24 órás telefonszolgálat a BKV-nál

2008.06.02. 17:44
Immár nemcsak munkanapon és napközben érhető el a BKV ügyfélszolgálata, hanem a nap 24 órájában – legalábbis ezt ígéri a társaság, ahol már fél órája nem veszik fel a telefont, miközben az ingyenesen hívható zöld számon már nem érhető el senki és semmi.

Gyorsabban, könnyebben, hatékonyabban. E szlogennel indította útjára a BKV az új szolgáltatását, melynek révén a hét minden napján 24 órában fogadják az utasok kérdéseit, panaszait, észrevételeit. Az új telefonszám könnyen memorizálható, a számjegyek a 06-1-BKV-INFO-t (06-1-258-4636) teszik ki, így a számot nem feltétlenül kell megjegyezni, felírni.

Az új szám bevezetésekor megszűnt az ingyenesen hívható zöldszám, így jelentős költséget spórol meg a cég. A BKV-nál azt tapasztalták, hogy az ingyenes számot eddig sokszor csak heccből hívták fel, különösen az éjszakai órákban. Tavaly átlagosan napi 200 megkeresés érkezett a társaság ügyfélszolgálatára, ezek kétharmada telefonon érkezett. Emiatt döntöttek úgy, hogy fejlesztik e tájékoztatási csatornát.

Noha a telefonszolgálatnak épp az lenne az egyik célja, hogy járatkimaradások, forgalmi zavarok esetén érdeklődhessenek az utasok, az új menürendszerben nem találtunk lehetőséget arra, hogy az aktuális forgalmi helyzetről tájékozódhassunk. A BKV-nál azt ígérik, hogy a telefonálók a menürendszer bejelentkezése előtt aktuális híreket hallhatnak a forgalmi változásokról és buszpótlásokról. Így aki ilyen (sok utast érintő) probléma miatt hívja fel a számot, másodpercek alatt tájékoztatást kaphat.

Egy jól működő telefonos ügyfélszolgálat kialakítását a lehető legjobbkor kezdte meg a BKV, hiszen augusztus végén a főváros teljes nappali közlekedését átszervezik, szinte kivétel nélkül minden mai járatnak módosul a menetrendje. Egy ilyen helyzet kezelésében nagy segítség lehet az éjjel-nappal hívható információs vonal, feltéve, hogy az ember képes rajta elérni valakit, nem úgy, mint most. Fél óra után feladtuk.