Agyagba döngölte egy ügyvéd a Centrum Parkoló Kft.-t

2007.06.24. 11:25
Egy fifikás ügyvéd kétkedő felvetései jogerősen porig rombolták a Centrum Parkoló Kft.-t a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A jogász által képviselt cégtől a Centrum több százezer forintos parkolási díjat akart behajtani. Naponta 8-10 panasz érkezik a gyanús büntetések miatt.

Autósok ezreit fenyegeti, hogy bíróság elé kell állniuk több tíz-, esetleg százezer forintos parkolási bírságaik miatt. A bíróság előtt az autósoknak kell bizonyítaniuk, hogy a parkolótársaság állításával ellentétben, nem parkoltak akkor és ott jegy nélkül. Vitázhatnak a parkolóórák hitelességén vagy a bizonyítékként felhasznált képek valódiságán.

Az Emberibb Parkolásért Mozgalom(EMPAMO) civil szervezethez napi nyolc-tíz telefon érkezik a parkolási cégek visszaélés-gyanús követelései miatt. Azt állítják, akad olyan ember, akinek a rokkantkártyája elé tűzik a mikuláscsomagot, és úgy fotózzák le az autóját, és akad olyan is, akinek a nevén sem volt a kocsi, amikor megbüntették, mégis rajta akarják behajtani kamatostul a pótdíjakat. A temérdek panasz ellenére egyelőre csak 25-30 ügyet készít elő az EMPAMO bírósági tárgyalásra ebben az évben. Egyelőre ritkaság számba megy, hogy a per a megbírságolt győzelmével zárul.

Egy neve elhallgatását kérő ügyvéd viszont tavaly megfordította a szokásos menetrendet. Folyamatosan kérdezett, és hagyta, hogy a Centrum Parkoló Kft.-t a bizonyítási kötelezettség kivéreztesse. És jogerősen nyert.

A per végére kiderült, hogy "a bíróság osztotta az alperes azon védekezését, hogy a felperes nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, állításait nem támasztotta alá bizonyítékokkal..."

Kételkedem, tehát vagyok

Az ügyvéd először kétségbe vonta a Centrum jogalapját igénye érvényesítésére, és azt is, hogy megfelelő alperest perel. Ha a Centrum jogi személyt (céget) perel, legyen szíves bizonyítsa be, hogy egy gazdasági társasaság képes emberi magatartást, cselekvést kifejteni, képes autóval parkolni, és ezután elmulasztani a pénz bedobását az automatába. Ezt a Centrum nem tudta bebizonyítani.

A Centrum több indokot is felhozott arra, hogy jogosult a követelt díjra, és ezért joga van perelni is. Az egyik az az üzemeltetési szerződés, amit 2000-ben kötött a Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulásával.

A másik az az engedményezési szerződés, ami közte és a kerületi önkormányzatok között köttetett 2003-ban. Az engedményezés azonban olyan ügylet, amiért fizetni szokás.

Az ügyvéd azonban felvetette, hogy szerinte az engedményezési megállapodás csak akkor érvényes, ha a nyilatkozatot aláíró illetékeseket az aláírásra az önkormányzatok képviselő-testületi döntéssel felhatalmazták. A Centrum a képviselő-testületi határozatot nem akarta bemutatni.

Az ügyvéd azt is kérte, hogy a Centrum mutassa be az engedményezésért a kerületi önkormányzatoknak kifizetett összegről szóló bizonylatot. A Centrum Parkoló ezt a bizonylatot sem "csatolta a perbe", így a megállapodás körüli homályt nem lehetett minden kétséget kizáróan eloszlatni.

Az ügyvéd azt is kérte, hogy a Centrum bizonyítsa be: az adott parkolási esemény helyszínén az adott időpontban volt parkolási övezetet jelző tábla, méghozzá a fővárosi közgyűlés 38/1993. FŐV. számú rendeletében meghatározott tartalommal. A Centrum erről semmilyen bizonyítékkal nem szolgált.

Pótdíjgondok

Az ügyvéd kifogásolta azt is, hogy a Centrum a parkolási díj tízszeresét akarja ügyfelén behajtani. (Ez minden jegy nélkül vagy lejárt jeggyel parkoló autósra igaz, például a 200-300 forintos parkolójegy hiánya öt napon belül háromezer forintba, öt napon túl 5200 forintba kerül.)

Ezért az ügyvéd arra kérte a bíróságot, állapítása meg, hogy az önkormányzati rendelet preambulumában hivatkozott törvény szerint tízszeres bírság csak veszélyes árut szállító járműre szabható ki, és arra is csak akkor, ha az felbontott útszakaszon parkol. Ez a legtöbb megbüntetettre, így a kliensére sem lehet igaz. A Centrum ezt a kétséget sem oszlatta el.

A Centrum azt az állítását sem tudta megvédeni, miszerint a rendszám, az autó színe és típusa - no, meg az ellenőr által készített fotók - elegendőek egy kocsi azonosítására, és hogy így meg lehet határozni a tulajdonost, akinek a csekket küldheti. Az ügyvéd sokadik kétségként vette fel azt a köztudomású tényt, hogy rendszámokat olykor ellopják vagy klónozzák, hogy a lopott kocsikat így rejtsék el a video-felismerőrendszerek elől.

A Centrumnak a három adatra (szín, típus, rendszám) épített állítása azért sem helytálló, mivel a rendszámot a birtokosa - hogy el ne lopják - akár le is veheti a kocsijáról, amíg kávézik, a típus és a szín viszont nem elég egy kocsi azonosításához.

Szőrszálhasogatásnak hathat, de igaz, a törvény előírja, hogy a gépkocsi azonosításához az alvázszám és motorszám szükséges. Miért ne kéne így eljárnia a Centrum Parkoló Kft.-nek is, amely ráadásul több százezer forintokat követel - évek múltán - mindössze a fotók és saját adatbázisa alapján.

Ha erre hivatkozik, rá a törvény nem vonatkozik?

Hogy az ellenőröktől képtelenség elvárni, hogy leolvassák az alvázszámot és a hozzáférhetetlen motorszámot? Hát, az már legyen a Centrum problémája, mondta az ügyvéd.

A kétkedés győzelmet aratott. A bíróság azt állapította meg, hogy a Centrum nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének. Az alperesnek a korábban igen sok levélben és határozottan követelt több százezer forintos büntetést nem kellett kifizetnie.

Az Index által megkeresett Centrum-cégtulajdonos szerint nincs semmi különös abban, hogy nem mutattak be minden kért iratot. A Centrumot működésének kezdete óta, már minden lehetséges szervezet megvizsgálta; ha hiányoznának a jogosultságot megalapozó kritériumok, az már rég kiderült volna.