Szinte ajándék pártiroda Deutsch-Für Tamáséknak

2007.07.02. 12:27
Kirívóan olcsón megszámítva adta el a VII. kerületi Fidesznek az erzsébetvárosi önkormányzat a pártirodát. A háromfős mini frakcióval üzemelő helyi szervezet 30 millióért kapta meg a környék legjobban menő mulatói között elhelyezkedő közel 500 négyzetméteres ingatlant.

A Fidesz harminc évet kapott arra az SZDSZ-es Gál György által vezetett gazdasági bizottságtól, hogy törlessze a VII. kerületi iroda vételárát.

100 százalék

Az Index információi szerint a Deutsch-Für Tamás irányítása alatt álló erzsébetvárosi Fidesz nagyon jutányos ajánlatot kapott az önkormányzattól. A párt a Klauzál téren, több ismert kávézó szomszédságában található irodát hosszúlejáratú konstrukcióban vásárolhatja meg. Az előterjesztés szerint a 276 négyzetméter alapterületű ingatlan "100 százalékos forgalmi értéken", 30,8 millió forintért kerül a Fidesz tulajdonába.

Galériás

A javaslatból kikalkulálható 111 ezer forintos négyzetméterár is kedvezőnek tekinthető, miután messze elmarad a környéken szokásostól. A gazdasági bizottságban támogatott ajánlat azonban csak megemlíti, hogy az ingatlan galériás, azt viszont nem számítja bele az alapterületbe, holott a korábbi beépítés során a galériával szinte megduplázták az irodát. A Fidesz így mintegy 200 négyzetméteres pluszterülethez ingyen jut hozzá, a többiért pedig az első 10 évben alig több mint 40 ezer forintot kell fizetnie havonta.

Mindenkinek

Egy két éves megállapodást konkretizált most a gazdasági bizottság - jelentette ki az Index kérdésére Gál György, aki leszögezte, a kerületben minden pártnak lehetőséget adtak az általuk használt helyiség megvásárlására, kivételt csak a KDNP, a Kisgazdapárt és az MDF jelent, mert az ő irodájuk a Kincstári Vagyoni Igazgatóság kezelésében van. Gál szerint lehet ugyan, hogy az ár barátinak tűnik, de az értékbecslés nem az önkormányzat feladata, arról pedig nincs információja, hogy mekkora területű a helyiségben található galéria.

Deutsch-Für Tamást többszöri próbálkozásunk ellenére eddig nem sikerült elérni.

Ingatlanbéke

Ingatlanügyekben a VII. kerület a Fidesz és a kormánypártok között nincsenek nagy ellentétek. A legnagyobb erzsébetvárosi beruházásnak, a több mint 10 milliárdot felemésztő Garay téri üzletháznak az elmúlt időszakban ugyan több ellenzéki attakot is ki kellett állnia, de a helyi Fidesz egyszer sem problémázott a triplájára emelkedett áron és az elhúzódó építkezésen. Deutsch-Für környezetéből hárman is bekerültek a fejlesztésért felelős Garay Zrt. felügyelőbizottságába. Az épület tetején kialakított négy darab 160 milliót érő luxuslakás egyikét éppen a VII. kerületi gazdasági bizottsági elnök, Gál György élettársa, Török Tímea nevére jegyezték be.