Csak ünnepeltek a focizó metróépítők

2008.06.23. 14:43
A Baross téri metróállomás kivitelezője szerint munkatársai csupán azt ünnepelték pénteken, hogy befejezték a réselési munkákat. A cégvezető állítja, munka időn túl zajlott a foci, ezért a budapestiektől megértést kért.

Egy munkafázis lezárását ünnepelték munkaidő után azok a metróépítők, akik a 4-es metró Baross téren épülő állomásánál a felszínen futballoztak, áll Szalay Tibornak, a Baross téri állomást kivitelező cég építésvezetőjének hétfői közleményében.

Szalay Tibor közlése szerint péntek délután fejeződtek be a réselési munkálatok a 4-es metró Baross téri állomásának építési területén. A munkafolyamaton dolgozó csapat tagjai futballal ünnepelték meg ennek befejezését. Hozzátette: egy német gépkezelő kollégájukat is ezen a napon búcsúztatták a dolgozók.

Mint írja: "kemény, embert és gépet próbáló fél év" után az egyórányi kikapcsolódás a pénteki munkaidő végeztével, délután három órakor kezdődött - figyelve a munkavédelmi előírásokra. Reméli, hogy a budapestiek megértik az első látásra talán furcsának tűnő ünneplést.

Az Index sportmellékeltében megjelent videón az látható, hogy a 4-es metró Baross téri állomásának dolgozói a tér elkerített részén fociznak.

Gedeon András, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség szóvivője elmondta: a munkavédelmi törvény előírja, hogy a munkavállaló köteles rendet, tisztaságot tartani a munkaterületen, fegyelmezetten viselkedni, és saját, valamint munkatársai testi épségét óvni. A törvény olyasmiről nem szól, hogy munkaterületen labdarúgást játszani tilos - tette hozzá.