Nyolcvan embert költöztettek ki Budapesten egy ledőlt kémény miatt

2005.01.04. 06:29
Több mint nyolcvan embert költöztettek ki egy ledőlt kémény miatt a fõváros VI. kerületében. A ledőlt kémény átszakította a födémet, az épület statikailag meggyengülhetett. A lakók, egy család kívételével csütörtökön újra birtokba vehetik otthonaikat, egy lakást pedig rendbe kell hozni.
Ledőlt egy lakóház egyik kéménye a főváros VI. kerületében, senki sem sérült meg, de a lakókat ki kellett költöztetni - közölte a rendőrség és a kerület polgármestere hétfőn este az MTI-vel.

A négyemeletes Hunyadi téri ház ledőlt kéménye átszakította a födémet, az épület statikailag meggyengülhetett - mondta el Dancs Róbert százados, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A leomlott kémény miatt a ház valamennyi lakásából kiköltöztették a lakókat - közölte az MTI-vel Verók István, a kerület polgármestere.

A tűzoltóság és a gázművek úgy döntött, hogy a 48 lakásban élő családoknak el kell hagyniuk otthonaikat, "mivel az egész ház lakhatóságát veszélyezteti a kialakult helyzet".

Régi épület

Elmondása szerint a régi, rossz állapotú épület széltől ledőlő kéménye magával rántotta a tető egy részét, megsérülhettek a gázvezetékek is, ezért a lakóknak este fél tizenegyig távozniuk kellett.

Azokat a lakókat, akik nem tudnak átmenetileg hozzátartozóikhoz, barátaikhoz költözni, az önkormányzat egy éjszakára szállodákban helyezi el. A kerület alpolgármestere az Indexet arról tájékoztatta, hogy összesen nyolcvankét lakót érintett a bleset, de mivel nem olyan nagy a probléma, mint azt elsőre gondolták, csütörtökre visszaköltözhetnek a lakók. Egy lakás azonban továbbra is lakhatatlan marad, pont ez az az otthon, amelyre konkrétan ráesett a ledőlt kémény. A lakók közül huszonketten szállodában töltik a hátralévő két éjszakát.