Amerikában is történik ilyesmi

Olvasta az Alapítvány-trilógiát Isaac Asimovtól? Egy birodalom összeomlása után szociológusok tudományos alapokon nyugvó társadalomtervezéssel próbálják a barbarizmus évezredeit lerövidíteni.

Yehuda Elkana: Ez lenne a mi missziónk?

Nem, ezt Asimovnál olvastam. De érzek bizonyos párhuzamokat a CEU és a Nyílt Társadalom Alapítvány célkitűzéseivel.

YE: Mi nem avatkozunk be. Csak támogatjuk mindazt, ami saját magától, normálisan fejlődik. A politikai pluralizmust, a parlamenti pluralizmust, az emberek egymás iránti tiszteletét, a párbeszédet, a megértést. Az elmúlt hónapok után azt is ide értem, hogy a nem hisztérikus átgondolását a dolgoknak. És hogy nem szabad gyűlölni. Ezt személyesen mondom, én Izraelben nem vagyok egy ismeretlen valaki, de amiről a legjobban ismernek, az egy 1988-as cikkem, amit Auschwitz túlélőjeként írtam, és a címe "A felejtés szükségessége" volt. Gyűlölettel semmit nem lehet elérni, de sajnos sok országban, itt is, túl sok mindent intéznek zsigerből. Ez a legnagyobb hiba.

Kontler László: Nem az volt az elképzelés, hogy a szociológusok megtervezik a társadalmat, és valamit ránk oktrojálnak. Amikor ez a dolog a nyolcvanas évek elején elkezdődött, volt itt néhány száz, a régióból származó, disszidens,  féldisszidens, meg nem disszidens értelmiségi, akik a Soros Alapítvány képviselőivel összeültek, és elképzelték hogy hogyan kéne létező belső folyamatokra csatlakozni.

Hogyan élik meg, hogy a CEU minden erőfeszítése ellenére egyre erősödnek a nacionalizmusok a posztszovjet térségben?

YE: Ezt kétféleképpen lehet nézni. Minden, ami a szovjetek alatt tilos volt, az most elfogadható. A nacionalizmus, az antiszemitizmus, egyfajta vallási türelmetlenség. Engem ez mind nem izgat, ha normális keretek között marad. Normális keretek alatt azt értem, amennyit egy parlamentáris demokrácia elbír.

Szakértők szerint viszont az orosz érdek éppen az, hogy a megosztó nacionalizmusok erősödjenek a volt gyarmatbirodalomban. Ilyen szempontból tehát Oroszországgal meccselnek?

YE: Miért kell minket érdekeljen, hogy mi az orosz érdek? Ha parlamentáris demokrácia van, és többségben vannak a gondolkodó emberek, akkor mindegy, hogy mit akar a kapitalizmus, vagy mit akar Oroszország. Remélem hogy a szélsőséges kormányok a környéken meg is buknak, egyik a másik után. Szlovákiában már inognak, Lengyelországban is, reméljük hogy Magyarország el sem jut idáig. Azzal szoktam a magyar barátaimat nyugtatni, hogy itt legalább butaságokért még nem halnak meg emberek. Izraelben a kormány butaságáért meghalnak.

Mi a véleménye az elmúlt két hónap magyarországi eseményeiről?

YE: Mint a CEU rektorának, nincs véleményem róluk. A CEU nem politizál. Magánemberként azt gondolom, hogy ami történt, tipikus minden olyan országban, amelyben demokratikus átmenet zajlik. A demokrácia nem csupán formalitások kérdése, meg kell tanulni, hogy mivel jár. És ez még sokáig el fog tartani.

Lehetségesnek tartja a demokrácia exportját? Sikeresnek érzi a CEU elmúlt tizenöt évét ebből a szempontból?

YE: Különben nem lennék itt. Nagyon sikeresnek tartom. A Koszovóból, Boszniából és Szerbiából érkezett diákok nálunk beszélgettek, amikor a honfitársaik ölték egymást. Amiként - a közvélekedéssel szemben - magyar kollégáink is pártszimpátiától függetlenül dolgoznak itt együtt, anélkül hogy provokálnák egymást. Ha racionálisan és gyűlölet nélkül vezeted az embereket, és szerencsére a kollégáim így csinálják, akkor nincs semmi probléma. És ennek hatása van, ez terjed. Tehát ha azt kérdezi hogy sikeresnek tartom-e az elmúlt 15 évet, a válaszom igen. Elégedett viszont nem vagyok, de én soha nem vagyok megelégedve.

KL: A Történelem Tanszéket Hanák Péter alapította, azzal a megfontolással, hogy nem ártana ha volna a régióban egy olyan hely, ahol azok a fiatalok, akik majd a jövő generációk gondolkodását alakítják, egy közös érintkezési pontot kapnának, közös tanulási folyamatban vennének részt. Ez végső soron bevált. A román, a magyar, a szlovák, a cseh és a többi hallgató ugyanazokat a kurzusokat hallgatja, ugyanarról a szakirodalomról vitatkozik, miközben a saját identitását megőrzi. Ez nagyon fontos dolog. Én úgy vagyok komparatív történész, hogy nyugat-európai nyelveken olvasok, csehül, románul, bolgárul nem. Ezek a fiatalok megtanulják a másik nyelvét, odamennek a másik levéltáraiba, elolvassák és továbbgondolják a másik forrásait - a saját perspektívájukból, de azzal a nemzetközi elméleti és módszertani felkészültséggel, amit megpróbálunk nekik átadni. Önállóan kezdenek el közös projekteket  működtetni, csiszolódnak az álláspontok.

Sorin Antohi történészként elkötelezett bírálója a túlhabzó román nacionalizmusnak. Véletlen, hogy éppen most derült ki a Securitatés múltja? Ez nem lett volna elég a menesztéséhez?

YE: Fogalmam sincs, hogy miért tálalt ki a sajtónak, gyakorlatilag önként. Ezt lehet jóindulatúan és rosszindulatúan is magyarázni, de ez nem az én feladatom. Az én feladatom az, hogy eldöntsem, ezek után taníthat-e a CEU-n. Ha megtudtam volna megbízható forrásból, hogy másoknak ártott, egyértelműen felmerült volna a kérdés, hogy egy ilyen ember lehet-e itt tanár? De a barátai, társszerzői egy emberként álltak ki mellette, és azt mondták hogy soha nem ártott senkinek. Nekem ez elég volt ahhoz, hogy belássam, ebben az ügyben nem kell semmit csinálnom. Antohi esete számomra egy hihetetlen emberi tragédia. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy egy egyetemnek missziójával, általános érvényű értékválasztásaival kell megjelenítenie elkötelezettségét a nyílt társadalom és a demokrácia eszméi mellett. Meggyőződésem, hogy a CEU esetében az intézényi elkötelezettség megkérdőjelezhetetlen.

És mikor nem sokkal később kiderült, hogy a tudományos fokozatáról is hazudott, magától mondott le vagy lemondatták?

YE: Magától mondott le. Nem is tudtam az egészről. Egyidőben azzal, amikor megjelent a leleplező cikk, érkezett egy levél tőle. Mindent belát, meg van törve, lemond rögtön mindenről, satöbbi. Lemondását azonnal elfogadtam. Mint rektornak, az a feladatom, hogy megtaláljam az egyensúlyt. Ügyelnem kellett arra, hogy az ügy az egyetemnek ne ártson, ugyanakkor megpróbáltam olyan humánusan kezelni az emberi tragédiát, amennyire csak lehet. És ez soha nem könnyű.

Hogy fordulhatott elő, hogy nem ellenőrizték Antohi PhD fokozatát? A honlapjukon az áll, hogy a CEU európai egyetem, amerikai színvonalon.

YE: Amerikában is megtörténik ilyesmi. Egyébként maga Antohi is, a CEU-t megelőzően, tanított a Michigan és Bielefeld egyetemeken, valamint meghívott kutatója volt Amerika és Európa számos elismert kutató-központjának. Nem voltam itt mikor felvették, nem tudom hogy miket adott be, de amit láttam tőle, az engem is meggyőzött. Mikor a doktori program akkreditációja zajlott, kérték a doktorátusát, de azt mondta, hogy nem találja. Viszont kaptam egy levelet a híres román történésztől, aki a témavezetője volt, amelyben igazolta hogy Antohi megvédte a disszertációját. Miért kételkedtem volna?

Gondot okozott volna számára, ha elismeri hogy nincs doktorátusa? Hazájában fontos szakértőnek számított, tudományos munkásságát mindenki elismerte.

YE: Nem lett volna gond, ha megmondja. A definíció úgy szól, hogy PhD fokozat, vagy ezzel egyenértékű teljesítmény. Ez lehet publikáció is. Nem az a probléma, hogy a PhD szükséges lett volna, hanem az hogy csalt. Hogy miért, azt nem értem. Rengeteg publikációja van, számos nyelven megjelentették. Racionálisan semmi okát nem látom. Önmagában a doktori fokozat hiánya semmilyen akadémiai minőségi problémát nem jelent: a legnagyobb egyetemek legkiválóbb professzorai között is akad számos világszerte elismert kolléga, aki nem szerzett doktorátust, kutatásai, publikációi alapján azonban kiérdemelte a világ vezető egyetemeinek kiemelt státuszait, nemzetközi tudományos akadémiák tagságait, díszdoktorátusokat, és így tovább.

KL: Antohi bármelyik könyvét beadhatta volna disszertációnak, amire a professzora ösztönözni is próbálta. Valamiért mégsem tette.

A sajtóban több helyütt megjelent, hogy Antohi lebukásával az irányítása alatt dolgozó hallgatók tudományos fokozata is megkérdőjelezhetővé válik.

KL: Egyetlen doktoranduszunk sincs, akinek csak egy témavezetője lett volna. A disszertációkat bizottság bírálja el, ennek két tagja származik a tanszékről, és három külsős. A három külső tagból kettő ír opponensi véleményt, a fokozat odaítélése az öttagú bizottság konszenzusa alapján történik. Amerikai rendszerű történelem PhD programunkban összesen, 1996-tól mostanáig 42-en doktoráltak. Közülük Antohi hatnak volt az első témavezetője, és két bizottságban vett még részt. Tehát összesen nyolc doktorátus elkészítésében működött közre valamilyen formában.

A magyar szabályok szerint legalább két doktori iskola kell ahhoz, hogy egy egyetem egyetemnek nevezhesse magát. Önöknek két doktori iskolájuk van, az egyiket Antohi fémjelezte.

KL: Antohi a legutóbbi valamivel több mint egy évben a Történelem Tanszék vezetője volt, de a Középkortudományi Tanszékkel közös doktori iskolánkat Klaniczay Gábor irányítja. A doktori iskola Antohi nélkül is működőképes marad. Része volt ugyan mint oktató, de nem volt része annyiban, hogy a kritériumok szerint minimum hét magyar egyetemi tanárra, vagy akadémiai doktorra van szükség egy doktori iskola elismeréséhez. Antohi e címek egyikével sem rendelkezett, miközben a történelem doktori iskolánknak kilenc ilyen oktatója van. A programnak ideiglenes akkreditációja van, a közeljövőben az Antohi-ügytől függetlenül esedékes egy felülbírálat, de ennek a kimenetelében Antohi státuszának nincs semmiféle formális szerepe. Hozzá kell tenni, hogy mindez a magyar akkreditációra vonatkozik, s azt is, hogy az ügy a CEU-n működő 11 amerikai rendszerű doktori képzés egyikeként fennálló történész PhD iskola amerikai akkreditációját sem érinti.

A CEU legtöbb külföldi hallgatója román állampolgár. Lehetséges, hogy intézményi féltékenység miatt robbant ki ez a botrány?

KL: Ha netán volt "összeesküvés", annak nem magához a botrányhoz van köze , Antohi magatartása éppen elég volt ahhoz, hogy ezt kiváltsa. Hanem esetleg annak időzítéséhez, és nem a CEU-hoz, hanem az Antohi által a romániai közéletben vállalt szerepekhez lehet köze. Nem hiszem, hogy ezzel foglalkoznunk kellene. A történelem tanszéken a két legnépesebb nacionálé valóban a román és a magyar. Antohi nemzetközileg elismert, karizmatikus, briliáns román értelmiségi figura, aki hallatlan vonzerőt jelentett a román diákok számára. Eljárására egyebek mellett ez sem mentség persze. A személyét most övező értetlenség és jogos felháborodás mellett azonban el kell mondani, hogy nemcsak általában tett sokat azért, hogy a tanszék a korábbiaknál is jobban integrálódjon a nemzetközi szaktudományos vérkeringésbe, hanem konkrétan nagy része volt például abban, hogy remek román hallgatóink voltak az elmúlt tíz év folyamán.

Vissza is tapsolták: nyílt levélben kérték az egyetem vezetőségét, hogy engedjék vissza a katedrára.

KL: Ez emocionális reakció volt a részükről: legalább hetven volt és jelenlegi hallgatója írta alá, hogy továbbra is mesterüknek tekintik. Nem csak románok: mellettük magyarok, oroszok, moldávok, ukránok szerepelnek az aláírók között.

Ön a Carnegie Alapítvány vezetőségének tagjaként éppen idén javasolta a doktorátus intézményének újragondolását. Min változtatna?

YE: Nagyobb flexibilitásra van szükség: jobban fel kell készíteni a doktoranduszokat arra, hogy néhány évenként a témájuk változni fog. Továbbá sokkal jobban át kell gondolniuk a tudományok alapvetéseit. Ami most megy a világban, a legjobb egyetemeken is, főleg a természettudományokban, az az, hogy nagyon skolasztikusan, nagyon gyorsan fejlődő technikákat tanulnak a problémák megoldására, de nem gondolják át az alapvető teóriákat. Ezért ha új típusú problémák jönnek, nem tudnak hozzászólni.

Valami ilyesmit mondott a Beszélőnek a felvilágosodásról is. Nincsenek univerzális teóriák?

YE: Olyan formában, ahogy a felvilágosodás idején gondolták, valóban nincsenek. Minden kontextuális. Ha azt akarom, hogy valami univerzálisan elfogadottá váljon, a mai világban tárgyalni, egyezkedni kell róla. Hogy vallások között, kultúrák között, népek között, az most nem fontos. A felvilágosodás úgy kezelte a kérdést, hogy voltak a szép nyugati zsenik, akik megmondták hogy mi az univerzális, és elvárták hogy az egész világ fogadja el az álláspontjukat.

A nyílt társadalom, mint univerzális eszme nem szorul ilyen szempontból átgondolásra? Elképzelhető, hogy például egy iszlám országban soha nem fog működni.

YE: De igen. Ez a témája a Nyílt Társadalom Intézet vezetőségének most már évek óta. Sőt,  már Soros György is belátta, és éppen a CEU-n épült fel egy Open Society Center, amelynek feladata átgondolni, hogy mi változott. Sem a demokrácia-koncepció nem az mint amit tizenöt évvel ezelőtt gondoltunk, sem a nyílt társadalom nem az. Mikor összeomlott a szovjet birodalom, azt hittük hogy a demokrácia és a nyílt társadalom együtt valósul meg. Ma már látjuk hogy ez nem szükségszerű.

Ennek fényében hogyan látja a CEU jövőjét a régióban?

A CEU intellektuális laboratórium, ami bizonyos dolgokat segíteni fog - egyedül semmit nem tudunk megvalósítani, de egy kicsit hozzátehetünk a szimpatikus célokhoz. Befogadjuk úgy az amerikai és az európai, mint mondjuk a kínai és indiai befolyásokat, és megpróbáljuk azokat átgondolni. Ma már az egyetem ott tart, hogy túl fogja élni Sorost, és engem is.