Boross Péter és a Ráday utcai kocsmák

2005.01.13. 08:18
Több mint 440 millió forint tartozást halmozott fel a részben Boross Péter exminiszterelnök nevéhez is köthető Gastorg Rt. a IX. kerületi önkormányzattal szemben - értesült a Magyar Nemzet. A Paris, Texas és több Ráday utcai valamint Üllői úti étterem, söröző, játékterem bérleti díjáért csak a tíz éve megállapított havi néhány tízezer forintot fizeti az ingatlanok után a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat egykori igazgatójához kapcsolódó társaság.

A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint a Gastorg Rt. huszonhat, többnyire frekventált helyen lévő ingatlant bérel a fővárosi IX. kerületi önkormányzattól havonta mindössze néhány tízezer forintért. A főképp vendéglátó-ipari egységként működő helyiségeket nem a Gastorg üzemelteti, ugyanis a Boross Péter nevéhez köthető cég - amelynek az egykori miniszterelnök 1989- 1990-ig ügyvezetője volt - továbbadta alvállalkozóknak, akiktől már piaci alapú bérleti díjat szed. A ferencvárosi önkormányzatnak a Gastorg még az 1994-ben megállapított bérleti díjat fizeti az ingatlanok után.

A Paracelsustól a Sörklinikáig

Az Üllői úton található egyik játékterem például 46 négyzetméteres, az egész helyiségért havi 24 ezer forintot fizet a Gastorg. A Paris, Texas nevű, Ráday utcában található étterem alapterülete egy 1994-es feljegyzés szerint 125 nm, az éves négyzetméterenkénti bérleti díjat 7340 forintban állapították meg, 11 éve. Így a cég alig több mint 76 ezer forintot utal havonta. A Paris, Texas mellett több neves vendéglátó-ipari egység ingatlanát is a Gastorg bérli a IX. kerületi önkormányzattól. Ilyen például a Western vagy a Két pisztoly söröző, a Paracelsus étterem, a Kis-Duna vendéglő, a Ludas és a Jópipa söröző vagy a Sörklinika. Ezek után szintén a tíz évvel ezelőtt megállapított négyzetméterárat fizeti a Gastorg.

Arányváltás

Az önkormányzat 1991-ben pert indított a Boross Péterhez köthető cég ellen, ami 1994-ben egyezséggel zárult. A pereskedés azonban ezután újra elkezdődött, hiszen az önkormányzat álláspontja szerint a Gastorg nem volt hajlandó megfizetni a valós piaci bérleti díjat. A mintegy 445 millió forintos követelésről hamarosan a bíróság dönt, bár az eddigi eljárások hosszú éveket vettek igénybe. A per során ingatlanszakértő megállapította, hogy például a Paris, Texasért már nem 7340 forintot/év/nm kellene átutalnia a Gastorgnak, hanem 22 790 forintot. Hasonló arányok érvényesek a többi vendéglátó-ipari egységre is.

Nem egyezkednek

A Magyar Nemzet megtudta azt is, hogy Gegesy Ferenc polgármester hatásköröket vont el Bánsághi Tamás MSZP-s alpolgármestertől, akinek hatáskörébe tartozott többek között az önkormányzati kintlévőségek, az ingatlanok kezelése is. A lap információi szerint a polgármester nem hajlandó arra, hogy peren kívül kössenek egyezséget a Gastorggal, hiszen a bíróság az önkormányzat jogászai szerint a kerületnek hozhat kedvező ítéletet.

Országépítés

A Gastorgnak a cégbírósági adatok alapján egyik főrészvényese az Országépítő Alapítvány. E szervezetet 1990-ben jegyezték be, 1993-ig Boross Péter volt a kuratóriumi elnöke, aki jelenleg csak kurátor. Most Makovecz Imre a kuratóriumi elnök. Az Országépítő Alapítvány létrehozása 1988-ra datálódik, a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat alapította, amelynek akkor Boross Péter volt a vezetője. Az Országgyűlés honlapján található Boross-életrajz is megerősíti, a vendéglátó-ipari vezető még nyugdíjazása előtt közreműködött az említett alapítvány létrehozásában. A nemzeti szellem erősítésének és a hagyományok ápolásának szolgálatában álló Országépítő Alapítvány munkájában 1988. évi alapítása óta kuratóriumi elnökként, majd kuratóriumi tagként részt vett. Boross Péter a lapnak annyit kívánt mondani az ügy kapcsán: évek óta folyik egy per a helyiségbérlet vonatkozásában. "De hogy ki egyeztetett kivel, s kik a kerület jelenlegi vezetői, arról fogalmam sincsen."