Ellenőröknek osztogatják a BKV új alkotmányát

2008.06.05. 13:53
Megjelent a BKV etikai kódexe, amelyet a vezetés a cég alkotmányának tart. A vékony füzetet az ellenőröknek és a biztonsági őröknek is kiosztják, akikre egyébként idén hivatalosan négyszáz panasz érkezett az utasoktól. Ebből száz volt jogos a BKV szerint.

A napokban készült el a BKV etikai kódexe. A füzet szerint a cég minden munkavállalója, "köteles munkáját úgy végezni, hogy az az utasok megelégedésére szolgáljon".

Kiricsi Karola, a BKV szóvivője elmondta, hogy a kódex, melyet a cég alkotmányának tartanak, a külsős cégek munkavállalóira, például a biztonsági őrökre is vonatkozik. A füzetet a napokban kezdték kiosztani a dolgozóknak. A szóvivő elmondta, hogy a kódex hatályba lépésével nem változik a panaszbejelentés módja, továbbra is levélben, emailben, telefonon vagy szóban jelezheti valaki, hogy ha panasza van a szolgáltatásra.

Az ellenőrökre és a járművezetőkre külön részletes szabályrendszer vonatkozik. Ha rájuk érkezik jogos panasz, akkor a szabálytalanság mértékétől függően először figyelmeztetik a dolgozót, majd keményebb szankciók jönnek.

Idén összesen 400 panasz érkezett az utasoktól, túlnyomórészt az ellenőrökre és a biztonsági őrökre, mondta Kiricsi Karola. A panaszt tevők 90 százaléka pótdíjjal büntetett utas, tíz százaléka pedig inkább a tanúja egy méltánytalannak tartott eseménynek. Hozzátette, hogy az elmúlt öt hónapban 450 ezer alkalommal szabtak ki pótdíjat az ellenőrök.

A szóvivő elmondása szerint a 400 panaszból száz végződött a munkavállaló felelősségre vonásával. A szankció az eset súlyosságától függően szóbeli figyelmeztetés, pénzmegvonás, vagy kirúgás volt. Azt egyelőre nem tudni, hogy az eddigi legsúlyosabb incidens, amelyben egy éjszakai busz ellenőrei eltörték egy utas orrcsontját, egy másiknak pedig az arccsontját, milyen felelősségre vonással végződik.

Szemelvények a kódexből

A BKV a kódex megalkotásával kifejezésre juttatja, hogy magáénak tekinti és követésre ajánlja mindazon morális értékeket, amelyek hozzájárulnak az emberi kapcsolatok megerősítéséhez és minőségének megtartásához. A dokumentum szerint a munkavégzés során ügyelni kell az utasközpontúságra, a társaság hírnevére, vagy az összeférhetetlenségre. Ez utóbbi passzus szerint minden vezető köteles nyilatkozatot tenni arról, ha üzleti partnercégének vezető munkatársával rokoni kapcsolatban áll.