Szorult helyzetben a Hotel Rózsadomb átépíttetője?

2006.02.08. 13:49
Szorítja az idő a Hotel Rózsadombot átépítő céget: a Pro-Hill Kft.-t bíróságon támadta meg egy városvédő alapítvány, miközben a vállalat hitelszerződése augusztusban lejár.

Az Index információi szerint egyre nehezebb helyzetben lehet a Pro-Hill Kft. A kft. Budapest egyik legfeltűnőbb pontján, a Rózsadomb oldalában építkezik, az egykori szállodaépületet és a 2,3 hektáros telekingatlant sok milliárdos jelzálog terheli, a hitelszerződés idén augusztusban lejárhat. A beruházást nemrégiben bíróságon is megtámadták.

A manapság Hotel Rózsadombként emlegetnek egykori SZOT-szálló a rendszerváltás óta tulajdonosról tulajdonosra száll. Kezdeni szinte senki sem tudott semmit a városképet elcsúfító, a Margit-híd fölé tornyosuló épülettel, mígnem a Pro-Hill Kft. kezébe nem került a komplexum.

Excelsior Budapest Spa

A Pro-Hill az építési engedélyekről

A Fővárosi Ítélőtábla nemrégiben nem jogerősen felfüggesztette a volt SZOT-szálló helyén megvalósuló Excelsior Budapest Spa építési engedélyének végrehajthatóságát, közölte a Pro-Hill. Az ítélőtábla azért döntött így, mert a Pro-Hill ellen indított per a befektetőnek jelentős anyagi kárt okozhat. Az építkezés a mostani döntés ellenére továbbra is jogszerűen folyik - a cég álláspontja szerint -, mivel a Pro-Hill korábban a Legfelsőbb Bíróságon fellebbezett az ítélőtábla döntése ellen. A Budapest Világörökségéért Alapítvány előzőleg a Fővárosi Bíróságtól kérte a felfüggesztést. A bíróság ennek nyomán 2005 szeptemberében - első fokon - felfüggesztette a jogerős építési engedély végrehajthatóságát. E döntés ellen a Közigazgatási Hivatal mint alperes és a Pro-Hill Kft. is fellebbezést nyújtott be a bírósághoz.

A Pro-Hill azonban nem elégedett meg a tulajdonjoggal, nagyszabású terveket vázolt fel, amelyek szerint nemhogy csökkenne a beépített szintterület az amúgy is robusztus épületben, hanem még egy emeletet és egy, a homlokzattól jelentősen visszahúzott tetőépítményt, ún. "penthouse szintet" (mások szerint másfelet, sőt kettőt) akar ráhúzni a jelenlegi szerkezetre. Ezt a 2005 júniusában elfogadott kerületi szabályozási terv lehetővé teszi. A cég luxuslakásokat épít a hegyoldalon; a lakásokat többek között belső fürdőmedencék és exkluzív szolgáltatások egészítenék ki. (A medencék miatt nevezik az egész projektet "Excelsior Budapest Spa"-nak.)

De ahhoz, hogy a lakások elkészüljenek, legalább folytatni kéne az építkezést. Ez azonban nem egyszerű, mert a Budapest Világörökségéért Alapítvány (BVA) bíróságon támadta meg a cég építési engedélyét. A per el is indult, és gyakorlatilag megbénítja a kivitelezést. A per arról szól, hogy jogos-e az építkezés, a Pro-Hill viszont még azt is vitatja, hogy egyáltalán jogosan perel-e a BVA. A Pro-Hill szerint ugyanis az alapítvány nem ügyfél, nem érdekelt fél a perben, ezért nem is indíthatna jogi eljárást.

Kunos Péter is érdekelt a Pro-Hillben
A cégnyilvántartás szerint a Pro-Hill Kft.-mek jelenleg négy tulajdonosa van. Közülük az Excelsior-Holdingnak döntő szava van a Pro-Hillben. A másik tulajdonos az Agrobank egykori, vesztegetés miatt elítélt vezérigazgatója, Kunos Péter. Érdekelt még a cégben Gyarmati Zoltán, az Autóker Holding ex-vezérigazgató­helyettese, továbbá a Prof-2000 Tanácsadó, Szervező és Szolgáltató Kft. A cégbírósági adatok szerint az Excelsior-Holdingban Arányi György és Tóth Imre a tulajdonos, utóbbié a nagyobb részesedés.

A BVA viszont arra hivatkozik, hogy az alapítvány alapító okiratában benne van a világörökség védelme is, márpedig a Hotel Rózsadomb átépítése veszélyezteti a főváros világörökségi státuszát. Ezt egy korábbi tárgyaláson a BVA képviseletében Korompay Katalin az UNESCO egyik vezetőjére hivatkozva jelentette ki.

A perek során az iratok egyik bíróságról a másikra kerülnek, a jogi fórumok pedig nem tudnak dönteni, mert nem találják az iratokat. A Pro-Hill azt ugyan mindig meg tudja akadályozni, hogy jogerősen felfüggesszék az építési engedélyét, így le tudja hívni az esedékes bankhiteleit, de azért egyre jobban fenyegeti a veszély, hogy egyszer ténylegesen, vagyis jogerősen leállítják a kivitelezést, és akkor hitelszerződése értelmében a pénzintézeteknek már nem kell folyósítaniuk a cégnek a kialkudott pénzt.

Rutinügylet

Az Index információi szerint a Pro-Hill Kft.-t a CIB Bank hitelezi, előbb egy 1,85 milliárd forintos, másodszor egy 6,2 milliárdos jelzáloghitelt kapott a cég a banktól. E hitelek fejében a bank jelzálogot tettetett a rózsadombi ingatlankomplexumra, és vételi jogot is kért magának. A hitelszerződések 2004-ben jöttek létre, és a földhivatali nyilvántartás szerint idén augusztus 2-án járnak le.

Ez azt jelenti, hogy a cégnek fél éve maradt a szerződés kitöltésére, de ezt az elhúzódó jogi procedúrák miatt képtelen lesz tartani. A Pro-Hill ügyvezetője, Gyarmati Zoltán azt nyilatkozta az Indexnek, hogy éppen ezért tárgyalnak jelenleg is a CIB Bankkal a szerződés meghosszabbításáról; egy projekthitel lejáratának a meghosszabbítása rutinügylet az ingatlanfejlesztések finanszírozása esetében. Ha sikerül meghosszabbíttatni a szerződést, és az építkezés is folytatódhat, elkészülhet Budapest egyik legdrágább ingatlankomplexuma. Gyarmati hozzátette, hogy az építkezést nemcsak bankhitelből, hanem a befektetők saját pénzéből is finanszírozzák.

Az ügyvezető azt is hangsúlyozta, hogy az építkezéshez semmilyen állami segítséget sem vettek igénybe, hiszen lakásépítési támogatást csak harmincmillió forintnál olcsóbb ingatlanokra lehet kapni, márpedig ebben az épületben nem lesznek ilyen lakások.

A budapestiek örülnének az átépítésnek?
A fővárosiak szerint időszerű egy, a budai panorámához jobban illeszkedő épületté alakítani az egykori szálló városképet rontó maradványát, közölte nemrégiben a Pro-Hill Kft. "Az új épületet a cég a fővárosiak véleménye alapján valósítja meg" - hangzik a közlemény. A SZOT-szálló átépítését végző cég megbízásából a Capital Research múlt év decemberében fókuszcsoportos közvélemény-kutatást készített. A felmérés résztvevői a pesti Duna-parton, illetve a Rózsadombon lakók, a Margit-hídon rendszeresen közlekedők, valamint a hazánkban több éve élő külföldiek közül kerültek ki. A beruházó 2005 októberében a Magyar Építész Kamarával, az Országos Lakás és Építésügyi Hivatallal és a II. kerületi Önkormányzattal együttműködve nyílt építészeti tervpályázaton választotta ki azt a két nyertes pályaművet, amelyet budapesti lakosok véleményezhettek a 2005 végén zajló kutatásban. A megkérdezettek szerint a SZOT-szálló maradványának a budai panoráma látványára gyakorolt hatása erősen negatív, ezért az átépítés tervét örömmel fogadták. Az épület sorsát fontosnak tartották, az átalakításnál pedig azt, hogy a komplexum a zöld környezethez a lehetőségekhez mérten alkalmazkodjon, illetve a környező épületek stílusától ne különüljön el élesen.