Inkább nem ment börtönbe Lendvai volt kampányfőnöke

2007.12.21. 08:05
Nem volt be a határidőig - azaz szerdáig - a börtönbe Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető korábbi kampányfőnöke - írja a Magyar Nemzet.

Csonka Gábort a hivatalos megfogalmazás szerint vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés miatt ítélte jogerősen három évre a bíróság, mert korábban ötmillió forint kenőpénzt vett át a szocialista párt Köztársaság téri székházában. Az egykori kampánymunkásnak a Nagy Ignác utcai büntetés-végrehajtási intézetbe kellett volna jelentkeznie a hét közepén.

Csonka Gábor korábban kétszer kapott halasztást, mert az igazságügyi szakértő jelentése szerint olyan "pszichés megbetegedésben" szenved, amely az "életét potenciálisan veszélyezteti". Harmadik kérelmét a napokban elutasította a bíróság. A Fővárosi Bíróság tájékoztatása szerint büntetés-végrehajtási csoportjuk megteszi a szükséges lépéseket az ügyben, vélhetően ez elővezetési parancsot, ennek sikertelensége esetén pedig körözés kiadását jelenti - olvasható az MN-cikkben.