Ünnepi járatsűrítés lesz a BKV-nál

2006.12.06. 15:49
Hosszú évek, évtizedek óta várt tárgyalások kezdődtek a BKV és a MÁV között, ennek első eredménye az óbudai tömegközlekedés módosítása, többek között a vasúti menetrendet is figyelembe véve. A BKV járatsűrítésekről és más módosításokról is döntött. A BKV illetékesei szerint jövőre nem várható drasztikus tarifaemelés a budapesti tömegközlekedésben.

Először Óbudán lép életbe egy kisebb módosítás, ami csak az első azon menetrendi változtatások között, amelyekről a BKV és a MÁV kezdett tárgyalni, mondta el Somodi László, a BKV osztályvezetője egy szerdai sajtótájékoztatón.

Korábban indul a vasút miatt a 60-as busz

Somodi beszámolt arról, hogy a legkorábbi 60-as busz nem 5 órakor indul ezentúl reggel, hanem hajnali 4 óra negyven perckor. Így a MÁV esztergomi vonalán Óbuda állomásra érkezőknek nem kell húsz percet várniuk reggel az első busz indulására a Batthyány tér felé.

Bár ez csak egy apró lépés, a tárgyalások folytatódnak, és Somodi szerint hamarosan Kelet-Pesten, illetve a város délnyugati és délkeleti részén is egyeztetnek a MÁV-val. Így a Budaörs-Törökbálint felől érkezőket, továbbá a Ferihegyi reptér utasait és a XVII. kerület lakóit is jobban kiszolgálja majd a két közlekedési vállalat. A BKV korábban már a közös bérlet bevezetésekor is tárgyalt a MÁV-val, de a járategyeztetések eddig várattak magukra.

Ferihegyen is egyeztetnek

Ferihegyen a repülőtéri vasútállomás elkészülése után (ez a beruházás körülbelül egy évet késik, és talán jövőre épülhet meg) a BKV is megpróbálja járatait az utasok igényeihez és a MÁV menetrendjéhez igazítani - mondta az osztályvezető az Index kérdésére.

Mérsékelt tarifaemelés várható jövőre
A BKV főosztályvezetője, Bősze Sándor az Index kérdésére szerdán elmondta: nem tervez a BKV drasztikus tarifaemelést jövőre. Figyelembe kell venni, hogy a lakosság azon része, amelyik a tömegközlekedést használja, nem terhelhető nagyobb mértékben. Bősze ugyanakkor emlékeztett arra, hogy fontos a jegyár-bevétel a BKV-nak. Az ügyben a Fővárosi Közgyűlés várhatóan december 14-én dönt az új jegy- és bérletárakról.

Szintén a jobb átszállási lehetőségek miatt módosítják három perccel a piros 56-os buszok indulását hajnalban a Moszkva térről: a 4 óra 57 perc helyett immár 4.54-kor induló gyorsjárattal így el lehet érni a szintén BKV-s járatot, az első reggeli Fogaskerekűt a Városmajorban, amely pontban ötkor indul.

Óbudán módosul a legtöbb járat

Némileg változtatott a BKV a III. kerületi 34-es járat útvonalán, amely immár kizárólag a Pünkösdfürdő utca-Hatvany Lajos utca nyomvonalon jár majd, nem körforgalomban. Ez a BKV szerint a békásmegyeri lakótelep jobb kiszolgálását eredményezi. (Az ottani üdülőtulajdonosok viszont kicsit messzebb találják majd a megállókat.)

December 10-étől sűrítik a 17-es villamosokat is. A reggeli csúcsidőt 9 óráig hosszabbítják meg, illetve a nap folyamán más időpontokban is gyakrabban jár majd az óbudai villamos.

A 6-os busz indulását - megintcsak Óbuda felé - az esti órákban módosítják, 21.27 és 22.43 között a buszok ezentúl megvárják az aktuális kék metrók beérkezését, így a III. kerület felé utazóknak nem kell sokat várniuk a 6-os járat indulására. A BKV szerint ezt a módszert más metróállomásokra is kiterjesztik fokozatosan.

Tovább bővül az éjszakai közlekedés

A sok óbudai átszervezés a véletlen műve, nem szándékosan érintik csak a III. kerületet a módosítások, válaszolta Somodi az Index kérdésére. Ezt bizonyítja, hogy Pesten is módosítanak a 93-as autóbuszok útvonalán, a Czuczor Gergely utcai lakók kérésére a járat immár a Ferihegy 1-es terminál felé a Haladás utcán át közlekednek. Szintén Pestet érinti december 10-étől, hogy a 117-es autóbuszoknak új megállót létesítenek a Gergely utcába való befordulás után, a Kőbánya-városközpont felé haladva. Ezzel a környékbeli üzletek megközelíthetősége is javul Somodi szerint.

Az éjszakai járatok további bővítéséről az Indexen korábban már többször beszámoltunk, most decembertől, pontosabban e hét végétől péntek és szombat éjjel sűrűbben, 6-8 percenként közlekedik a 906-os autóbusz a Nagykörúton pénteken (23.30 és 1.30 között), és negyedóránként indul járat 23.29 és 1.00 óra között a 907-es vonalon.

Csuklós autóbuszok közlekednek pénteken és szombaton éjszaka a 909-es, a 979-es és a 979A vonalakon. Mint ismeretes, az éjszakai járatok átalakítását a VEKE javasolta, és ezután szervezték át e vonalakat a BKV-nál.

Ünnepi menetrend és járatsűrítés

A karácsonyt megelőző két hétvégén, valamint december 23-án, szombaton egyes vonalakon a megszokottnál sűrűbben közlekedő, vagy nagyobb befogadóképességű járművek vehetők igénybe. Sűrűbben járnak a 4-es, a 6-os és az 50-es villamosok, kettő helyett három kocsival közlekednek a 18A jelzésű villamosok. Csuklós autóbuszok közlekednek a 31-es, a 45-ös, az 52-es, a 123-as és a 125-ös vonalakon, valamint vasárnaponként a gyors 44-es és a gyors 44A jelzésű autóbuszok is csuklós járművek lesznek.

December 24., napközben

December 24-én napközben a járatok a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint közlekednek. Az autóbuszok, a villamosok és a trolibuszok jellemzően 16.00 óráig járnak, ezután a gyakrabban közlekedő éjszakai járatokkal lehet utazni. Így a metróállomásokról induló mindegyik felszíni járat megvárja az utolsó metrót, a csepeli és a békásmegyeri autóbuszok megvárják az utolsó HÉV-et, a hűvösvölgyi autóbuszok az utolsó 56-os villamost, a Rákoskeresztúrról induló járatok az utolsó 61E jelű autóbuszt, a csepeli autóbuszok az utolsó HÉV-et, az 50-es, 58-as, 113-as buszok az utolsó 3-as autóbuszt. Az utolsó metró- és kisföldalatti szerelvények 15.30-kor indulnak a végállomásokról. A HÉV-szerelvények Budapestről 15.50 és 16.05 között, a külső végállomásokról 14.30 és 16.24 közötti időszakban indulnak utoljára. Az utolsó fogaskerekű a Városmajortól 16.00 órakor, a Széchenyi-hegyről 16.25-kor indul.

Szenteste

Szenteste éjjelén az éjszakai autóbuszok a vasárnap éjszakai menetrend szerint közlekednek. Ettől csak a 906-os járat tér el, itt egész éjszaka 15 percenként indulnak autóbuszok. December 25-én és 26-án a BKV járatai a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint közlekednek. December 25-én az első ráckevei HÉV a Vágóhíd végállomásról kivételesen 5.05-kor indul. December 27-én, 28-án és 29-én, a karácsonyi ünnepek és szilveszter közötti munkanapokon a BKV járatai jellemzően az iskolaszüneti napokon érvényes munkanapi menetrend szerint közlekednek. Néhány sűrűbb követésű vonalon egyedi menetrend lép életbe, valamint ezen a napokon - hasonlóan a korábbi évekhez - nem járnak a 18A és a gyors 98-as autóbuszok, illetve a 2A jelzésű villamosok.

Szilveszter

Az év utolsó napján a járatok a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint közlekednek. A 2-es és a 3-as metróvonalon az utolsó szerelvények a meghirdetett menetrend szerint, 23.10 órakor indulnak, a földalatti mindkét végállomásról 18.00 órakor indul utoljára. Ezt követően a Mexikói út és a Deák Ferenc tér között 7-15 percenként földalatti-pótlóbusz jár. A fogaskerekű éjjel is közlekedik: 23.55 és 3.55 óra között a Városmajorból minden óra 55.percében, a Széchenyi-hegyről 0.15 és 4.15 között minden óra 15.percében indul. A HÉV a szokásos üzemzárás után nem jár. Szilveszter éjszaka a szokásosnál lényegesen sűrűbben közlekednek az éjszakai járatok.

Újév

Újév napján a vasárnapi menetrend szerint, január 2-án az iskolaszünetben-, míg 3-án az iskolai időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek a BKV járatai. (MTI)