Demszky azért nyert, mert megfutamodott

2006.10.02. 01:02
Az önkormányzati választások önmagukon túlmutató eredményei mindkét politikai tábort megerősítették abban a meggyőződésben, hogy az általuk folytatott politika helyes - mondta az Indexnek Csizmadia Ervin. Demszky Gábor azzal tartotta meg Budapestet, hogy nem állt ki kettesben vitatkozni Tarlós Istvánnal - állítja a politológus. A Fidesz és az MSZP is a másik hibáiból él.

Az idei önkormányzati választások az első pillanattól kezdve a nagypolitikáról szóltak - mondta Csizmadia Ervin. A politikai elemző szerint különösen a miniszterelnök őszödi beszéde óta szorultak háttérbe a helyi ügyek, holott normális körülmények között azoknak kellett volna dominálniuk.

Ellenzék nélkül a Ház?

Csizmadia Ervin úgy látja, a választások mindkét nagy politikai oldalt megerősítették a meggyőződésükben, hogy az általuk folytatott politika a helyes. Az eredmények ismeretében - kellő megfontoltság nélkül - elhangzott első nyilatkozatok akadályát jelenthetik annak, hogy a kialakult patthelyzetet a későbbiekben fel lehessen oldani. A kemény szembenállás ezek után várhatóan folytatódni fog, pedig az nem megy, hogy esetleg az ellenzék részvétele nélkül működjön a parlament.

2002-höz képest alapjaiban rajzolódott át a politikai paletta. Ami a szocialistáké volt, azt a Fidesz jórészt megszerezte, értelemszerűen elsősorban vidéken, de Budapesten is megduplázta polgármesterei számát, és Demszky Gábornak is csak szűken sikerült megőriznie posztját. Utóbbi azt jelenti, hogy az ellenzéknek vannak tartalékai a fővárosban, és lehet, hogy a koalíciónak újra kell gondolnia Budapest-politikáját. Felvetésünkre, hogy egy országosan ismert politikussal - például Pokorni Zoltánnal - jobb győzelmi esélyei lettek volna-e Budapesten a Fidesznek, Csizmadia Ervin azt válaszolta, Tarlós István is nyerhetett volna. A politológus szerint Demszky Gáboron az segített, hogy sikeresen kerülte el a páros vitát Tarlóssal, s azt is, hogy a kampányban a szakpolitikai kérdések napirendre kerüljenek.

Gy. F. kitart a végsőkig

Megrendülhet-e Gyurcsány Ferenc pozíciója? - tettük fel a kérdést a politológusnak. Csizmadia Ervin úgy látja, a miniszterelnök a végsőkig ki akar tartani, az ellenzék meg mindent megtesz majd azért, hogy a koalíciós pártok egységét megbontsa, s hogy a parlamenti többség valamilyen módon elolvadjon. Ha az utcai megmozdulások eszkalálódnak, kialakulhat olyan helyzet, amelyben a kormányfő személye a kormányzó pártok számára kényelmetlenné válik - tette hozzá az elemző. Az MSZP-ben voltak és maradtak törésvonalak, s ezeket Gyurcsány Ferencnek csak részben sikerült rendeznie az elmúlt néhány évben. Kérdés, ezen a téren milyen szerepet játszik majd a körülmény, hogy sok szocialista, illetve koalíciós helyi politikus elveszítette pozícióit, ezzel jövedelemforrását. Ám a politológus szerint még jelentősebb egzisztenciális fenyegetést jelentene, ha Gyurcsány Ferenc kiiktatásával az MSZP hosszabb időszakra kiesne a vezető politikai erő szerepéből.

Egyelőre a Fidesz és az MSZP is a másik hibáiból él, s egyik vezér szerepe sem egyértelmű. Végső soron az a nagy kérdés, a belső erőviszonyok hogyan fognak alakulni a pártokban, szögezte le Csizmadia Ervin.