Éjszakai járatok vinnék az utasokat hétfő délelőtt

2008.04.03. 11:24
Csütörtökön sem közeledtek az álláspontok a BKV és a szakszervezetek között, a hétfőre tervezett sztrájk idején nyújtandó elégséges szolgáltatásokról.

Csak az éjszakai járatok közlekednének üzemkezdettől délután egy óráig az április 7-re tervezett BKV-sztrájk idején; a munkáltató elutasítja a szakszervezetek javaslatát, közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) elnökhelyettese csütörtökön, az elégséges szolgáltatásokról folyó tárgyalásokkal kapcsolatban.

A szakszervezeti vezető elmondta, hogy a csütörtök reggeli javaslatuk szerint az éjszakai járatok nem állnának le, hanem azok szállítanák délután egy óráig az utasokat. Budapesten 33 vonalon 106 busz közlekedik éjszaka. A szakszervezetek szerint a vonalak teljesen lefedik a fővárost. A BKV alvállalkozóit a sztrájk nem érinti, így az éjszakai járatokkal együtt a teljes szolgáltatás mintegy 10 százalékos lenne. A munkáltató ezt nem fogadta el, tette hozzá Gulyás Attila.

A közlekedési vállalat kedden azt javasolta, hogy a felszíni közösségi közlekedés esetében csúcsidőszakban 75 százalék, csúcsidőszakon kívül 66 százalék legyen az elégséges szolgáltatás mértéke, míg a metró esetében a teljes forgalmat biztosítani kell csúcsidőszakban és azon kívül is.

Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbusz Üzem Szakszervezet vezetője elmondta: a Pénzügyminisztérium bejelentette, hogy nem kíván részt venni a BKV Zrt. és a szakszervezetek tárgyalásain, míg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium választ sem adott a meghívásra. Hozzátette: bár a tulajdonos képviselője csütörtökön is ott volt a tárgyalásokon, de úgy tűnik, hogy a BKV vezetése "mind inkább magára marad." Ezt jelzi az illetékes tárcák távolmaradása is.

Nemes Gábor szerint egyre élesebb konfliktus kezd kialakulni a munkáltató és az érdekképviseletek között, miután a BKV Zrt. eltér a tavaly decemberi megállapodásoktól és nem informálja megfelelően a szakszervezeteket. "A sajtóból kellett értesülnünk arról, hogy a cég eladná a HÉV-et, de a rövid, közép és hosszú távú döntés előkészítő folyamatokba sem vonják be a szakszervezeteket" - mondta Nemes Gábor.

A vezető szerint úgy tűnik, mintha a BKV Zrt. vezetése kompetencia hiányban szenvedne, "már nem rajtuk múlik a dolog" és az ebből fakadó ellentéteket a tulajdonos és a kormány nem fogja megszüntetni.

A szakszervezetek már nem a járatritkítási tervezet elvetését tartják a legfontosabbnak, hanem, hogy a Fővárosi Önkormányzat (a tulajdonos), és az illetékes tárcák (Pénzügyminisztérium, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium) oldja meg a közlekedési társaság gazdasági problémáit.

Amennyiben péntekig nem kapnak valamilyen tervezetet a szakszervezetek, amely a BKV Zrt. finanszírozási problémáira kínál megoldást, akkor jövő hétfőn sztrájkba lépnek. A szakszervezeti lefedettség a cég munkavállalói között csaknem 100 százalékos.