A sztrájkolók vérükkel enyhítik a zavart

2008.04.17. 12:24
Bár csütörtökön reggel újra tárgyalóasztalhoz ültek a BKV és a szakszervezetek képviselői, nem volt új javaslat, így nincs megegyezés és lesz munkabeszüntetés pénteken. A minimális szolgáltatásról sincs megegyezés, pedig az érdekvédők hajlanának arra, hogy nappal is az éjszakai járatok közlekedjenek. A vasútnál nem lesz sztrájk.

Csütörtökön reggel újabb forduló zajlott a BKV és a szakszervezetek között, mert a közlekedési cég szeretné elkerülni a fővárosi közlekedés összeomlásával járó munkabeszüntetést. A felek álláspontja azonban semmit sem változott, a BKV nem állt elő új javaslattal, így nem közeledtek az álláspontok. Az elégséges szolgáltatás mértékről sem sikerült megegyezni, így jó eséllyel csak a BKV szerződéses partnerei közlekedtetik járataikat Budafokon, Újbudán, illetve Észak-Pesten.

A szakszervezetek azt ajánlották, napközben is járjanak az éjszakai buszok, ebbe azonban a közlekedési cég nem ment bele, mert úgy vélik, hogy ez a néhány közlekedő buszon kezelhetetlen, akár baleseteket okozó zsúfoltsághoz vezetne. Így pénteken hajnali fél ötkor állhat le a tömegközlekedés, mivel az éjszakai járatok eddig közlekednek a normál menetrend alapján.

Bár Gaskó István a VDSZSZ elnöke kedden még azt mondta az Infórádiónak, hogy a BKV-s szakszervezetek kérésére nem fog egybe esni a vasúti sztrájk a BKV-s munkabeszüntetéssel, aztán csütörtökön már nem zárta ki ennek lehetőségét. A vasúti sztrájkbizottság csütörtök reggel óta ülésezik. A Krónikában azt nyilatkozta Gaskó István, nem lesz pénteken vasutassztrájk.

A Volánbusz azt közölte a Magyar Rádió Krónika című műsorában, hogy a főváros környéki járatokon a sztrájk napján elfogadják a BKV-bérleteket.

Könnyen lehet lógni az iskolákból

Mivel tömegközlekedés nélkül a tanárok és a diákok egy részének gondot okoz, hogy eljussanak az iskolákba, a fővárosi tulajdonú intézmények igazgatói eldönthetik, hogy tanítási szünetet rendelnek-e el. Ezt a tanítási napot azonban az intézményeknek később pótolniuk kell. Ha a tanítást mégis megtartják, a közoktatási törvény értelmében a sztrájk miatt hiányzó diákok mulasztását igazolt hiányzásnak kell tekinteni.

A legutóbbi sztrájk idején 7 fővárosi tulajdonú iskolában volt szünet, most péntekre eddig 20 intézmény jelezte a rendkívüli tanítási szünetet, egy iskolában pedig biztosan lesz tanítás, mondta el kérdésünkre Ifi István, a Főpolgármesteri Hivatal oktatási ügyosztályának vezetője. Hangsúlyozta, hogy ezek az adatok még csütörtök délután pontosodnak.

Túlóráznak az orvosok

A fővárosi kórházak ismét az ügyeletek meghosszabbításával próbálják meg átvészelni a sztrájkot, az ügyeletesek addig nem indulnak haza az intézményekből, amíg a váltás meg nem érkezik, mondta el kérdésünkre Szolnoki Andrea, a főváros egészségügyi bizottságának elnöke. Megjegyezte, több kórház vállalta, hogy alkalmazottainak kifizeti a taxiköltségeket. Elmondta azt is, hogy a legutóbbi sztrájk idején sokan előző este bementek a kórházakba, ott aludtak, így az előírt időben meg tudták kezdeni az ügyeletüket, az előjegyzett betegek közül azonban sokan nem jelentek meg.

A sztrájkolók vérükkel enyhítik a zavart

Vért adnak a pénteki egész napos munkabeszüntetés alatt a BKV dolgozói, hogy a sztrájk ne okozzon zavart a vérellátásban, közölte Gulyás Attila, a sztrájkbizottság szóvivője. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szerdai közleménye szerint az április 7-ei, hétfői félnapos BKV-sztrájk komoly hatással volt az ország vérkészletére, ugyanis az erre a napra megszervezett, kiszállásos véradások a nehéz forgalmi helyzet miatt elmaradtak. Így háromszáz egységgel kevesebb vért tudtak aznap a szolgálat munkatársai begyűjteni.

Később le lehet dolgozni

A Munka Törvénykönyve szerint a távollétet igazoltnak kell tekinteni, ha valaki a sztrájk miatt nem tud eljutni munkahelyére, ez ugyanis elháríthatatlan oknak minősül. Az elháríthatatlan ok miatt a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, a távollét idejét később ledolgozhatja, vagy szabadságot vehet ki erre az időre.

Vásárolni a sztrájk alatt is lehet

A hipermarketek, élelmiszerláncok nyitvatartását nem érinti a BKV-sztrájk. A megkérdezett cégek megszervezik a dolgozók munkahelyre jutását. Arra számítanak, hogy a forgalom visszaesik pénteken, a hétvégi bevásárlásokat sokan ma délutánra vagy szombat délelõttre teszik át. Bővebben >>>

A nyugdíjakat kiviszik

A sztrájk ellenére zavartalan lesz a kézbesítés pénteken a fővárosban, a posta autóba, mikrobuszba ülteti a postásokat, hogy mindenhova eljussanak - írja a cég közleményében. A posta ígéri, hogy a több tízezer budapesti nyugdíjas is megkapja pénteken esedékes járandóságát. A fővárosi postahelyek döntő többsége, több mint 130 posta lesz nyitva pénteken. A pénteken is nyitva tartó posták listája csütörtöktől megtalálható a társaság honlapján (xls) .

Fodor Gábor biciklit javasol

A környezetvédelmi miniszter közleményben javasolja afővárosaiknak, hogy pénteken üljenek kerékpárra. Ugyanakkor figyelmeztet, hogy a biztonság kedvéért vigyen mindenki esőkabátot. A pénteki biciklizős mozgalomhoz csatlakozott Csányi Vilmos, Fischer Iván, Esterházy Péter, Török Ferenc, Demszkly Gábor és Koncz Zsuzsa is.

Megáznak a gyaloglók, kerékpárosok

A péntekre várható időjárás nem igazán ideális a gyaloglásra, biciklizésre: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint záporok várhatók a fővárosban. Kicsit melegebb lesz, mint csütörtökön, a nappali csúcshőmérséklet 16 fok körül alakul.

A taxik már foglaltak

Ha valaki taxival akarja megoldani a közlekedést pénteken, és még nem rendelt, akkor húzzon bele, mert a múltkori sztrájkból okulva sokan már a hét közepén lefoglalták péntekre a kocsikat. A fővárosi taxistársaságok már előre figyelmezettek, hogy a túlterheltség miatt számítani lehet "összeültetésekre". Bővebben>>>

A rendőrök gyorsítanák a dugót

Megerősített szolgálattal készül a rendőrség a péntekre, tekintettel a várható torlódásokra, a nagyobb közlekedési csomópontokban megerősített szolgálatot látnak el. Ez adott esetben azt is jelentheti, hogy a közlekedési rendőrök karjelzéssel irányítják, illetve gyorsítják majd a forgalmat - közölte a BRFK az MTI-vel. A rendőrség nem tervezi a buszsávok megnyitását, és azt sem, hogy engedélyezze a közlekedést a villamossíneken, mert a várható dugók miatt biztosítani kell a mentő-, vagy a tűzoltóautók közlekedését.