Szívatják az átszállókat

2007.11.12. 15:55
Idén újították fel a Stadionok metróállomást, de az eredeti tervben szereplő, a jelenlegi átszállási útvonalnál gyorsabb, kényelmesebb és fedett átjárót elhagyták. Inkább pékség nyílt a helyén. Hogy lesz így autómentesebb a város? Videó.

A költségek megszaladása miatt csökkenteni kell a 4-es metró árát, ezért mégsem lesz P+R parkoló az új vonal végállomásán, derült ki néhány hete. Kérdés persze, hogyan akarunk autóról átszálló utasokat elvárni ott, ahol majd nem lehet autóról metróra szállni.

A kérdés egyre égetőbb lesz, hiszen a dugóktól szinte lehetetlen a városban autóval közlekedni, ráadásul manapság már minden, magára valamit is adó politikus, közlekedésicég-vezető mantrázza: Autómentes Budapestet!

Úgy tűnik azonban, a magyar kommunikációs szakma néhány évvel a közlekedésfejlesztési gittegylet előtt jár, mert Budapesten ott sem könnyítik meg az átszállást, ahol ez néhány millió forintból megoldható lett volna.

Két falat kellett volna kiverni

Ékes példája ennek a 2-es metró idén felújított Stadionok állomása, ami Budapest egyik legforgalmasabb átszállóhelye, igazi intermodális csomópont: nagy, több mint ezer férőhelyes és olcsó P+R parkoló és forgalmas volánbusz-pályaudvar van itt, a metrón kívül megáll az 1-es villamos, és számos troli is.

Mint videónkból kiderül, két fal kiverésével, minimális költségekkel felére lehetett volna csökkenteni az autóról/volánbuszról a metróra történő átszállás idejét, továbbá meg lehetett volna spórolni az átszálló utasoknak egy 8 méteres szintkülönbség kényszerű megmászását is.

Az állomás madártávlatból (a Google Maps felvételén még épül a sportaréna), illetve műszaki rajzon, amin még szerepel átjáró (sárga); pirossal az átjáró, kékkel a mostani útvonal

Bár a felújítás terveiben eleinte szerepelt az állomást a Papp László sportaréna P+R parkolójával és a buszpályaudvarral összekötő folyosó is, de végül az átjáró helyére egy Princess látványpékség került. Az utasoknak pedig maradt a hosszú, lépcsővel kombinált kerülőút - a szabad ég alatt.

Az el nem készült átjáróra egy helyi étteremtulajdonos hívta fel az Index figyelmét. Mint mondta, sokáig úgy volt, megépül az átjáró, de amikor a BKV-nak kényszerűségből csökkentenie kellett a metrófelújítás költségeit, nemcsak több mint százmillió forintos üvegtető került ki a tervekből, hanem - a környékbeli vállalkozók, köztük a parkolótulajdonos döbbenetére - az átjáró is.

A budapesti tömegközlekedés rákfenéje, hogy kényelmetlenebb, mint az autózás. Noha a belvárosban gyorsabb tud lenni a tömegközlekedés az autóval, de hátránya, hogy sokszor kell átszállni, sok esetben kényszerű gyaloglásra, lépcsőzésre, és újabb várakozásra kényszerítve az utasokat. Nem véletlenül csökken még mindig a tömegközlekedők aránya az autósokkal szemben.

Tényleg drága?

Tegyük fel, hogy 10 millió forintba kerülne az átjáró kialakítása, vagyis ha az átszállással eltöltött holtidőt (90 másodperc) ezerforintos átlagórabérrel felszorozzuk, kijön, hogy nagyjából 400 ezer átszállásnál már megéri megépíteni. Hogy pontosan hányan szállnak át autóról vagy volánbuszról metróra és viszont, nem tudjuk, de a 2-es metró napi utazásszáma munkanapokon 450 ezer, míg a legforgalmasabb állomáson 70 ezren szállnak át naponta. Valószínűleg hamar behozná az árát.

Arról nem is szólva, hogy - a felújítás részeként - hiába építi meg a BKV az állomáson a mozgólépcsőt és a liftet decemberre, ha az akadálymentesített állomást elhagyva halmozottan jönnek az újabb akadályok.

Nem ez az első ilyen baki, a 2-es metró felújításával kapcsolatban már többször kitértünk arra, hogy a kétmilliárd forintból épült új, üvegtetős állomás miatt, hogyan lehetetlenült el az Örs vezér téren a HÉV- és a metróvonal összekötése újabb évtizedekre állandósítva a kényszerátszállásokat a téren.

Kérdésünkre a BKV elismerte, hogy a tervekben szerepelt az átjáró is, de a költségcsökkentés miatt kikerült a projektből. Kérdésünkre, hogy miért pont erről, a hatásához képest olcsó megoldásról mondott le a cég, nem kaptunk értékelhető választ.

A közlekedési cég közlése szerint mindenesetre az átjáró még mindig kiépíthető, csak elhatározás, és pénz kérdése.