műtétek, így a rák gyógyításánál alkalmazott sugárterápia és kemoterápia, a koraszülött ellátás bonyolultabb esetei vagy a járóbeteg ellátásában használatos legdrágább gyógyszerek. Azt, hogy pontosan mi is tartozzon az állam által finanszírozott ellátások körébe, évente határoznák meg.

A munkaanyag szerint ami ezeken kívül esik, arra lehet majd magánbiztosítóval szerződést kötni. Ide tartozik a “normális” orvosi ellátások többsége, amelyeket a legnagyobb számban végeznek, ám ezek egyedi költsége nem túl magas. A tanulmány szerint ez a gyógyító kiadások 60-65 százalékát jelenti.

Minden beteg egyforma?

A magánbiztosítás tehát az egyszerűbb diagnosztikai vizsgálatokra, a szakorvosi konzultációra, a kisebb sebészeti és műtéti beavatkozásokra vonatkozna, de ebbe a körbe tartozik a gyógyfürdős kezelés, vagy az esztétikai korrekciós műtétek is.

Ez a potyautasok, azaz az egészségbiztosítási járulékot nem fizetők kiszűrésére is alkalmas lenne. A (kötelező) biztosítás befizetését ugyanis a beteg egy a magánbiztosítója által kiadott kártyával igazolná. Akinek nem lesz ilyen igazolása, attól a kórházban adott esetben megtagadhatják a nem életmentő beavatkozást.

A Mihályi Péter által készített munkaanyag szerint több elem beépítésével megakadályozható lesz az, hogy a biztosítók szelektáljanak a betegek között (gondoljunk bele: egy biztosító érdeke elsősorban az, hogy ügyfele fiatal és egészséges legyen, azaz befizető legyen, mint súlyos orvosi kiadásokat növelő tényező).

Mihályi Péter szerint az egyik védekező mechanizmus éppen az, hogy a legnagyobb fajlagos költségű beavatkozásokat és a pénzbeli ellátásokat kiveszik az üzleti biztosítás köréből. Garantálnák, hogy a magánbiztosító egyetlen nála jelentkező ügyfelet sem utasíthat vissza. A betegek közötti szelekció elleni védekezés fontos eleme az is, hogy a második csoportba tartozó ellátások költségének csak 70 százalékát állják a magánbiztosítók, 30 százalékát az OEP fizeti.

Kételyek

A nagyobb munkáltatók csoportosan köthetnének alkalmazottaikra magánbiztosítást, s biztosítók kínálhatnának családi termékeket is, azaz például 2 kereső + 2 gyermek vagy 2 kereső + 1 gyermek, esetleg 1 kereső + 1 gyermek+nagyszülők modellekre.

A munkaanyag szerint 6, 12 vagy 18 hónap átmeneti időt kellene adni arra, hogy mindenki válasszon magánbiztosítót magának. Aki a határidőig nem köt szerződést egyik biztosítóval sem, azt vagy véletlenszerűen elosztják valamelyik már működő, engedéllyel rendelkező üzleti biztosítóhoz. A másik lehetőség, hogy amikor valaki orvoshoz kerül és kiderül, hogy nincs biztosítása, a kezelés megkezdése előtt alá kell írnia egy belépési nyilatkozatot valamelyik biztosítóba.

A több-biztosítós modelltől sokan az ellátás javulását és a hatékonyabb működést várják, a biztosítók ugyanis elvileg éberen figyelnének arra, hogy a kórházak ne pazaroljanak. A rendszer bírálói szerint azonban az egybiztosítós modell alkalmasabb a költségek fékentartására (ez Magyarországon eddig nem sikerült). Több közgazdász szerint a több-biztosítós modell azonban más országokban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a költségek nem csökkentek, és az ellátás sem javult jelentősen. Kétségtelen, hogy ma egyre többet hallani arról, hogy több országban fontolják meg a lassú visszaoldalazást az állami biztosító felé.