Most kell az Országházat fotózni

2005.07.05. 14:56
Három és fél évi állványos látvány után ismét teljes pompájában látható a magyar országgyűlés épülete - egészen októberig. Az épület három homlokzati szakaszának felújítása csaknem négymilliárdba került, a munka a Duna felőli oldal déli szakaszának rendbetételével folytatódik.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden felavatta a parlament épületének felújított homlokzatát, a Vadász terem erkély, a könyvtár és a Főrendiház előtti szakaszokat. A 2002 februárja óta állványokkal álcázott épület 11-es, 12-es és 13-as számú homlokzati szakaszainak rendbetétele csaknem négymilliárdba került, a 2001. október 31-én kiírt pályázatot a Reneszánsz Kőfaragó Rt. nyerte.


Klikk a képre!

A cég süttői keménymészkőből pótolta a tönkrement részeket, összesen 1076 négyzetméternyi területen, ami 6526 darab homlokzati elemet jelentett. Emellett 128 ablakot és ajtót is felújítottak, 3524 négyzetméternyi felületet tisztítottak meg a kosztól és restaurálták a megrongálódott köveket, leraktak újonnan 490 négyzetméter járóburkolatot is, valamint a homlokzat szobrai - huszonhárom király és fejedelem - is megtisztultak.

Az mészkövet szmogálló anyaggal kezelték, az így impregnált kövek a várakozások szerint jobban ellenáll majd a korrozív városi levegőnek. A süttői keménymészkő jó választás volt ebből a szempontból is, mivel eleve jobban bírja a koszos levegő, a savas eső támadását, a szennyeződések is könnyebben eltávolíthatóak róla.

A három és fél évi állványos látvány így most egy időre megszűnik, feltehetőleg a városnézők legnagyobb örömére, azonban az ütemterv szerint októberben folytatódnak a munkák a Duna felőli homlokzat déli részeinek felújításával. A szerződést már megkötötték, a kivitelezésért továbbra is a Reneszánsz Rt. felel majd. A Kossuth tér felőli oldal megtisztítása csak ez után kerül sorra, Steindl Imre eklektikus szüleménye teljes felújítása várhatóan 2009-re fejeződik be.