Menekült gyerekek mentik meg a vidéki kisiskolát

A tornateremben a harmadikosoknak van tornaórájuk. Egy óriási gumilabdát kell kis kézilabdákkal eltalálni úgy, hogy az ellenfél térfelének a túlsó végére guruljon. Az egyik csapat vesztésre áll: a gyerekek nehezebben értik meg egymást, mert a fejkendős arab kislány és a kávébarna szomáliai kisfiú is csak pár szót tud magyarul.

Tavaly veszélybe került a Fejér megyei Csabdi általános iskolájának önálló működése. A gyereklétszám száz alá csökkent, a 7. és a 8. osztályban nem volt meg a 15-ös létszám, ami az iskola önállóságának fenntartásához kell. Csabdinak és a többi, önhibáján kívül forráshiányossá vált önkormányzatnak nincs pénze betömni az iskolák költségvetésének lyukait, ha a létszámhiány miatt elesnek az állami normatívától. A tagintézménnyé válás viszont a tapasztalatok szerint általában csak néhány év haladékot jelent a teljes megszűnésig.

Végső mentőötlet

Huszárovics Antal polgármester megpróbált iskolai társulást összehozni a környező falvakkal, de kísérlete az utolsó pillanatban meghiúsult. Végső mentőötletként gondolt arra, hogy megkérdi a falutól alig két kilométerre fekvő bicskei menekültállomás vezetőjét, nem járhatna-e pár ottani gyerek Csabdira.

Amikor Várnagy Nándor iskolaigazgatóval előadták a tervüket, maguk is meglepődtek, hogy az állomás igazgatója, Hős Sándor egyből pozitívan reagált. Kiderült, hogy a bicskei általános iskolában a nyolc országból érkezett menekült családok gyerekei elveszettnek érzik magukat, mert a nyolcszáz fős városi iskolában nem jut rájuk kellő figyelem.

A polgármester szerint eleinte attól tartottak, hogy a terv elbukik a helyi szülők ellenállásán, akik esetleg nem akarják majd, hogy a gyerekük menekülttel üljön egy padban. Egy önkormányzati képviselő berzenkedését leszámítva azonban nem ütköztek ellenállásba: a csabdiak belátták, hogy nem maradt más mód az iskola megmentésére, és egy gyereket sem vittek el. Az igazgató szerint sok szülő örült is, hogy a gyereke így már korán olyan tapasztalatokat szerezhet a világról, aminek később még hasznát veheti. Ugyanezt mondta a gyerekére váró egyik anyuka is.

Első körben, a 2007-2008-as tanévben nyolc bicskei gyereket írattak át, amivel sikerült átmenetileg biztosítani az iskola önállóságát. A mostanik tanévben a 90 helyi gyerek mellett már 18 iskolaköteles menekült jár a csabdi általánosba, mert a családiasabb intézmény vonzónak bizonyult. A kezdet persze nem volt teljesen zökkenőmentes. Amikor például az első fejkendős kislány megjelent, iskolagyűlést kellett összehívni, hogy tolmács segítségével magyarázzák el a gyerekeknek a kultúrák és szokások különbségének alapjait.

A kicsiknek könyebb

Az első év fejleményeivel látogatásunkkor mindenki elégedett volt, ugyanakkor sem a polgármester, sem az iskola igazgatója nem csinált titkot abból, hogy a tűzoltás után hosszabb távú megoldásokat kell kidolgozniuk. Az nyilvánvalóan irreális elvárás, hogy mindenki az anyanyelvén, arabul, grúzul, szomáli vagy pastu nyelven tanulhasson magyar irodalmat és történelmet. Csabdi általános iskolája arra sem tud berendezkedni, hogy a gyerekeket angolul tanítsák, egyetlen tanárnő beszél csak angolul. Az oktatás magyarul zajlik.

A kisebbek (kb. a 3. osztályig) könnyebben beilleszkednek, mert gyorsabban tanulnak magyarul, eleve egyszerűbb a tananyag, és így a közösségbe is könnyebben integrálódnak. A nagyobbaknál azonban probléma, hogy a készségtárgyakat (és egyes esetekben a matematikát) kivéve egy szót sem értenek az órákon elhangzottakból, ezért vagy csak látványosan unatkoznak, vagy egymással beszélgetnek, amivel viszont kifejezetten idegesítik a többieket. Feltehetően azon is lehetne változtatni, hogy a gyerekeknek délután egykor, még a tanítás vége előtt vissza kell menniük a táborba a kisbusszal.

Nekik elsősorban intenzív magyar- és angoltanulásra lenne szükségük, erre azonban az iskolának nincs kerete. Várnagy Nándor igazgató szerint pályáztak pénzre, és ha nyernek, a nyelvek mellett elsősorban a számítástechnika, a művészeti oktatás és a sport-testnevelés terén tudnak majd többet nyújtani a menekült gyerekeknek.

Harc és nyelv

Addig azonban marad az elkülönülés. Látogatásunkkor az elsősök már a mássalhangzókkal ismerkedtek; a szomáliai kisfiú majdnem kiesett a padból, hogy együtt olvashassa a többiekkel, hogy emma és mama. Oldottnak tűnt, és neki okozta a legkisebb problémát az általunk okozott fennakadás. A nagyok a könyvtár melletti számítógépteremben ültek, és interneteztek. A megkérdezett nyolcadikosok egytől egyig azt mondták, hogy igazából nincs kapcsolatuk a táboriakkal, ők szünetben mindig különvonulnak, nem lehet velük beszélgetni, és az órákon is inkább csak zavarnak. A kérdésre, hogy azért örülnek-e nekik, a vállukat vonogatták. A hatodikosok pozitívabbak voltak, és sajnálták, hogy az okos kubai fiú, akit az előző tanévben megkedveltek, már a fővárosban tanul.

Hős Sándor, a bicskei befogadó állomás vezetője szerint az oltalmazottak ötöde integrálódik a magyar társadalomba, a többiek továbbmennek. Ez némi magyarázat arra, hogy a tanulók egy része miért olyan kevésé motivált. Ugyanakkor nem indokolhatja, hogy a gyerekek ne szerezzék meg a továbbtanuláshoz szükséges tudást.

A táborban az egyik szomáliai anyuka kézzel-lábbal és egy alkalmi tolmács segítségével magyarázza, mennyire aggódik a lányáért. Míg öccse jól elboldogul, hisz ért némileg angolul, és a tábor lingua francáján, szerbül is elgagyog, a lány csak szomáliul tud. A füzeteiben fehérek a lapok, és a mamája szerint folyton sír, amiért nem tanul semmit. "Szomáliában a harcok miatt nem tanulhatott, itt a nyelv miatt."