Kampány helyett biciklisek foglalják el Budapestet

2006.04.20. 07:46
A Föld napján, április 22-én rendezik hagyományos felvonulásukat az élhetőbb városért küzdő budapesti kerékpárosok. Bár másnap csapnak össze a pártok, a szervezők szerint a harminc ezres tömeg békésen vonul majd.
Újabb részvételi rekordot jósolt a Critical Mass nevű kerékpáros demonstráció egyik szervezője. Kürti Gábor szerint valószínűleg több bringás jön el a felvonulásra, mint a legutóbbi alkalommal, szeptemberben, amikor 20 ezren kerekezték körbe Budapestet.

"A honlapunkat ötször annyian látogatják, mint a legutóbbi alkalommal. A szórólapozásnál a legtöbb biciklista pedig jelezte, hogy már tud a rendezvényről" - sorolta a jeleket Kürti. Szerinte előfordulhat, hogy akár 30 ezren is eljönnek majd szombaton.

Új útvonal

A nagyszámú biciklista miatt idén új útvonalat kellett kijelölni. "Szeptemberben is kis híján körbeért a tömeg, és ha ez most megtörténne, megállna a menet" - indokolta a hagyomány reformját a szervező.

A Hősök tere helyet április 22-én az Újpest rakparton, a Margitszigettel szemközt lesz a start. A biciklisek a rakparton a Petőfi hídig, majd a budai oldalon a Műegyetem rakparton át a Mészáros utcáig vonulnak. A cél a Lánchíd és Oktogon érintésével a Felvonulási tér lesz.

Kürti nem tart attól, hogy a közvetlenül a választás előtti napon tartott felvonulás politikai színezetet kap. Az évente kétszer rendezett Critical Mass mindig is politikamentes esemény volt, mondta Kürti, aki szerint ezúttal sem lesz rendbontás.

"Bárki jöhet, akár politikusok is, hiszen az a célunk, hogy mindenkinek megmutassuk, a kerékpározás a városi közlekedés egyik legjobb módja. De a felvonulás nem áll egyik politikai csoport mögé sem" - mondta Kürti Gábor a civil módon, a szervezők néhány tízezer forintjából megvalósuló demonstrációról. "És szombaton amúgy is kampánycsend lesz" - tette hozzá.

A biciklisek egy közelmúltban rendezett felvonuláson egyébként bizonyították az Index pártpolitikai megnyilvánulásokra vadászó riporterének, hogy nem kaphatóak huhogásra. A Tour de Voks során a felvonulók a négy esélyes párt központját keresték fel, hogy átadják a kampányra fazonírozott programjukat, de egyik helyen sem tapasztaltunk pozitív vagy negatív megnyilvánulásokat.

Menekülőutak

Idén a felvonulás már nem csak újabb bicikliutakért szerveződik. "Támogatjuk a forgalomcsillapított belvárost is, ahol a gyalogosok és kerékpárosok élveznének elsőbbséget az autókkal szemben."

"A Critical Mass célja, hogy megmutassuk, hány ember szeretne élhetőbb, emberközpontú városban élni, nem pedig az, hogy bosszantsuk az autósokat" - hangsúlyozta Kürti. A várost jól ismerő biciklisfutárok így útvonalakat állítottak össze azoknak, akik szombaton három és öt óra között autóval közlekednének Budapesten.

Észak-déli irányban az Alkotás utat vagy a Hungária körutat ajánlják a szakemberek. A Dunát pedig az Árpád hídon, az Erzsébet hídon vagy a Lágymányosi hídon célszerű keresztezni.

Felvonulóknak
A felvonulás április 22-én 15 órakor kezdődik a XIII. kerületi Újpesti rakpart és Dráva utca sarkától.

Gyülekezés: 14:30-tól a Duna partján.

Útvonal: Pesti alsó rakpart - Petőfi híd - Budai alsó rakpart - Attila út - Alagút - Lánchíd - József A. u. - Andrássy út - Felvonulási tér

Hossz: 12 km, Időtartam: kb. 90-120 perc

Critical Mass