Villamosokra kér pénzt a főváros az uniótól

2008.06.17. 14:43
Uniós pénzből hosszabbítaná meg az 1-es és a 3-as villamos vonalát a főváros. A teljes beruházás 44 milliárd, az igényelt támogatás 33 milliárd forint.

A hónap végéig benyújtja pályázatát a főváros az 1-as és 3-as villamos fejlesztésére illetve meghosszabbítására. A beruházás költsége 44 milliárd forint, amelynek 77 százalékát uniós támogatásból teremtenék elő. A munkát 2009 és 2011 között végeznék el - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyáry Krisztián, a városháza kommunikációs igazgatója.

A tervek szerint az 1-es villamost a Lágymányosi hídon át a Budafoki útig, a 3-as vonalát a pesterzsébeti HÉV-állomásig hosszabbítanák meg. Emellett megújulna a teljes villamospálya, és a meglévőek mellé új járművek is érkeznének. A főpolgármesteri kabinet keddi ülésén tárgyalt tájékoztató szerint a munkák 2009-ben indulnának és 2011-ben fejeződnének be. A két villamosvonal jelenleg 150 ezer utast szállít naponta.

Egy tanulmány szerint átalakítanák a villamosokat

Mint arról az InfoRádió korábban beszámolt, egy tavaly elkészült megvalósíthatósági tanulmány szerint a hannoveri villamoskocsik középső részének szétvágásával, valamint alacsonypadlós pótkocsik beszerzésével tenne eleget az akadálymentesítési kötelezettségnek a BKV. Az átalakítás "az 1-es és a 3-as villamos meghosszabbítása" nagyprojekt egyik legfontosabb eleme.

Az 1-es villamos esetében alacsonypadlós pótkocsik beszerzését tervezi a BKV. Mivel itt Tatra villamosok közlekednek, nincs más lehetőség - mondta korábban az InfoRádiónak a BKV munkatársa. A hannoveri villamosok esetében alacsonypadlós középrészt alakítanának ki a kocsikban, vagyis középen a peronszinten lehetne beszállni, majd kétoldalt fellépcsőzve lehetne eljutni a kocsi két vége felé. A hosszabbításon és a kocsiátalakításon kívül pályaátépítéseket is tartalmaz a beruházási terv.

A sufnituning és a házi barkácsolás kategóriájába tartozik az, amit a BKV tervez az 1-es és a 3-as villamosok átalakításával kapcsolatban, reagált a hírre korábban az InfoRádiónak a VEKE. A 44 milliárd forintos összeg Vitézy Dávid szóvivő szerint önmagában is elképesztő, de úgy véli: tudni kell, hogy mindkét villamos esetében egy-egy megállós hosszabbításról van csak szó. A szóvivő úgy vélte, hogy a villamoskocsik akadálymentesítése nemes cél, de az alkalmazott eszközök nem végiggondoltak.

Az 1-es villamoshoz vásárolandó alacsonypadlós pótkocsival például nem tudni, hogy mi lesz, ha öt év múlva lejár a most 25 éves Tatra villamosok üzemideje. A hannoveri villamosok középrészének lesüllyesztését pedig egyenesen házi barkácsolásnak, sufnituningnak nevezte a szóvivő, aki egyébként a BKV felügyelő bizottságának a tagja is.

Azt nem tudni, hogy az egy évvel korábbihoz képest mennyit változtak a tervek a most benyújtandó pályázatban.