Feljelentik az önkrományzatot a Nagymező utca miatt

2007.04.10. 11:55
Hétfőn járt le a VI. kerületi önkormányzat állítólagos ultimátuma a Nagymező utcai mélygarázst építő WK Bt-vel szemben. A cég által megbízott kivitelezőknek már meg kellett volna kezdeniük a darabokra szedett Nagymező utca ideiglenes rendbetételét, de ez még várat magára. A helyi ellenálló civilek szerint a VI. kerület és a beruházó közti konfliktus csupán porhintés. Az önkormányzati vezetés szerint szükség van mélygarázsra.

Hantos Enikó a Nagymező Utcaiak Érdekvédő Egyesületének vezetője az Indexnek elmondta, hétfő reggel egyeztetett a kivitelező cég építésvezetőjével, aki azt állította, nem kaptak utasítást a terület elhagyására; noha korábban Terézváros Önkormányzata levélben szólította fel a beruházókat erre, a gödrök betemetésére és egy vékony deszkapalló kialakítására a járda helyett.


Hantos ezért még a mai napon elmegy az építési hatóságként eljáró XIII. kerülethez és a VI. kerület vezetéséhez, hogy megtudja mennyire gondolták komolyan a Wk Bt-val való szerződésbontást és a terület helyreállítását.

A Védegylet jogásza szerint ez a mai nap is ékes példája annak a színjátéknak, melyet a hatodik kerület vezetése és a Nagymező utcai beruházók játszanak a tiltakozások és a sajtó elhallgattatására. Naponta akár 8-10 millió forintos bírságokat lehetne kiszabni a kivitelezőkre a kerület saját 44/ 2006-os rendelete alapján, ehelyett mindössze látványos szócsaták zajlanak.

Mi történt eddig a Nagymező utcában?
2000-ben kötött szerződést egy 371 fős mélygarázs építésére az akkor még fideszes vezetésű terézvárosi önkormáyzat a WK Bt-vel. A cég 2006-ban kapta meg az építési engedélyt, melynek birtokában azonnal hozzákezdetek a munkához, az ottlakók meglepetésére. Többen azt állították őket nem értesítették. A Védegylet a Levegő Munkacsoport és Hantos Enikó Nagymező utcai lakos törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Fővárosi Főügyészségen, ahol megállapították, hogy az építési engedély több ponton a törvénybe ütközik, ezért a Közigazgatási Hivatal hatályon kívül helyezte azt. Ennek ellenére a beruházó felszaggatta az aszfaltot, gödröket ásott, és hónapok óta lezárva tartja az utcát.

A Nagymező Utcaiak Érdekvédő Egyesülete és a Védegylet ezért úgy döntött, feljelentést tesznek a VI. kerületi önkormányzat felelős tisztségviselőivel szemben, amiért azok nem szedik be a Nagymező utcai jogszerűtlen állapot miatt amúgy beszedendő díjakat.

A kivitelezőknek már semmilyen jogcímük sincs az ottmaradásra. Az ügyészi óvás január vége óta hatályos. Március elsejével Terézváros jegyzője visszavonta a kivitelezők burkolatbontási engedélyét.

Terézváros polgármestere egy hónappal ezelőtt a Magyar Távirati Irodának azt nyilatkozta: “ha a beruházó nem tanúsít jogszerű magatartást, azaz nem adja át a területet március 14-ig, akkor az önkormányzat megvizsgálja, hogy a szerződéses partner megsérti-e a megállapodást, ha igen, fel is bonthatják a szerződést”

Az önkormányzati vezetés szerint szükség van mélygarázsra. Verók István az Index kérdésére azt válaszolta, a kerület vezetése kiáll a beruházás mellett, ha a XIII. kerület mint építési hatóság tulajdonosi hozzájárulást kér, a képviselő-testület elé viszi a kérdést. A hétfői nap folyamán a hivatal illetékes, kijelölt munkatársai a helyszínen ellenőrizték. Amennyiben azt tapasztalják, hogy ez nem történt meg, a terület átvételét a W.K. Invest Bt-től 2007. április 12-én 14 órakor a közműszolgáltatók képviselőinek jelenlétében megkezdik. .