Bejelentették: Draskovics váltja Takácsot

2008.02.12. 13:08
Nyolc hónapig volt az igazságügyi és rendészeti tárca élén Takács Albert egykori ombudsman. A kormányszóvivő keddi bejelentése szerint Draskovocs Tibor váltja a poszton. Takács állítólag gyenge miniszter volt, ez okozta a bukását. Több MSZP-s viszont azért kedvelte, mert a többi miniszterrel ellentétben ő mindig egyeztetett velük.

Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter váltja Takács Albertet hétfőtől az igazságügyi és rendészeti tárca (IRM) élén, jelentette be a keddi sajtóhíreket megerősítve Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden.

Azt, hogy miért volt szükség a váltásra, szinte csak annyival indokolták: azért. Persze akadt kicsit kifejtőbb, hivatalos verzió is, miszerint az IRM rendészeti és igazság-szolgáltatási területén egyaránt meg kell erősíteni. Arról, hogy mi szorul reparálásra, illetve Takács miért nem volt képes a tárca feltuningolására, nem szólt a tájékoztatás.

Draskovics kiválasztásáról azt mondták, az egészségügyi törvény megszavazásával lezárult a kormányzás első, a nagy szolgáltató rendszerek átszabására irányuló periódusa, így gyakorlatilag okafogyottá vált a több tárca munkáját összehangoló Draskovics korábbi posztja.

„Gyenge volt az új rend és szabadság programhoz” – kommentálta egyik kormányzati forrásunk Takács leváltását. Informátorunk azt mondta, azért kedden jelentették be a döntést, mert az kiszivárgott. Úgy tudjuk azonban, hogy az MSZP elnökségének hétfő esti ülésén arról született döntés, hogy kedden bejelentik Takács távozását.

Egy biztos: a színfalak mögött régóta szó volt arról, hogy Takácsot leváltják. "Már a kinevezésekor sejthető volt, hogy egy tudós ember nem alkalmas egy ilyen összevont tárca irányítására" - szól az egyik érv.

Ő legalább egyeztetett

A hétfő esti ülés résztvevői nem vitatták a miniszterelnök döntési jogát, de többen megjegyezték, hogy Takács Albert – több miniszterrel ellentétben – rendszeresen egyeztetett a frakcióval és a párt különböző munkacsoportjaival.

A változás részben érinti a kabinet felelősségmegosztását is. Eddig kettős hatalom volt, "Draskovics ült Kiss Péter nyakán", nem lehetett tudni, hogy ki a főnök, így ezzel most Gyurcsány két legyet üt egy csapásra. A politikai döntések Gyurcsányhoz kerülnek Kiss Pétertől, az államigazgatási, közigazgatási ügyek pedig Kiss Péter felügyelete alá tartoznak majd. „Ő jár majd államtitkári értekezletre, ő viseli majd a felelősséget a végrehajtásért” – mondta egyik forrásunk.

Petrétei József és Takács Albert után Draskovics Tibor lesz Gyurcsány Ferenc harmadik igazságügyi minisztere.

A Wikipedia szerint Draskovics 1994-ben Békesi László akkori pénzügyminiszter alá került mint közigazgatási államtitkár. Ezt a posztot Bokros Lajos és Medgyessy Péter alatt is megtartotta. Utóbbival jó kapcsolatot ápol. 1998-ban meg kellett válnia államtitkári pozíciójától.

2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöke lett, címzetes államtitkári rangban. 2004-ben pénzügyminiszterré nevezték ki. Gyurcsány 2005. április 18-án felmentette, eztuán a magánszférában próbált szerencsét. Nem sokkal később kinevezték a Magyar Villamos Művek Rt. elnökévé.

A második Gyurcsány-kormányban a kormányfőnek alárendelt Államreform Bizottság alelnöke lett, 2007. június 25-e óta miniszteri rangban, melynek hivatalos megnevezése: kormányzati koordinációért felelős tárcanélküli miniszter.

Takács Albert - aki előtte hat évig az állampolgári jogok országgyűlési biztosának helyettese volt - tavaly június elejétől vezeti az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot. Nyolc hónappal ezelőtt, május végén Gyurcsány Ferenc azt mondta, azt várja Takács Alberttől, hogy a rend és a szabadság "kéz a kézben járjon", és a tárcavezető legyen kétszeresen kemény a rendőri bűnözéssel szemben.

Idén ketten már távoztak

Gál J. Zoltán, Gyurcsány egyik legfőbb bizalmasa és kabinetfőnöke - hivatalosan családi okokra hivatkozva - január 31-ével távozott posztjáról. Szetey Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal személyügyi államtitkára szintén január 31-ei hatállyal mondott le posztjáról. Szetey visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott korábbi cégétől, a Phillip Morris dohánygyártól, ahonnan a kormányzati posztjára érkezett. Úgy tudjuk, hogy Madridban ajánlottak fel neki állást, mostani államtitkári fizetése kétszereséért.