'Ha miniszterelnököt cserélnétek, partner lennék'

2004.08.18. 22:32
A Szabad Demokraták Szövetsége nem fogadta el Csillag István gazdasági miniszeter felmentését, jelenleg nem is kíván senkit jelölni a helyére, hanem megbeszéléseket kezdeményez az MSZP-frakcióval. Mi lehet a kimenetele a koalíciós tárgyalásoknak? - tettük fel a kérdést néhány politológusnak, de érthető módon nem szívesen találgattak, inkább csak sorra vették a lehetséges kimeneteleket.
Ami a koalíciós konfliktus kiváltó okát, Csillag István menesztését illeti, Török Gábor politológus például nem lát semmilyen koncepcionális okot Medgyessy lépése mögött. Az még csak érthető, hogy az SZDSZ nem szeretne presztízsveszteséget elszenvedni, de az nem világos, miért olyan fontos Csillag leváltása Medgyessy számára, hogy a koalíció szakadását kockáztassa miatta.

Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány igazgatója szerint az MSZP a tárgyalásokon valószínűleg ragaszkodni fog ahhoz, hogy szabad demokrata miniszter is távozzon a kormányból, egyébként a kormányzás minden eddigi negatívuma rájuk hárulna.

Szakad vagy nem szakad?

A gazdasági miniszter menesztése miatt kialakult konfliktus akár a koalíció borulásával is fenyegethet. Giró-Szász András óvatosan fogalmaz ebben a kérdésben. Szerinte az egyeztetések "megmutathatják, hogy a Medgyessy Péter személyével kapcsolatos találgatások valós alappal rendelkeznek, és valószínűbbé teszik a miniszterelnökcserét".

Török Gábor politológus úgy véli, az SZDSZ tárgyalási kezdeményezését könnyen lehet úgy értelmezni, hogy a párt felajánlkozik az MSZP-nek: ha miniszterelnököt akarnátok váltani, akkor mi partnerek lennénk.

Medgyessy Pétert azonban csak konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal lehetne eltávolítani. És már az is kérdéses, hogy az MSZP-ben támogatásra találna az ötlet, arról nem is beszélve, ki lenne az, akit Medgyessy helyére a két frakció megválasztana.

Másik lehetőség, hogy az SZDSZ kilép a koalícióból, de kívülről támogatja a kisebbségi Medgyessy-kormányt. "Ha a szabad demokraták kilépnének a koalícióból, elvesztenék mindazokat a lehetőségeket, melyek a kormányzati pozícióval együtt járnak, de saját arculatukat megerősíthetnék" - mondja Giró-Szász.

De találkoztunk olyan állásponttal is, hogy az MSZP simán belemehetne a kisebbségi kormányzásba. Legrosszabb esetben megpróbálhat olyan politikát folytatni, amit a Fidesznek támogatni illik, ha hű akar lenni mostani ígéreteihez. Néhány törvény nem születne ugyan meg, de az igazi kérdés az, meddig lehet költségvetés nélkül kormányozni.

Ki hátrál meg?

Elvileg az SZDSZ megpróbálhatná elérni azt is, hogy az MSZP-frakció gyakoroljon nyomást a miniszterelnökre, vonja vissza Csillag István menesztését, de az általunk megkérdezett elemzők és politológusok szerint elképzelhetetlen, hogy Medgyessy Péter hajlandó lenne ekkora presztízsveszteségre.

Végül természetesen senki nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az SZDSZ meghátrál, és Csillag helyére jelöl valakit. Ezt persze megkönnyítené, ha a mostani koalíciós tárgyalások eredményeként pluszban megvalósíthatna valamilyen számára fontos programot, de az is lehet, hogy beéri majd valamilyen vonzó személyi jellegű ajánlattal.