Művésznegyeddé alakítanák a Gellért tér környékét

2008.03.25. 11:37
Művésznegyeddé alakítaná a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér térségét Újbuda önkormányzata. Az elképzelések szerint a Bartók Béla úton kávéházak, éttermek, galériák, antikváriumok nyílnának, míg a 4-es metró elkészültével várhatóan korlátoznák a városrész gépkocsiforgalmát.

Az Újbuda Kulturális Központ döntés-előkészítő tanulmánya című koncepció szerint az önkormányzati tulajdonú ingatlanokat csak olyan célokra adnák bérbe a jövőben, amelyek a művésznegyed programját szolgálják.

A kulturális arculatot gyermek- és diákklubokkal, új könyvesboltokkal, utcai közösségi terekkel, valamint műkereskedésekkel is erősítenék. A jelenleg állami tulajdonú egykori Hadik laktanyát a dokumentum szerint szállodává vagy konferenciaközponttá alakítanák.

Hadik

A projekt szíve a Gárdonyi Géza tér lenne, ahol várhatóan már az idén befejezik az 1930-as évek híres kávéházai között ismert Hadik felújítását.

Molnár Gyula polgármester elmondta, hogy a Hadik kávéház, cukrászda és étterem várhatóan a kerület napjára, november 11-ére nyitja meg kapuit. A tervek szerint az épület homlokzatát az eredeti állapotnak megfelelően felújítanák és a kávéház Gárdonyi tér felöli oldalán teraszokat építenének.

A program első lépései között szerepel a tér díszburkolása, a "Bartók 32" galériaház közösségi házzá alakítása, valamint a szemközti Csonka múzeum "publikus funkciókra" megnyitása, az ottani franciaudvar közterületté formálása. Itt alakítanák ki egy pékség profilváltásával és egy használtruha-bolt megvásárlásával az "ízek utcáját".

Kosztolányi, Karinthy, Móricz

A Bartók Béla út Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közötti szakaszán a jelenlegi 2x2 forgalmi sávot 2x1-esre szűkítenék a 4-es metró 2011-re tervezett megépítése után, ám a dél-budai térség hagyományos közlekedési eszköze, a villamos megmaradna. Több, a Bartók Béla útra futó mellékutcát sétálóutcává alakítanának. A megszűnő parkolóhelyeket pedig mélygarázsokkal váltanák ki.

A tanulmány szerint arra törekednek majd, hogy a térség képe egységes legyen és esztétikailag, építészeti stílusában is illeszkedjen történelmi örökségéhez.

A városrészben lakott és alkotott például Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes és Móricz Zsigmond. A mai Bartók Béla úton lakott Ottlik Géza író, míg a kortárs művészek közül ma is itt él Cseh Tamás zenész, színész. A Hadik kávéház épületének tetőterében élt a XIX. század második felében Csontváry Kosztka Tivadar festőművész. Ezt a műteremlakást ma is művészeknek adják bérbe.

A Hadik kávéházat birtokló, önkormányzati tulajdonú kft. ügyvezető igazgatója, Molnár Tibor elmondta, a kerület olyan lökést adna a térségnek, amely hangulatában átrendezi a városrészt, és embereket hoz a sugárútra. A kereskedelem, tetszik vagy nem tetszik, a Bartók Béla útról áttolódott a plázákba, hipermarketekbe - jegyezte meg az igazgató.

Elmondta, hogy a kerület a Hadik kávéházat 24 éves bérletre adja át egy kft.-nek; a konstrukció szerint a 200-300 millió forintos beruházás fejében a cégnek a megtérülésig nem kell majd bérleti díjat fizetnie. Így garancia van arra, hogy az ingatlanból nem lesz újra cipőbolt, vagy a kirakatai a belvárosi Kossuth Lajos utca "kísértetboltjaihoz" hasonlóan, nem maradnak éveken át üresen - fűzte hozzá magyarázatul.