Ön dönt az új metró orcájáról

2006.07.24. 16:25
Nyolcvan méter hosszúak, nyolcszáz férőhelyesek, légkondicionáltak, energiatakarékosak, halkak és automatikus vezérlésűek lesznek a tendergyőztes Alstom Budapestre tervezett metrószerelvényei. A dizájnerek komolyan vették feladatukat, három verziót is készítettek az új metrók arculatára, az internetezők pedig dönthetnek: budapesti hagyomány vagy francia esztétikum.

"Kérésemre több változatban is elkészítették az Alstom mérnökei az új metrószerelvények látványtervét, és a www.budapest.hu önkormányzati portálon lehet szavazni arról, hogy melyik verzió tetszik jobban a budapestieknek" - jelentette be hétfőn délben Demszky Gábor főpolgármester a Gellért téri munkagödör szomszédságában. Az internetes szavazás már a hétvégén megkezdődött, és jelenleg több mint 50 ezer szavazat oszlik meg a három változat között. (Talán még emlékeznek: az új nagykörúti villamosok színéről is internetes szavazás döntött - igaz végül mégsem olyan lett a villamos. Ennek oka, hogy a vezető fülke mögött a valóságban nincs akkora tér, mint a megszavazható modeleken volt, így az ott a vezetőfülke és az ajtó közé festett BKV-színek végül a villamos egészén végigfutnak az ajtók felett.)

A műegyetem előtti munkaterületen tornyosuló munkagépek árnyékában tartott sajtótájékoztatón Demszky kiemelte: a leendő 4-es metróvonalon négykocsis, nyolcvan méter hosszú és nyolcszáz utast befogadó járművek futnak majd, az új metrószerelvények egyterűek, légkondicionáltak, energiatakarékosak, halkak és automatikus vezérlésűek lesznek. A 2-es vonalon öt kocsiból álló, száz méter hosszú és több mint ezer embert szállító Alstom szerelvények járnak majd.

Klikk a képre!
Találja meg az eltéréseket! (Klikk a képre!)

A polgármester a kiállított látványterveken érzékeltette, hogy milyen formatervezési finomságokról dönthetnek az interneten szavazók: a szerelvények homlokfalának kialakítása és a belső terek színösszeállítása dől el a következő időszakban. Demszky megosztotta a hallgatósággal azt is, hogy a francia szakemberek nagyon komolyan vették feladatukat, háromszor is jártak Budapesten, hogy konzultáljanak a látványtervek kialakításáról.

Franciás vagy magyaros?

A hol elérhető, hol hibaüzenettel fogadó fővárosi portálon ugyan a belső terekkel kapcsolatos szavazásnak se híre, se hamva, három külső látványterv közül azonban valóban lehet választani. A metrószerelvények színvilágáról a budapest.hu-n olvasható tájékoztatás értelmében nem dönthetnek a leendő utasok: "a leendő metró alapszíne a fémes, alumínium árnyalat, amelyet a metróvonalak színkódolásának megfeleően a 2-es vonalon a vörös, a 4-es vonalon a zöld egészít ki. Az ablaknyílások egyszínű fekete sávba ágyazódnak az ablakkeretek eltakarása érdekében", és punktum.

A terveket nézegetve nyilvánvaló, és azt Demszky Gábor is hangsúlyozta: a három tervezet leginkább a szerelvény oldalán futó színes csík pozícionálásában, illetve a metrószerelvény reflektoriainak elhelyezésében különbözik. Saját bevallása szerint Demszky direkt azt kérte, hogy a lámpatestek elhelyzése ne a szovjet gyártmányú metróéhoz hasonlítson, inkább az 1894-95-ben beüzemelt földalatti dizájnja köszönjön vissza a modern vonalakban. A szavazási odalon ezt úgy fogalmazták meg, hogy az "ALSTOM tervezői a 110 éves Budapesti Kisföldalatti hagyományait és annak formavilágát is figyelembe vették. Ezért a formatervezésnél a fényszórókra összpontosítottak, hiszen ezek a jellegzetesen közel levő ikerfényszórók a Millenniumi Földalatti talán legjellegzetesebb formai elemei."

Ennek megfelelően a Millenniumi Földalattit idéző egyes és a hármas változaton "központi ikerfényszórós külsõ burkolat" szerepel a terveken, míg a kettes verzió tervezésekor "egy Franciaországban rendkívül népszerű villamos, a Valenciennes-i alakjából" merítettek ihletet a dizájnerek, a jól bevált francia esztétika alapján gömbölyűbb és testesebb lehet a szerelvény. A szavazás jelenlegi állása szerint fej fej mellett küzd a francia, azaz a kettes és a boldog békeidők földalattiját leginkább idéző magyaros, azaz hármas verzió. Ez utóbbi körülbelül ezer szavazattal van lemaradva, a jelek szerint izgalmas verseny várható az idegenszívű és a tradicionális formatervek között, amibe természetesen nem csak a budapestiek szólhatnak bele.

Visszafordíthatatlan

A metróépítés alakulását szívén viselő főpolgármester egyébként azzal kezdte a bemutatót, hogy nem árulja el, neki melyik látványterv tetszik legjobban, de mint mondta, bízik abban, hogy a budapestieknek ugyanaz a verzió tetszik majd, mint amire ő is szavazott. A metróépítésről szólva kijelentette: "egyelőre tartjuk a határidőket", a kelenföldi munkaterületen már építik a metró indítóaknáját, a két fúrótárcsa már megérkezett, az alagutakból kitermelt földet szállító, száz méter hosszú "elektromos vakond" összeszerelése is folyik Németországban.

Klikk a képre!
Hogy áll az építkezés? (Klikk a képre!)

A Tétényi úton, a Bocskai úton, a Móricz Zsigmond körtéren is folyik az építkezés, tette hozzá Demszky Gábor. Természetesen a Gellért téri állomás kialakításán is dolgoznak, a körülbelül négy méter mély gödörben ottjártunkkor azonban épp semmiféle mozgást nem lehetett tapasztalni. A művezető a fotósok és tévéstábok kedvéért azért mozgósított egy homlokrakodós traktort, aminek kezelője a rekkenő hőségben nagy igyekezettel pakolt át pár köbméter homokot egyik kupacból a másikba.

A metróépítéssel kapcsolatban tető alá hozott újabb médiaeseményen szót kapott a XI. kerületi polgármester, Molnár Gyula is, aki röviden, de nyomatékosan kijelentette: a metróberuházás már visszafordíthatatlan, többek között folyamatban van az állomástrevek zsűriztetése is. A kivitelezőknek azonban célja, hogy az itt élők életkörülményei ne romoljanak az építkezés miatt. Többek között ezért is neveztek ki egy metróbiztost, akinek feladata a kivitelező cégek és az érintett hatóságok közötti koordináció.