Nem kerül bíróság elé Demszky összeférhetetlenségi ügye

2004.10.18. 13:22
Képviselőségéről lemondva Demszky Gábor megszüntette a kiváltó okot, így nem szükséges, hogy bíróság mondja ki az összeférhetetlenséget - közölte Forgács Imre a fővárosi közigazgatási hivatalvezető. Amíg pedig a képviselő-testület vagy bíróság nem mondja ki az összeférhetetlenséget, addig a polgármesteri megbízatás nem tekinthető megszűntnek.
Az európai parlamenti képviselőségéről lemondva Demszky Gábor megszüntette az összeférhetetlenségét kiváltó okot, ezért a fővárosi közigazgatási hivatal vezetője nem kezdeményezi a bíróságnál az összeférhetetlenség megállapítását.

Forgács szerint a határozat törvénysértő

Forgács Imre hivatalvezető hétfőn közölte, hogy továbbra is törvénysértőnek tartja a Fővárosi Közgyűlés határozatát, amelyben megállapították, hogy nincs összeférhetetlenség a főpolgármesteri, illetve az európai parlamenti képviselői tisztség között.

A közigazgatási hivatalvezető szerint téves a közgyűlésnek az a megközelítése, amely az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló törvény alapján állítja azt, hogy nincs összeférhetetlenség e két tisztség között. Forgács Imre szerint az európai parlamenti oldalról nézve nincs csak összeférhetetlenség. A polgármesteri tisztséggel összeférhetetlen megbízatásokat, tevékenységeket azonban a hatályos önkormányzati törvény egyértelműen szabályozza. Eszerint néhány szellemi tevékenység, valamint az országgyűlési képviselői megbízatás kivételével polgármester nem létesíthet más munkavégzésre irányuló jogviszonyt.

Nem szűnik meg automatikusan

A közigazgatási hivatalvezető megállapította azt is, hogy a hatályos jogszabályok összeférhetetlenség esetén sem írják elő a polgármesteri tisztség automatikus megszűnését. A törvény ezzel kapcsolatban azt tartalmazza, hogy a polgármesternek a megválasztásától, illetve az összeférhetetlenség felmerülésétől számított harminc napon belül meg kell szüntetnie az összeférhetetlenségi okot. Ebből azonban még nem következik az, hogy harminc nap elteltével megszűnik a polgármesteri tisztség - rögzíti a dokumentum.

A hivatalvezető a polgármesteri tisztség ellátásáról szóló törvény alapján leszögezte, hogy amíg a képviselő-testület vagy bíróság nem mondja ki az összeférhetetlenséget, addig a polgármesteri megbízatás nem tekinthető megszűntnek. A Fidesz korábban felszólította a közigazgatási hivatal vezetőjét, hogy a lehető leghamarabb forduljon a bírósághoz, amely majd kimondja, összeférhetetlen Demszky két állása. Ezután - a Fidesz jogi álláspontja szerint - a bíróságnak meg kellett volna fosztania a főpolgármestert tisztségétől.