Békávé büszkeség napja a Moszkva téren

2006.04.01. 12:41
Szombaton a Budapesti Közlekedési Vállalat ZRt. kiállította az utóbbi időben beszerzett modern járműveit, a Moszkva térre rögtönzött közlekedési múzeumban azonban egyértelműen Siemens Combino volt a sztár.

A közszemlére tett járművek mellett a "lakossági bemutató" egésznapos programokkal csalogatta a térre a családosokat és a szingliket (aki siet délután még elcsípheti a Bon Bon, Palcsó Tamás, Gáspár Laci, a United, Bálint Ádám, Tóth Gabi és egy meglepetésvendég koncertjét).


(Fotók: Nagy Attila)

Reggel tíz körül kezdődött a szpíker szerint teljesen politikamentes rendezvény. A szikrázó napsütésben csak enyhe szellő lóbálta a lámpaoszlopokon Horváth Csaba, II. kerületi MSZP-s képviselő(jelölt) plakátjait, a szívtipró mosoly napként sugárzott a kisuvickolt tömegközlekedési járművekre.


Az egybegyűlteknek Demszky Gábor főpolgármester méltatta szigorúan politikamentesen a BKV eredményeit, a beszerzett járművek - főként az "óriáshernyó" - előnyeit. A fővárosi közösségi közlekedés fejlesztése persze csak akkor folytatódhat ilyen tempóban, ha a kedves lakosság a megfelelő helyre teszi az ikszet április 9-én, hangsúlyozta Demszky politikamentes beszéde végén.


Kóka János SZDSZ-es miniszter, helyi képviselőjelölt sem maradt ki a méltató szónokok sorából, röpke beszédében politikamentesen a folytonosságra helyezte a hangsúlyt, nyilván az egyre jobb tömegközlekedést kívánók vették a lapot és tényleg tudni fogják, hova rakják a Demszky által emlegett ikszet.


Horváth Csaba is mondott valamit ebben e témakörben, de szavait már nem hallottuk, mert az ide-oda áramló tömeg elsodort a Combino, a kiállított óriáshernyó és egy elrobogó hagyományos körúti hatos villamos kontrasztja felé.


A BKV büszkesége a rekordok könyvébe is bekerült, lévén ez a világ leghosszabb villamosa. A pesti tréfa szerint felszállunk az egyik végén az egyik megállóban, végigsétálunk az osztatlan térben, és leszállunk az elején a következő megállóban. Szóval ennyire hosszú.


:::): azaz mosolygós vizipók arc.


A napokban ünnepelte mellesleg a BKV Zrt. az UV típusú villamosok forgalomba állásának 50. évfordulóját. A fenti képen egy még régebbi típus látható. A történelmi folytonosságot hangsúlyozó példány majdnem akkora népszerűségnek örvend, mint az ultramodern Siemens villamos. Egyes vélekedések szerint a 2-es "városnéző" villamos vonalán minden további nélkül ilyeneket kellene járatni. (Egyébként az első pesti villamost is a Siemens egyik cége szállította.)


A Budapesti Közlekedési ZRt. 2008-ig 45 szóló trolibuszt vásárol járművenként 78,5 millió forintért. "A Ganz-Solaris Trollino 12 (GST 12) típusú trolibusz mind külső, mind belső megjelenésében korszerű kivitelű, a mai európai elvárásoknak megfelelő, teljes mértékben alacsonypadlós jármű."


A villamosba sajnos ottjártunkkor nem lehetett beszálni, így jobb híján a sötétített üvegen próbáltak az emberek némi képet alkotni arról, hogy milyen is lesz a belső tere az új szerzeménynek.


Szintén a BKV büszkeségei közé tartoznak az alacsonypadlós Volvo buszok, amikbők nemrég érkezett egy újabb adag. A darabonként 65 millió forintot érő járművek többek között a 103-as és a 73-as vonalon közlekednek, de szerepet kapnak majd újra a nyári metrófelújításban metrópótlóként.


A Mercedes Unimog típusú járművek is a cég újonnan beszerzett büszkeségei közé tartoznak, a sínen is közlekedő Mercedes hatalmas terheket képes vontatni, fő feladata a Combino villamosok mozgatása lesz.


Furcsa fülkécskét találtunk a hernyón, a homokkal töltött tároló bizonyára a csúszásmentesítést szolgáló homokszórásra való, mindenesetre jól néz ki a villamos oldalába süllyesztett fél homokóra.

A tényleg hosszú villamos színeit sokan kifogásolták (túl sárga), Kóka János politikamentes véleménye szerint jók a színei: van benne elég sárga, az áramszedője piros, szép rajta a kék csík, és csak kevés narancsszín van rajta.