Veszélyben a Füvészkert

2004.11.11. 17:49
Részlegesen vagy teljesen bezárhat Nemecsek kedvenc fürdőhelye, kezelője, az ELTE ugyanis nem kap külön támogatást a fenntartásra. Az internetes társadalom felháborodott.
Veszélyben a Füvészkert, állítja az ország legrégebbi botanikus kertjének igazgatója. "Térdre, imára" - mondja a fenntartó ELTE rektora. Az interneten támogató aláírásokat gyűjtő petíció és a kétségbe esett zöldérzelműek levelei terjednek. A vezetőség november 18-ára demonstrációt is hirdetett a park bejáratához. A kialakult helyzet oka a felhívás szerint a tulajdonos "ELTE súlyos gazdasági helyzete". A rektor állítja, erejükön felül is támogatják az intézményt, ami ráadásul nem is az ő tulajdonuk. Ha a pénzügyi helyzet nem változik, részleges bezárásra és leépítésekre lehet számítani, tudta meg az Index.

A hiányzó 20 millió

Drámai képet festett a Füvészkert helyzetéről Dr. Isépy István, igazgató, aki a támogatókat gyűjtő petíciót is jegyzi. A botanikus kert az ELTE által biztosított évi 60 millió forintból működik, amely összeg évek óta nem emelkedett, miközben a kiadásaik annál inkább.

Füvészkert
Magyarország legrégebbi botanikus kertje, 1771-ben alapította Winterl Jakab. A park többször is költözött, és 150 éve került végül jelenlegi helyére, a Józsefvárosba. Területe itt is fokozatosan csökkent, jelenleg három hektáron működik. A Füvészkert pálmaháza 1866-ban, az amazonaszi tündérrózsa számára épült Viktória-ház pedig 1893-ban épült.
A Füvészkertnek ezen felül évi 5-6 millió forint bevétele van, az évi 20 ezer látogató belépődíjából, növényeladásokból és a virágboltok bérleti díjaiból.

A park évi 80 millió forintból "Európa egyik legjobb botanikus kertje lehetne", fogalmazta meg álmát az igazgató. Szükségük lenne azonban egyszeri, 10 millió forintos támogatásra is, amelyből gazdaságosabbá tudnák tenni a kiadásaik jelentős részét adó öntöző és fűtési rendszert, és fordítanának belőle a műemlék jellegű épületek felújítására is.

Isépy szerint a probléma megoldása az lenne, ha a Füvészkertet nem csak az ELTE támogatná, hiszen ők amúgy is nehéz helyzetben vannak. Felvetése szerint az Oktatási Minisztériumnak azért kellene hozzájárulnia a működtetésükhöz, mert nem csak az ELTE hallgatói látogatják tanóráik keretében a parkot. Szerinte reális lenne a kulturális minisztérium bevonása is, mivel a kert területén értékes, de romló állagú épületek állnak. Hozátette még, hogy a nemzetközi gyakorlatban elterjedt szponzori támogatások is sokat segítenének.

Pénzt nem

"Az utolsó töltényig harcolni fogunk a Füvészkertért" - jelentette ki az Indexnek az ELTE rektora, Klinghammer István, aki viszont azt is elmondta, hogy a jövő évben a Füvészkert támogatása csökken, és bár még végleges költségvetésük nincs, feltehetőleg 50 millió forintból kell majd gazdálkodniuk. Várhatóan a park tizenhét alkalmazottjából ötöt elbocsátanak majd, és részleges bezárásokról is szó van.

Optimizmusra a rektor szerint az adhat okot, ha nem lesz túl hideg a tél, mert akkor az üvegházak fűtési költségei alacsonyak maradnak, továbbá ha mindezt esős nyár követi, csökkentve az öntözési költségeket. Hosszabb távra tekintve azonban tanácstalannak mutatkozott: "Nem tudjuk, mi a megoldás". Előfordulhat, hogy a jövőben az egyetem csak a szakmai dolgozókat tudja biztosítani a Füvészkert munkájához, pénzt nem.

Füvészkert
Füvészkert a Józsefváros dísze
A rektor szerint a botanikus kert nehézségeiért az állam felelős. Mint elmondta, a kert állami tulajdon, az ELTE pedig csak a kezelője, a Füvészkert fenntartására elkülönített állami támogatást ugyanakkor nem kapnak. A hallgatók számának arányában az egyetem részére kiutalt 12 milliárd forintból "csípnek le" annyit, amennyi a park működéséhez kell. "Elképesztő, hogy az állam ennyire nem törődik a vagyonával" - összegezte véleményét.

Az egyetem hosszabb távon azért nem tud segíteni, mert így is pénzügyi nehézségekkel küszködik, évi költségvetése jócskán meghaladja az állam által biztosított összeget. Klinghammer elmondta, az egyetem év végéig 600 millió forint hiányt halmozhat fel. Megszorító intézkedéseket is hoztak, és kérik év végi közüzemi számláik 2005-re ütemezését is. Az OM korábban úgy nyilatkozott, tudomása szerint az ELTE hiánya nagyjából 61 millió forint.

A minisztérium illetékeseit csütörtökön már nem sikerült megszólaltanunk.