Francia vasutas cég rendezné át a Nyugatit

2007.11.13. 16:05
Egy francia állami cég segít kitalálni, mi legyen a Nyugati pályaudvar mögötti harminchektáros terület sorsa. Az épület tervezői már szerződés birtokában dolgoznak a négyszáz méteres kormányzati épületen.

Hétfőn aláírta a kormányzati negyed épületének tervezői szerződését a nemzetközi építészpályázat győztese, a Janesch Péter vezette csapat és a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). Bár a zsűri már augusztusban kihirdette, hogy a négyszáz méter hosszú, környezettudatos házat találta a legjobbnak, az mindig csak a konkrét tárgyalásokon dől el, hogy végül a nyertes cég kapja-e a megbízást.

A tervezéshez Janeschék projektcéget alapítottak. A Team 0708 Kft., amelynek neve az eredmény kihirdetési idejére és a munkára szolgáló két évre reflektál, egy Kecskeméti utcai irodaház két emeletét foglalja majd el. A tervezői attitűdöt jelzi, hogy a csapat részben nyitott helyszínként tekint irodájukra, így a földszinten kávézót indítanának be, az épületet pedig a Supergroupból kiváló Till Attila és Kis Tamás László új cégével, a Propagandával osztják meg.

Szó van arról is, hogy ide költözne a pályázat urbanisztikai részét kidolgozó japán sztárépítész, Kengo Kuma csapata is.

A Team 0708 jelenleg az engedélyezési terveken dolgozik. Az irodát vezető Janesch Péter feladata a koordinálás mellett a kertészeti technológia kidolgozása, a környezettudatos technológia gépészeti tervezésének irányítása. De ő vinné a világításban központi szerepet játszó LED-technológiával kapcsolatos munkát és a webfejlesztést is.

Mégis foglalkoznak a Nyugatival

Mindeközben megszűnt a Nyugati pályaudvar urbanisztikai fejlesztése körül honoló csönd. Ahogy arról beszámoltunk, a kormányzati negyed Nyugati pályaudvar mögé helyezése mellett a fő érv az volt, hogy a beruházás majd eltűnteti a város közepéről a harminchektáros ipari területet, és segít összekötni a sínekkel elválasztott VI. és XIII. kerületet.

Ehhez képest cikkünk feltárta, hogy a beruházásnak sokáig nem volt felelőse, senki nem koordinált az egymással sokszor ellenérdekelt felek közt.

A KVI a közelmúltban azonban felállította a Programalkotó Fórum nevezetű társaságot, amelynek célja, hogy kidolgozza a Nyugati mögötti terület jövőjét. Bizakodásra adhat okot, hogy a fórumnak tagja az Arep nevezetű francia vasúti cég is, amely függetlenként képes lehet összehangolni a feleket.

Az építészettel, várostervezéssel és dizájnnal foglalkozó cég a Máv, a főváros, a VI. kerület és a KVI érdekei mentén igyekszik urbanisztikai tervet kidolgozni. A KVI kommunikációs felelőse, Láng Balázs elmondta, az Arep vizsgálja azt is, hogy a vágányok lesüllyesztésével vagy felülépítéssel lehet megoldani a harminchektáros terület rehabilitációját. Foglalkoznak azzal is, hogy miképpen lehet a vasúti közlekedést kiköltöztetni a közösségi funkciót kapó Eiffel csarnokból.

Láng szerint annak a tervnek a megvalósulására van nagyobb esély, amely nem szintben kötné össze a vasúti terület két oldalán elterülő városrészeket, hanem az olcsóbb felülépítést választanák.

Az Arepet nem pályázaton választották ki, hanem "széleskörű tapasztalataik" miatt hívták meg a Programalkotó Fórumba. Szempont volt, hogy a cég állami tulajdonban van, így ismeri az ilyen beruházások jellegzetességeit.

A fórum január elején hirdeti ki döntését.