Melyik pártnál oszlik fel a VII. kerületi vízihulla?

2008.12.01. 13:36
Oszló vízihulla hurcolászásához hasonlította a politikusok viselkedését a Király utcai ingatlaneladások ügyében a helyi KDNP. A tervezett, de meghiúsult bizniszektől az MSZP-s polgármester, és a fideszes ügyvezető is igyekszik elhatárolódni, főleg miután kiszivárgott, hogy az előzetesből vádalkuval szabadult ingatlanos vállalkozó állítólag mindkét oldalt bemártotta.

Csak az idén tavasszal jött rá a VII. kerületi önkormányzat, hogy kárvallottja lehet a Király utcában 2003 óta folyó bérházeladásoknak. Hunvald György, polgármester egy több házra vonatkozó kiköltöztetési tárgyalás végleges befuccsolása után beadványt küldött a nyomozó ügyészségnek, amelyben egy ügyvédet kért fel, hogy a kerületet a továbbiakban károsultként képviselje.

Hunvald György szerint a Király utca 15., 21., 25., 27., 29., szám alatti házak bizonyíthatóan még most is az önkormányzat tulajdonában vannak, egyik esetben sem történt áron aluli kiárusítás. A polgármester állításával szemben viszont számos érintett lakó úgy tudta, hogy a házuk már magántulajdonba került. A Király utca 27-ben már a nyáron az összes bérlő megállapodott, és szerződést is kötött a Király Development nevű céggel. A Király Development az előzetesbe, majd néhány hét után szabadlábra helyezett Nagy György cégeit, az ERLAK és a Király 27. Kft.-t váltotta. A kiköltöztetésekre adott határidők lejárta után az önkormányzat 2007-ben ismét lehetőséget adott a megállapodásra az új cégnek, amelyet viszont újra Nagy György képviselt a tárgyalásokon.

Az ügyészség hamarosan kihallgatja a polgármestert is az ingatlanügyben. Hunvald a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az ügyletek körül minden törvényes volt.

Hagyták, hogy egy nyolc általánost végzett villanyszerelő intézze a 14 milliárdos kerület gazdasági ügyeit, Gál György élet-halál ura volt a környéken, utalt az SZDSZ-es frakcióvezető, Gál György szerepére a Fidesz VII. kerületi ügyvezető alelnöke. Garabics Károly szerint lehetetlen, hogy a szintén előzetesbe helyezett SZDSZ-es frakcióvezető egyedül intézte volna a bizniszeket, ugyanakkor azt is hangoztatta, hogy ő semmilyen szinten nem vett részt a városrészben zajló adásvételekben.

Az Indexnek korábban a Király 15. több lakója állította, szemtanúja volt, amint Garabics Nagy György üzlettársaként mutatkozott be az eladásról tartott egyik lakógyűlésen. A fideszes politikus viszont most azt mondja, régen ismeri ugyan Nagy Györgyöt, barátok is, de soha nem vett részt a kerület egyetlen házának eladásában sem. Garabics egyik nyilatkozata hétfőn a Youtube-ra is felkerült. Az erzsébetvárosi tévének adott interjújában a politikus arról beszél, hogy a 30-40 millió forintért dobra vert házakért megérte volna pályázni. "De én nem foglalkozom ezzel. Én csak közvetítem." - magyarázta nem sokkal Nagy őrizetbevétele után Garabics. A Fidesz helyi vezetője az Index kérdésére most leszögezte, a félmondat csak a 28 éves ingatlanközvetítő tevékenységére vonatkozott.

Vattamány Zsolt, a Király utca fideszes képviselője a hétvégén szintén Hunvald szerepét firtatta. A Nyíregyházáról átigazolt ellenzéki honatya szerint pártja folyamatosan kifogásolja a kerület vagyonértékesítési gyakorlatát, átlátható és körültekintő vagyongazdálkodást szorgalmazva.

Jelenleg a probléma, mint "vízihulla" hurcolása zajlik egyik partról a másikra - reménykedve, hogy a túloldalon oszlik szét - jelentette ki Kecskés Gusztáv, a kerület KDNP-s frakcióvezetője. Kecskés furcsállotta, hogy a körzet választott egyéni képviselője csak most állt a nyilvánosság elé az üggyel, és elfelejtette megemlíteni azokat, akik már 2003-tól kritizálták az ingatlaneladások gyakorlatát.

Kecskés jelezte, pártja is támogatja a vizsgáló bizottság felállítását, és azt javasolja, hogy a testület vezetését Vattamány lássa el, hátha a két év alatt, amit a kerületben töltött, elég muníciót szerzett, hogy eligazodjon az ügyben.