Megvonták a bizalmat a Belváros polgármesterétől

2005.11.04. 20:19
A belvárosi szocialista polgármester törvénysértőnek tartja hatásköreinek elvonását, a Fidesz szerint viszont jogszerűen vonták meg a bizalmat tőle.

Törvényességi felülvizsgálatot kért a jegyzőtől Steiner Pál, Belváros-Lipótváros polgármestere a csütörtöki rendkívüli testületi ülés döntéseiről. Az ülésen - ahol több mint száz módosító indítvány hangzott el - az V. kerületi testület többségét alkotó Fidesz és szövetségesei indítványa alapján egyebek között a helyi újság megszüntetéséről és a polgármester átruházott hatásköreinek visszavonásáról szavaztak a belvárosi képviselők.

Steiner, aki november 4-én, pénteken sajtótájékoztatón számolt be a testületi történtekről, elmondta: a döntések nincsenek összhangban sem a hatályos rendeletekkel, sem a törvényekkel. A jobboldal számos kérdésben visszavonta korábbi javaslatait, miután az előzetes jogi szakvélemények már azokat is jogszabályokba ütközőnek minősítették - tette hozzá a polgármester.

A szervezeti és működési szabályzat módosítása szerint több átruházott polgármesteri hatáskört a bizottságok jogkörébe utalnak. A polgármester szerint a hatáskörelvonások azt eredményezik, hogy bizonyos kulcsfontosságú szociális és gazdasági ügyek esetében a döntések a nyilvánosság elől elrejtve születhetnek meg, így például megszűnik a testületi és a nyilvánosság előtti kontroll a szociális lakások odaítélése esetében.

A Fidesz szerint a polgármester csődbe vitte a kerületet

Cáfolja a polgármester állításait az Indexnek nyilatkozó Puskás András, a belvárosi Fidesz-frakció vezetője. Szerinte szó sincs törvénysértésről, ezt a jegyzői vizsgálat is bizonyítani fogja. Hozzátette: egyes, a bizottsági struktúrát érintő kérdésekben azért is visszakoztak, nehogy tárgyalás nélkül dőljenek a fontos ügyek a kerületben. A jobboldal tehát hajlandó tárgyalni a baloldallal - jegyezte meg Puskás.

A csütörtöki rendkívüli ülést egyébként 13 képviselő kezdeményezte azért, mert Steiner Pál nem tartotta be véleményük szerint a korábbi egyezséget, és nem tett meg mindent a kerület fejlesztéséért. A városrész Puskás szerint ezért csődbe jutott, az idei költségvetés összeomlott. Ezért vonták meg a bizalmat a szocialista polgármestertől.

Puskás szerint az elmúlt napokban Steiner Pál a közbeszerzési bizottság véleménye ellenére döntött egy K&H-banki hitelfelvételről, 2,5 milliárdos értékben. Puskás szerint ez nem volt kedvező döntés, miután 6,23 százalékos THM-mel (teljes hiteldíj mutató) vették fel tíz évre a hitelt, és így plusz egymilliárd forintot kell majd kamatként visszafizetnie az önkormányzatnak. Puskás szerint ennek a törlesztésnek a kedvezőtlenségét bizonyítja, hogy a II. kerület - amelyet egyébként szintén szocialista polgármester irányít - például 2,1 milliárdos hitelt 4,1 százalékos THM-mel vett fel nemrégiben.