Ötmilliárd forintos pert fontolgat a hetedik kerület

2004.08.24. 17:20
Károkozás miatt nagy összegű pert helyezett kilátásba a VII. Kerületi Önkormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ellen, mivel az júniusban ideiglenes védettség alá helyezte a kerület zsidónegyedként ismert részét. A kerület régi házaiért tevékenykedő ÓVÁS! nevű civil szervezet alkotmányellenességet emleget, a perrel fenyegető kerületi képviselő elérhetetlen.
A néhai Ezüstműves Ház bontás előtt
Pert fontolgat a VII. Kerületi Önkormányzat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) ellen, károkozás címén, derül ki az Erzsébetváros című kerületi lap augusztus 13-i számából. A KÖH júniusban megkezdte a régi pesti zsidónegyedként ismert terület ideiglenes védelem alá helyezését, miután az ÓVÁS! nevű civil szervezet beadvánnyal fordult hozzá és demonstrációt tartott a városvédő mozgalom jelképének tekinthető, azóta lebontott Ezüstműves Ház előtt.

A vitás helyzetet az idézte elő, hogy az önkormányzatnak jobban megéri ledózerolni a rossz állapotban lévő, a 19. század végén, 20. század elején épült házakat, mint tetemes ráfordítással felújítani őket, és az új épületek felhúzásához beruházókat is talált. A Holló utcai Ezüstműves Házat például a szomszédságában épülő Holló-ház lakópark miatt tették a földdel egyenlővé. Az ÓVÁS! aktivistái eközben azért küzdenek, hogy a környék legpatinásabb házai ne essenek áldozatául a kerület rendezési tervének. Érvelésük szerint az ideiglenes védelem már csak ezért is kijárna a zsidónegyed házainak, mert úgynevezett "védő-rávezető zónát" képez a világörökség részének nyilvánított Andrássy út körül. Ugyanezt mérlegelve a KÖH ideiglenes védelem alá helyezte a területet június 15-én, és közölte, augusztus végére megszületnek egyedi védettségi javaslataik is.

Ötmilliárd

"Műemlékvédelmi intő példa"
A kerületi lap cikkében az omladozó Continental szálló és Hungária fürdő példájával ábrázolják, milyen pusztulással jár, ha egy épület műemléki védelem alá kerül. A KÖH Védelmi Osztályán azonban határozottan cáfolják, hogy az említett épületek védettséget élveznének, ezt annak idején éppen a VII. Kerületi Önkormányzat akadályozta meg. "Azóta is lelkiismeret-furdalásom van" - mondta a Continental és a Hungária egykori KÖH-ös ügyintézője. Elmondta, akkor még nem létezett az ideiglenes védelem kategóriája, amely megkönnyíti a dolgukat, és amelyet júniusban a kerület kérdéses részére is elrendeltek. Az ügyintéző - mint mondta - "elkövette azt a hibát", hogy a kerületnél kezdte az egyeztetést a Continental és a Hungária fürdő ügyében.
"Műemlékvédelmi intő példa" címmel szerepelt az Erzsébetvárosban az az egyszereplős interjú, amelyben Gál György, a VII. Kerületi Önkormányzat Gazdasági Bizottságának SZDSZ-es elnöke fejti ki a kerület álláspontját a kérdésben. "Önkormányzatunk szándéka megvédeni, rehabilitálni meglévő építészeti értékeinket, de felelősek vagyunk a bennünk bízó lakosság vagyonáért, ingatlanáért is" - fogalmaz. Mint mondja, a házak annyira leromlott állapotban vannak, hogy az értékmegőrző renoválás költségei sok esetben elérnék a milliárdos határértéket; ennyi pénze sem az önkormányzatnak, sem a lakóknak nincs.

Gál szerint "az általuk megkérdezettek" véleménye eltér az ÓVÁS! és a KÖH által képviselt vonaltól; "egyöntetű véleményük szerint lakjon ilyen körülmények között az, aki ezt jónak tartja". Hangsúlyozta, az önkormányzat tervei szerint a lakók modern, egészséges, komfortos lakásokba "kerültek volna, ha az általuk lakott épületek bontásra kerültek volna". Gál György szerint most már csak ez a "volna" maradt, hála a KÖH-nek és a civil szervezetnek. Közölte, károkozás címén be fogják perelni a KÖH-öt, mégpedig a gazdasági bizottság döntése alapján ötmilliárd forintos összegre. A műemlékvédelem alá vont házakat rendbe kell hozni, amire a kerületnek nincs forrása, és az állam sem ad pénzt. "A KÖH csak határozatokat hoz, de pénzt nem küld a papír mellé" - összegzett a Gazdasági Bizottság elnöke.

Hozzátette, Londonban és Párizsban úgy oldották meg az ilyen problémákat, hogy a muzeális házaknak csak a homlokzatát védték le, az épületeken belül így komfortos, modern lakásokat hozhattak létre a beruházók. Ha ilyen típusú megegyezés születik a felek között, természetesen elállnak a pertől; "a KÖH-nek vagy engednie kell, vagy eredeti szándékainak megtartása mellett, komoly pénzösszeggel kell hozzájárulnia" - idézi Gál szavait a kerületi lap.

Nem nyilatkoznak

Gál György elzárkózott attól, hogy megvilágítsa az ügy kérdéses részleteit; visszahívását két napig hiába vártuk. Mint az önkormányzatnál megtudtuk, ezentúl a polgármester, Hunvald György nyilatkozik az ügyben, aki majd a két fél jövő heti egyeztetése után válaszol az esetleges kérdésekre.

A KÖH-nél szintén nem nyilatkoznak a kilátásba helyezett perről, mint mondák, az önkormányzattal való egyeztetés után kapunk választ kérdéseinkre. A Védelmi Osztályon mindenesetre "csúf, félretájékoztató propagandának" nevezték a kerületi lapban megjelent Gál György-interjút.

Marinov Péter az ÓVÁS! városvédő sétáján
Alkotmányellenesen járt el az önkormányzat?

Marinov Pétert, az ÓVÁS! szóvivőjét meglepetésként érte a hír, hogy a kerület perre vinné az ügyet. Szerinte "az önkormányzatnak magába kellene néznie", hiszen az épített környezet védelméről szóló 1997-es, illetve a kulturális örökségvédelemről szóló 2001-es törvényekben előírt kötelezettségeinek nem tesz eleget. Hozzátette, azt persze a bíróság dönti el, hogy valóban történt-e károkozás.

Szerinte a kerület eljárása alkotmányellenes lehet, mert egy alacsonyabb szintű jogszabály, egy helyi rendelet alapján támad egy törvény által szabályozott dolgot. Közölte, az ÓVÁS! az Alkotmánybírósághoz fordul az ügyben.