Újpest az Alkotmánybírósághoz fordul a forrásmegosztás miatt

2004.03.01. 16:00
Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul az újpesti önkormányzat a főváros szombaton elfogadott forrásmegosztási rendelete miatt. Derce Tamás polgármester szerint a testület korábban megállapította, hogy alkotmánysértő az a gyakorlat, ahogy a főváros elosztja a központi forrásokat és a fővárosi kivetésű adókat a 24 budapesti önkormányzat között.
Újpest önkormányzatának vezetője szerint akkor az Alkotmánybíróság törvényalkotásra kötelezte ez ügyben a parlamentet. Tavaly decemberben az Országgyűlés a korábbi gyakorlatot törvényi szintre emelte, s ezzel nyilvánvalóan újabb törvénysértés történt - tette hozzá.

"Gy. Németh nem ismeri a tényeket"

Derce Tamás "valótlanságnak", illetve a "tények nem ismeretének" tulajdonítja Gy. Németh Erzsébet MSZP frakcióvezetőnek a forrásmegosztás kapcsán tett azon kijelentését, miszerint idén az önkormányzatok a tavalyinál 18,5 százalékkal több állami pénzt kapnak.

Szomorúnak nevezte a polgármester azt, hogy a törvény megalkotásban Gy. Németh Erzsébet nem csupán a főváros legnagyobb frakciójának vezetője, hanem az Országgyűlés szocialista frakcióvezető-helyetteseként is részt vett.

A posztján 1990 óta tevékenykedő polgármester tudatta, hogy Újpest idén 7 százalékkal kap több pénzt, két százalékot közvetlenül az államtól, ötöt pedig a fővároson keresztül.

"Az ellenzéki önkormányzatok kevesebbet kapnak"

A független politikus ismeretei szerint általában 8 százalékkal növekednek idén az önkormányzati források. Hozzátette: sajnálatos dolognak tartja, hogy az ellenzéki irányítású önkormányzatok kisebb támogatásban részesülnek, mint a kormánykoalícióhoz tartozók.

A Fővárosi Közgyűlés szombati ülésén Mitnyan György, a XII. kerület fideszes polgármestere számokat sorolva az ágazati finanszírozás megváltozott mértékéről közölte, hogy átlagosan 4 százalékkal növekszik a kerületnek juttatott állami forrás idén a múlt évhez képest.