Demszky csökkentené Aba Botond prémiumát

2006.06.22. 18:03
Tavaly járatritkítás miatt kezdeményezték Aba Botond prémiumcsökkentését, az idén pedig azért, mert a nagykörúti felújítás óta, azaz az elmúlt egy hónapban már tízszer álltak le a nagykörúti villamosok.

Demszky Gábor szerint "túl rövid idő alatt, túl sok volt a meghibásodás" a felújított nagykörúti vonalon, "tehát itt mindenképpen emberi hiba is történt a tervezés során". A főpolgármester a BKV vezérigazgatójának jelentős prémiumcsökkentését javasolja, jelentette be a városvezető a Klubrádióban.

Aba a húszszázalékos csökkentés ellenére is 20 millió forintos prémiumot kapott az év végén. Legutóbb viszont kedden este a 4-6-os vonalán állt le az egész villamosközlekedés, mert a Moszkva téren leszakadt az áramszedő.

Ez rövid időn belül a tizedik leállás volt. Demszky kijelentette, megvizsgálják, ki a felelős mindezért. A közlekedési társaság vezetőjének prémium-csökkentését a városüzemeltetési bizottság elé fogja terjeszteni, hangsúlyozta a főpolgármester.

A főpolgármester a sorozatos nagykörúti felsővezeték-meghibásodások miatt vizsgálatot rendelt el. A főpolgármester szerint elfogadhatatlanok az új felsővezeték-hálózat ilyen meghibásodásai. Hozzáfűzte, "tessék olyan rendszert tervezni, ami alkalmas arra, hogy egy ilyen átmeneti időszakot is kezeljen".