Nem épül meg egy szellőző a 4-es metróhoz

2008.01.17. 14:25
Részben lakossági tiltakozások hatására nem épül meg egy újbudai játszótért helyére a 4-es metró egyik szellőzője. Azt mondják, ez a vészhelyzeti mentést és az alagutak szellőztetését sem befolyásolja.

Kétmilliárd forinttal lehet olcsóbb a 4-es metró építése, miután a szakemberek megállapították, hogy nincs szükség egy úgynevezett főszellőző megépítésére Újbudán, jelentette be Újbuda polgármestere csütörtökön.

Molnár Gyula azt közölte, nem épül meg a XI. kerületi Petzvál József utcában a 4-es metró egyik főszellőzője. Mint mondta, ezzel az ott élők kérése is teljesül, és a beruházás is olcsóbb lesz kétmilliárd forinttal. A szellőző elhagyását Újbuda önkormányzata kezdeményezte, és a kerület folytatta le a szükséges egyeztetéseket.

A szellőzőt a 4-es metró leghosszabb alagútszakaszába, az Etele téri kelenföldi városközpont és a Bocskai út közé tervezték egy Petzvál utcai játszótér helyére. A szellőző terve korábban a környéken élők lakók ellenérzését váltotta ki, ezért Újbuda önkormányzatának szakemberei "alternatív megoldásokat" kerestek.

A vizsgálatok, valamint független szakvélemények megállapították, hogy "következmények nélkül elhagyható a szellőző", mert ez sem az esetleges vészhelyzeti mentést, sem pedig az alagutak szellőztetését nem befolyásolja. Molnár Gyula közölte, a kerület javaslatára a beruházó úgy döntött: elhagyja a szellőzőt; így nem kell megbolygatni az érintett Petzvál József utcai játszóteret sem.

A 4-es metró építése a legújabb adatok szerint meghaladja az 500 milliárd forintot.