Az épülő Corvin sétány alulnézetből

Lassan kezd határozott formát ölteni a József körúttól keletre fekvő VIII. kerületi leviatán. A mindent belepő porban, mindenhol megtapadó sárban, daruerdő geometrikus árnyékában születő városrész mint új, tetszetős gombafaj falja fel kitartóan a korhadó fatörzset, amin sikerrel megtelepedett. A több mint tízéves elképzelés, a kezdetben Corvin–Szigony-projekt néven emlegetett, nagyszabású rehabilitációs beruházás körül még élő, de már haldokló történelem tűnik el.

Elhagyott udvarok

„A rehabilitációs beavatkozás területe a József körút, Práter utca, Szigony utca, Üllői út által határolt terület, melynek városrehabilitációs eszközökkel történő megújítási programját összefoglaló néven Corvin Sétány Program Projekt[nek] nevezzük” – írják a Józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt., azaz Rév8 oldalán. A sétány hosszabb lesz, mint a Váci utca (700m), és szélesebb, mint a Liszt Ferenc tér (36m). A területen 2013-ig összesen 1410 lakást elbontanak, 960 megmarad a felújítandó épületekben, és összesen 2500-3000 új lakás épül.

A leendő sétány területén, ahol végigsöpörnek a bontógépek, és toronydaruk nőnek ki a porból, a maradék lakók nem tudnak sajtójékoztatót összehívni egy magas irodaház legfelső emeletén, ahonnan szerte lehet nézni az egymillió köbméteres gödrökre. Ezért megnéztük, milyen a hely közelről, a szépülés előtt, és milyen az, amikor valakinek az életét beleszövik egy ilyen nagyszabású vállalkozásba.

Több mint százéves, két-három-négy szintes gangos bérkaszárnyákat, komfort nélküli, félkomfortos lakásokat, elhagyott udvarokat jártunk végig, de hiába csavarogtunk egész nap az ostromlott területen, csak pár embert leltünk, aki hajlandó nyilatkozni, pláne kamerába beszélni. Ugyanis alapvetően háromféle ember él még az eltűnésre ítélt területen. Az egyik önkormányzati lakásban lakik, már megegyezett a Rév8 Zrt.-vel, a kerületi önkormányzat cégével, és csak arra vár, hogy jöjjön a cuccaiért a teherautó.

A másik, akinek ez még nem sikerült, de nagy reményei és ígéretei vannak, ezért csak felvételen kívül mondja a magáét. A legbeszédesebbek azok, akiknek saját tulajdonuk a lakás, és még nem sikerült megegyezniük, mert keveslik a pénzt, amit ajánlanak érte.

200 kilotonnás szemétbomba

Jelenleg a Leonardo da Vinci utca a rombolás epicentruma, a markológépek, billencsek reggeltől estig, folyamatosan hordják el a házak bontott anyagait. Már csak pár házban maradt egy-két család, a még le nem bontott épületek lakásai javarészt üresen várják a végzetet. A terület azonban nem kihalt, a még itt lakókon kívül mások is jönnek-mennek a málladozó falak közt. A kiürített és lezárt, elvileg biztonsági őrökkel védett lakásokban ugyanis maradt bőven ilyen-olyan holmi, az értékes bontási anyagokról, és a még értékesebb fémcsövekről nem is szólva. A lomok újrahasznosítása (de nevezhetjük fosztogatásnak is) a bontással párhuzamosan halad.

A lomtalanítók egy része egyértelműen üzletember, nem is szereti, ha kamerával megsértik a személyiségi jogait, és csak pénzért nyilatkozna, milyen is az élet a kerületben, ahol felrobbant egy 200 kilotonnás szemétbomba. De találkoztunk intellektuális lomizóval is, egy ötvenes nővel, aki állítása szerint környezetismeretet tanít, szabad idejében pedig elszórakozik ezzel a gyűjtögetéssel. Kis kézikocsijába zománcos lábasokat, különféle konyhai, fürdőszobai tárgyakat pakolt.

Nem sikerült összefutnunk viszont a műfaj nagyágyúival, akik teherautóval jönnek, és nagyobb csoportokban dolgoznak. Róluk egy nagy bajszú és kissé részeg ember beszélt, "csak úgy magunk közt", a Szigony utca egyik házában a gang korlátjának dőlve. Igaz, látni nem látta ő sem őket, ugyanis nem mert kijönni a lakásából, amikor a tetőt lopták a feje fölül, meg a csöveket tépték ki a falból. De azt a pár hetet ő bizony már kibírja víz nélkül.

A gazdagon díszített, viharvert homlokzatokért, a romantikusan elhanyagolt lépcsőházak csigalépcsőiért, az örökké árnyas gangokért, a kovácsoltvas korlátokért és erkélyekért, boltíves kapukért elmorzsoltunk egy könycseppet. Az elmúlt ötven évben a falakba ivódott doh és bűz, a mára már felújíthatatlan (valószínűleg soha fel sem újított) házak, a porló téglák, a XX. századi cselédsor eltűnése kerül a mérleg másik serpenyőjébe. Hogy merre billen a szerkezet, csak az új negyed kiépülése után, a tételes elszámoláskor derülhet ki.